Te miben reménykedsz?
A minap egy cikket olvastam egy 21 éves, fiatal szerzőtől. Őszintén leírta, hogy szüleitől azt a tanítást kapta, hogy ha hajlandó dolgozni és küzdeni azért, hogy megvalósítsa, amiben hisz, akkor azt sikerre fogja vinni.
A minap egy cikket olvastam egy 21 éves, fiatal szerzőtől. Őszintén leírta, hogy szüleitől azt a tanítást kapta, hogy ha hajlandó dolgozni és küzdeni azért, hogy megvalósítsa, amiben hisz, akkor azt sikerre fogja vinni.
Húsvét ünnepe a tavasz bimbózó rügyeivel karöltve érkezik minden évben.
A pozitivitás mentális technológia a hatékonysághoz: a pozitívumgyártás módszertana. A remény a lélek tápláléka az élethez.
– Háború a szomszédunkban,
– nagyhatalmak egymásnak feszülése a világ több térségében,
– a nukleáris fenyegetettség növekedése…
„Ekkor azt kérdezte Káintól az Úr: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” (1Mózes 4,6–7)
„A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe. Jobb a kevés az Úr félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele. Jobb egy tányér főzelék ott, ahol szeretet van, mint a hizlalt ökör, ahol gyűlölet van.” (Példabeszédek 15,15–17)
„Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik.” (Lukács 11,9–10)
„Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai. Ha elöregszik is gyökere a földben, ha elhal is a porban a csonkja, a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a facsemete.” (Jób 14:7-9)
Átlagos hetem volt. Munka, utazás. Utazás, munka. Egyik nap a villamoson szemben ült velem egy kisfiú az anyukájával. A srác most kezdhette az iskolát, erről beszélgettek minden izgalmas részletet megtárgyalva. Aztán az anyuka emlékeztette a kisfiát: „Ma apánál fogsz aludni.”
„Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt. Bízzál, Izrael, az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani.” (Zsoltárok 130,5–7)