

„Ha van kőből vagy fából faragott, vagy vászonra festett Krisztus, miért ne lehetne őt emberbőrre is rajzolni.”* – 3. rész
Sorozatunk harmadik részében egy tetováló szemszögéből ismerjük meg a testdíszítés világát.
Sorozatunk harmadik részében egy tetováló szemszögéből ismerjük meg a testdíszítés világát.
Szuper helyen élünk. Igazi mini-metropolisz a nagyváros Tiszán túl eső részében, talán még annál is több!
Dávid beszédhibás, nehezen fejezi ki magát. A mozgása is más, nehéz azt megfogalmazni, hogy miért, de tagadhatatlanul nem olyan, mint amit megszoktunk.
Arra, hogy 1943 milyen régen is volt, akkor ébredek rá, amikor Marika néni, Révész Sándorné elkezd a gyermekkoráról mesélni.
1995-ben egy keresztény pedagógusoknak meghirdetett ACSI* konferencián ismertem meg Miklya-Luzsányi Mónikát. Akkor, egy átbeszélgetett éjszakával kezdődött máig tartó barátságunk.
’Csupán’ egy kiállításról akartam mesélni, aztán, ahogy az gyakran megtörténik, mikor felkerestem a helyszínt, akkor a cél jelentősen módosult, és most sem bántam ezt meg.
„Az evangéliumban csak három alkalom van feljegyezve, amikor Jézus sírt.”
Dömötör István és felesége, Zorigt Ariunaa Tökölön élnek. István a szállítmányozásban dolgozik mint gépkocsivezető és darukezelő. Ari egy rehabilitációs munkahelyen.
Vannak események, amelyek kihúzzák a lábunk alól a talajt. Amikor a fájdalomba majdnem belepusztulunk.
A mai nap mérföldkő: Erzsébet királynőre (II.) emlékezik a világ.