család

Élet a családban – dr. Mihalec Gábor – Mesterséges intelligencia a családban
Érdemes-e a mesterséges intelligenciával párkapcsolati és családi szempontból foglalkozni?

Élet a családban – Politika és választás a családban / Paróczi Zsolt
A politika sokszor tabu a keresztények számára. Nem igazán világos, hogy mit kell kezdenie a politikával egy hívőnek. A hívő ember húzódjon vissza, mert a politika megosztó? Vagy „fogjon kardot” egy hívő, és harcoljon a meggyőződése szerint helyes politikai erő oldalán? Talán mindannyian tapasztaljuk, hogy a választásokhoz közeledve a politika által kiváltott indulatok az élet szinte minden területén megjelennek – még a gyülekezetek és a családok életében is. Azonban ez a probléma korántsem új keletű, hiszen már a húsvéti történetben is azt látjuk, hogy a hatalom szereplői egymásnak feszülnek, és Jézus tanítványai is a legkülönbözőbb politikai és társadalmi háttérből érkeztek. Paróczi Zsolttal arra keressük a választ, hogy mit tanít a Szentírás az életnek erről a nagyon kényes területéről, és hogyan lehet krisztusi módon a helyén kezelni a politikát és az ebből fakadó különbségeket a gyülekezetben és a családban. „Akkor megváltozott bennünk valami”… minden család és pár életében menetrendszerűen megérkeznek olyan kihívást jelentő élethelyzetek, amelyekben erőnk, tudásunk, lehetőségeink határára érkeztünk, és megkerülhetetlen a mélyreható változás. Ilyenkor a megújuláshoz mindannyiunknak új gondolatokra, új megoldásokra és új erőforrásokra van szükségünk. A változásnak ezek a kegyelmi pillanatai lehetőséget adnak arra, hogy a régit meghaladva új módon kapcsolódjunk egymáshoz, önmagunkhoz és Istenhez. A műsor a sokunkat érintő párkapcsolati és családi élethelyzetek hátterét és lehetséges megoldásait mutatja be családi történeteken keresztül. A PAX Televízió műsora, 2026. 03.

Élet a családban #14 – Reziliencia a családban – Budai Evódia
Mondunk egy meglepőt: a kiégés akkor kezdődik, amikor MINDEN JÓ! Próbáljuk élvezetesnek beállítani a stresszt, nem tudunk nemet mondani, túlvállaljuk magunkat… Budai Evódia mesél kiégésről és lelki ellenálló képességről.

Élet a családban #4 Női szerepek a családban – Földi-Kovács Andrea
Milyen az ideális nő? Erre nap mint nap számtalan választ ad a család, a női magazinok, a reklámok, a filmsorozatok. Azonban ha egy nőnek nincs a fenti kérdésre biztos válasz a szívében, akkor könnyen az elvárások kereszttüzében találhatja önmagát.

Még ezen is lehet veszekedni a nyaralás során… – 2. rész
A korábbi két gyakori nyaralási veszekedési ok mellé most újabb hármat mutatok be.

Miért veszekednek a párok a nyaralás alatt? – 1. rész
Ott feküdtem az ágyban egy mediterrán ország tengerparti szállodájában, amikor az éjszaka közepén a felettünk lévő szobából orosz nyelvű veszekedés hangjára lettem figyelmes.

A minket megillető hely
Azt hiszem, mindnyájunk számára szívet melengető érzéseket idéz a ma már több mint harminc esztendőnek örvendő rajzfilm, a The Lion King, avagy Az Oroszlánkirály.

B, mint bántalmazás – 1. rész
A bántalmazás nem isteni próbatétel – A családon belüli erőszak és a bibliai tanítások félreértelmezése – cikksorozat

Újratölthető Tür-elem
Nagy kincs, ha adott helyzetben rendelkezünk vele, nagyon hiányzik, ha nincs elég belőle.
Minden hívő számtalanszor tapasztalja, hogy Isten milyen türelmes vele, mégis sokszor nehéz ugyanezt megélni embertársaink felé.
