
„MAGA GAZOS, MÁST ROSTÁL”
„Olykor nem az az ikon, aki példakép, hanem néha az, akinek mindenről megvan a véleménye.”

„Olykor nem az az ikon, aki példakép, hanem néha az, akinek mindenről megvan a véleménye.”

– Háború a szomszédunkban,
– nagyhatalmak egymásnak feszülése a világ több térségében,
– a nukleáris fenyegetettség növekedése…

Hatnapos szentföldi körútra utazhatunk: bibliai helyszínekkel, Bacsó Benjámin lelki vezetésével 2022. október 11–16. között.

„Megtanultam, hogyan nézzek szembe bármikor bármilyen helyzettel, mert mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít!” (Filippi 4,12–13; EFO)

Május közepén Tony Twist, a TCM elnöke hazánkban járt abból a célból, hogy az imádságról tartson egy gyakorlati képzést. Ennek a helyszíne a Baptista Teológiai Akadémia volt.

Az idézett kifejezés Pétertől, Jézus egyik tanítványától származik, aki Jézus feltámadása után a Jeruzsálemben elmondott pünkösdi beszédében mondja a következőket:

A mai napon János evangéliumának 6. fejezetét olvastam, ami az 5000 ember megvendégelésével kezdődik. 5000 éhes ember.

„Tégy engem mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja.” (Énekek éneke 8,6)

Várni sose könnyű. Egy sorsdöntő válaszra várni még nehezebb. Tehetetlenül görgetni a napokat abban a reményben, hogy az a válasz végre felszabadít a jelen nyomása alól…