A rendrakás zsigeri létformává avanzsált az életemben. A hajnali kakasszó közepette még ki sem nyílnak a szemeim, de úgy érzem, már szinte könyörög utánam a szükség: elpakolni, feltörölni, leseperni, kimosni, átfésülni, megrenoválni – mindenhol, mindent, napjában sokszor újra és újra és újra…
Néhány napja már 2026-ot írunk, és keresem, kutatom, milyen bölcs megállapításokat is tehetnék ezen új esztendőre koncentrálva.
Az ünnepekhez közeledve mi sem jár manapság legtöbbet a fejünkben, mint hogy azon ötleteljünk, hogy kinek milyen ajándékkal kedveskedjünk.
Vannak napok, amikor a léleknek minden zuga úgy zsong, mint a szélvihar előtti erdő. Tomboló orkán tépi az ágakat, a gondolatok kóbor kutyaként csaholnak a szív körül: miért? miért nem? miért így?
avagy bátorítás a szeptemberi – vagy a bármikor aktuális – káosz közepette
„Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.” Így gondolkodott Márk evangéliumának ötödik fejezetében a vérfolyásos asszony.
Azt hiszem, mindnyájunk számára szívet melengető érzéseket idéz a ma már több mint harminc esztendőnek örvendő rajzfilm, a The Lion King, avagy Az Oroszlánkirály.
„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged” – így hangzik az ige az Ézsaiás 43,2-ben.
Valamennyiünk számára ismerősen csengenek azok a hangzatos szólások, sokat sejtető mondások, miszerint „nehogy már a nyúl vigye a puskát”, vagy hogy „a kecskére a káposztát”, és minden bizonnyal számos életszituációban eszünkbe is jutnak ezek, illetve ehhez hasonló illusztratív kifejezések.
Azt gondolom, nem tévedek olyan hatalmasat, ha azt állítom, hogy valamennyiünk életének egyik leginkább kiváltságos ünnepköre az adventi időszak és a karácsony.
