Bizonyos helyzetekre, eseményekre, emberekre jobban odafigyelünk. Minél “fontosabb” egy ember, minél nagyobb a tét, annál tudatosabban, összeszedettebben vagyunk jelen a helyzetben. De mi van a hétköznapi dolgokkal, a láthatatlan, “kis” emberekkel?
„Isten… gyújtott világosságot szívünkbe, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete.” (2Korinthus 4,6)
Isten az ítélet idején, a fogság földjén se feledkezik meg az övéiről. Komolyan veszi a szövetséget, és tartja magát az ígéreteihez.
„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jeremiás 29,11)
„Aki bűntelen közületek, az dobja rá az első követ!” (János 8,7b) – Könnyű a másik bűnét elítélni.
Ami a lényem legbelső részét illeti, szeretem Isten törvényét. Azonban látok egy másik törvényt, amely a régi, emberi természetemben működik (Róma 7,22–23)
“Engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet.” – Jer.2:13.
A napokban indítottam el a telefonomon egy eszköz karbantartást. Másodperceken belül kiírta a rendszer, hogy a telefon állapota kiváló, de ahogy futottak a százalékok, úgy gondolkodtam el, hogy a lelki életem vajon hol áll most?
Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. – 1Móz 50:20.
„Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” (Ézsaiás 46,4)
