Megnevezi gyermekeit, akiket az országa számára szült. Aki elszakad az egyháztól, és paráznával kapcsolódik össze, az elszakad az egyház ígéreteitől, és az sem juthat a Krisztusban nyert jutalmakhoz, aki elhagyja Krisztus egyházát. Az idegen, az istentelen, az ellenség. Nem lehet többé Isten az Atyja annak, akinek nem az egyház az anyja.” – Cipriánusz (200–258), Értekezés az egyház egységéről, 6.
Huszonnyolc éves voltam, amikor a Highland Village-beli Első Baptista Gyülekezet (ma: Village Church) lelkipásztora lettem. Egyházi tapasztalataim miatt az elején nehéz időszakon mentem keresztül, és akkoriban még nem voltam teljesen túl a „helyi gyülekezetből kiábrándult” fázisomon.
Őszintén szólva, akkoriban nem voltam biztos abban, hogy a gyülekezeti tagság bibliai gyakorlat. Ennek ellenére a Szentlélek meglehetősen világossá tette, hogy én leszek ennek a kis gyülekezetnek a lelkipásztora – Dallas külvárosában. Ez volt a sok közül az egyik ironikus eset azokban a napokban.
A Highland Village-beli Első Baptista Gyülekezet egy „keresőérzékeny”[1] gyülekezet volt a Willow Creek-i formula szerint, és nem volt hivatalos tagsági gyakorlatuk, bár aktívan dolgoztak egy ilyenen, és szerették volna, ha az új lelkipásztor belevonódik ebbe a folyamatba. Az egyetemes egyházzal kapcsolatban jó véleményem volt, de a helyi gyülekezettel kapcsolatban nem voltam eléggé járatos, és mint mondtam, kissé szkeptikus voltam. Gyorsan növekedni kezdtünk fiatal és gyakran kiábrándult huszonévesekkel, akiknek általában nem volt gyülekezeti hátterük, vagy ha volt is, rossz volt.
Azért szerették a Village-t, mert „mások” voltunk. Ez mindig furcsának tűnt számomra, mert nem volt egyéb, mint tanítás és dicsőítés.
Az ezekkel a férfiakkal és nőkkel folytatott beszélgetések során olyan dolgokra lettem figyelmes, mint „az egyház korrupt, csak a pénzről és a lelkész egójáról szól”, vagy „szeretem Jézust, csak a gyülekezettel van bajom”. A kedvencem a következő volt: „Ha megszervezzük a gyülekezetet, akkor az elveszti az erejét.” Bár valami időnként rezonált bennem ezekkel a megjegyzésekkel kapcsolatban (a generációm nagy részével együtt, tekintély- és elkötelezettségi problémáim vannak), mégis zavarónak találtam őket, mivel olyan emberek mondták nekem, akik abba a gyülekezetbe jártak, ahol én voltam a lelkipásztor.
KÉT KÉRDÉS A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL 13,17-BŐL
Mivel már más, általam sokkal központibbnak tekintett tantételek miatt is konfliktusokba keveredtem, azon gondolkodtam, hogy nem kellene-e ezt a gyülekezeti tagság dolgot elfelejtenünk, és később visszatérni rá. Éppen egy prédikációsorozatra készültem a Zsidókhoz írt levélből, amikor „véletlenül” a 13. fejezetnél járva a 17. vers szinte kiugrott a lapról: „Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel, és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.”
Két kérdés merült fel bennem. Először is, ha nem bibliai követelmény a helyi gyülekezethez való tartozás, akkor mely vezetőknek kell alávetnie magát egy kereszténynek? Másodszor, és ez még személyesebb, kiről fogok én mint lelkipásztor számot adni?
Ez a két kérdés indított el a helyi gyülekezet bibliai megértésének útján, ami a tekintély és az alárendelődés gondolatai körül kezdődött.
Ami az első kérdést illeti, a Szentírás világosan megparancsolja a keresztényeknek, hogy engedelmeskedjenek és tiszteljék vezetőiket (Zsidók 13,17; 1Timóteus 5,17).
Ha nem tartják számon a helyi gyülekezet tagságát, akkor kinek kellene alávetnünk magunkat és engedelmeskednünk? Bárkinek, aki a „vén” címet viseli, bármelyik gyülekezetből? Mint keresztény alá kéne rendelned magad azoknak a fura Westboro baptista gyülekezetbeli fazonoknak? Ahhoz, hogy engedelmeskedj a Szentírásnak, katonák temetésén kellene demonstrálnod, ahogyan a Westboro lelkipásztora látszólag sugallja?
Ami a második kérdést illeti, a Szentírás egyértelműen megparancsolja a vezető testületnek, hogy gondoskodjon bizonyos emberekről (1Péter 5,1–5; továbbá Apostolok cselekedetei 20,29–30). Felelős vagyok-e lelkipásztorként a dallasi metropolisz összes keresztényéért? Sok olyan gyülekezet van Dallasban, amelyekkel markáns teológiai és filozófiai nézetkülönbségem van. Számot fogok-e adni arról, hogy mit tanítanak a kiscsoportjukban, hogyan költik a pénzüket, vagy mi a gyakorlatuk a nemzetközi misszióval kapcsolatban?
MI A HELYZET AZ EGYHÁZFEGYELEMMEL?
A tekintély és az alárendelődés kérdésének vizsgálata után a második kérdés, amely a helyi gyülekezetről szóló tanulmányom során felmerült, a gyülekezeti fegyelemről szóló bibliai tanítás volt.
Ezt több helyen is olvashatjuk, de talán egy helyen sem olyan világosan, mint az 1Korinthus 5,1–12-ben. Ebben a szövegben Pál szembesíti a korinthusi gyülekezetet, amiért az jóváhagyta, hogy egy férfi kirívó, megbánást nem tanúsító szexuális erkölcstelenségben éljen. A korinthusiak ezt Isten kegyelmeként ünneplik, de Pál figyelmezteti őket, hogy az ilyenfajta gonoszságnak nem dicsekedésre, hanem inkább gyászra kellene késztetnie őket. Gőgösnek nevezi őket, és azt mondja nekik, hogy távolítsák el ezt az embert a testének pusztulása és a lelkének remélt üdvössége érdekében. A 11–12. versekben meglehetősen szókimondóan fogalmaz: „Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek! Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is?”
Az a szomorú tapasztalatom, hogy még mindig nagyon kevés gyülekezet gyakorolja az egyházfegyelmet, de ez a téma egy másik cikkre tartozik.
A kérdésem ennek a gondolatmenetnek a nyomán egyszerű: Hogyan lehet valakit „kirúgni”, ha nincs „bent”?
Ha nincs helyi elkötelezettség a hit szövetségi közösségében, akkor hogyan lehet eltávolítani valakit ebből a hitközösségből? Az egyházfegyelem nem működik, ha nem létezik helyi gyülekezeti tagság.
TOVÁBBI TAGSÁGRA VONATKOZÓ BIZONYÍTÉKOK
A Szentírásban más bizonyítékok is alátámasztják a helyi gyülekezeti tagságot.
Az Apostolok cselekedetei 2,37–47-ben azt látjuk, hogy számszerű feljegyzés van azokról, akik megvallották Krisztust, és akiket betöltött a Szentlélek (41. vers), illetve annak elismerése is megjelenik, hogy a gyülekezet nyomon követte a növekedést (47. vers).
Az Apostolok cselekedetei 6,1–6-ban azt látjuk, hogy választások zajlanak egy konkrét probléma és zúgolódás kezelése érdekében.
A Róma 16,1–16-ban úgy tűnik, hogy arról van szó, hogy ki a gyülekezet tagja.
Az 1Timóteus 5,3–16-ban világos tanítást látunk arról, hogyan kell bánni az özvegyekkel a gyülekezetben, és a 9–13. versekben ezt olvassuk:
Az özvegyasszonyok közé csak olyat szabad bejegyezni, aki nem fiatalabb hatvanévesnél, aki egy férfi felesége volt, aki mellett jó cselekedetei tanúskodnak: gyermekeket nevelt fel, vendégszerető volt, a szentek lábát megmosta, elesetteken segített, mindenféle jó cselekedetre kész volt. A fiatalabb özvegyeket pedig ne jegyezd be, mert ha feltámad bennük a vágy, hogy férjhez menjenek, elfordulnak Krisztustól. Ezek ítéletet vonnak magukra, mert előző fogadalmukat megszegték. Ráadásul semmittevők is, akik megszokták, hogy házról házra járjanak, de nemcsak semmittevők, hanem fecsegők is, a más dolgába avatkoznak, és olyanokat beszélnek, amilyeneket nem kellene.
Ebben a szövegben kritériumokat látunk arra vonatkozóan, hogy ki jogosult és ki nem jogosult az efezusi özvegyek gondozási programjára.
Az efezusi helyi gyülekezet szervezett és megvalósított egy erre vonatkozó tervet.
Folytathatnánk még a sort, illetve kérdéseket is feltehetnénk azzal kapcsolatban, hogyan lehetünk engedelmesek Isten parancsolatainak az 1Korinthus 12-ben vagy a Róma 12-ben, ha nem kapcsolódunk egy helyi szövetségi hitközösséghez. De az összes lehetséges ide vonatkozó bibliai szöveg kibontása hosszabb lenne, mint amennyi belefér ebbe a cikkbe.
ISTEN TERVE AZ, HOGY HELYI GYÜLEKEZETEKHEZ TARTOZZUNK
Amikor elkezdjük megvizsgálni ezeket a szentírási textusokat, világossá válik, hogy Isten terve az ő egyházával az, hogy egy helyi szövetségi hitközösséghez tartozzunk. Ez a saját védelmünket, lelki növekedésünket, valamint mások javát is szolgálja.
Ha a gyülekezetet valamiféle ekkléziológiai svédasztalnak tekinted, akkor erősen korlátozod az érettségre való növekedésed valószínűségét. A kegyességben való növekedés fájhat. Vagy például, ahogy másokkal érintkezem a saját helyi gyülekezetemben, buzgóságomban való lustaságom lelepleződik, ahogy a türelmem hiánya, az imádságban való állhatatlanságom és a tétovázásom az alázatosokkal való közösségvállalás terén (Róma 12,11–16). Ugyanakkor ez a kölcsönhatás lehetőséget ad arra is, hogy szeretetben szembesítsenek olyan testvérek, akik velem együtt vannak a harcban, valamint egy biztonságos helyet jelent, ahol megvallhatom és megbánhatom a bűneimet. De ha a gyülekezet, akár egy „vallási büfé”, csupán egy hely, ahová jársz anélkül, hogy valaha is csatlakoznál, akkor elgondolkodhatsz azon, hogy mindig akkor távozol-e, amikor a szívedet kezdi leleplezni a Szentlélek, és elkezdődne rajtad az igazi munka.
Mi a lényeg? A helyi gyülekezeti tagság bibliai gyakorlata tehát engedelmesség kérdése, nem pedig személyes preferencia.
Matt Chandler
Matt Chandler a texasi Dallasban található The Village Church vezető lelkipásztora.[2] A Twitteren a @MattChandler74 címen találod meg.
Forrás: https://www.9marks.org/article/journalchurch-membership-biblical/
[1] Az eredetiben, angol nyelvű szakirodalomban: “seeker-sensitive” (a ford).
[2] Fordítói megjegyzés: a cikk írása idején (2011. 04. 28.) még igen, de jelenleg már nem az.
Kiemelt kép forrása: http://www.abcmny.org/
