„De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram! Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad!” (Ézsaiás 49,14–15)
A gondolkodásmódunk meghatározza az életünk irányát. Egy régi vicces történet jut eszembe: Egy nő bíróság előtt állt gyilkosság vádjával, mert megölte a harmadik férjét. Az ügyész megkérdezte tőle, mi történt az első férjével…
Átlagos hetem volt. Munka, utazás. Utazás, munka. Egyik nap a villamoson szemben ült velem egy kisfiú az anyukájával. A srác most kezdhette az iskolát, erről beszélgettek minden izgalmas részletet megtárgyalva. Aztán az anyuka emlékeztette a kisfiát: „Ma apánál fogsz aludni.”
„Nemcsak a közelben vagyok Isten – így szól az Úr –, hanem Isten vagyok a távolban is! El tud-e rejtőzni valaki olyan helyre, ahol nem látom? – így szól az Úr. Nem én töltöm-e be az eget és a földet? – így szól az Úr.” (Jeremiás 23,23–24)
„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.” (Zsoltárok 46,2–4)
Építkezések, renoválások, felújítások helyszínén gyakran találkozunk a táblával: „VIGYÁZZ! A magasban dolgoznak!” Ilyenkor önkéntelenül feltekintünk, és engedelmeskedve a felhívásnak óvatosabban tesszük meg lépteinket.
„Mert erős vára vagy a nincstelennek, erős vára a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban, árnyék a hőségben – mert a hatalmaskodók dühe olyan, mint a kőfalra zúduló zivatar, mint hőség a szikkadt földön.
A Szentírásban így olvassuk:
(Efezus 4,15) „…hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.”
„Nincs hát jobb dolog, mint ha az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából. De beláttam, hogy Isten kezéből jön ez is. Mert ugyan ki ehetik, és ki lehet vígan nélküle?
„Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, Uram, támogatott engem. Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet.” (Zsoltárok 94,18–19)
