
Ki a „debil”? Mit árulnak el a szavaink a közösségeinkről – és rólunk?
Igen, Rólad is, Téged is érint!

Igen, Rólad is, Téged is érint!

Tavasszal Dublinban jártamkor ellátogattam a Chester Beattybe.

Forgatócsoportunk részt vett a Dávid és Salamon királyságának felfedezése című régészeti kiállítás megnyitóján Oklahomában.

A növény persze lehet esztétikus, de nem önmagában áll – nagyon sok közülük gyümölcsöt terem. Így ezáltal is, szavak nélkül is dicsőíti a teremtő Istent. Vegyünk róluk jó példát!

A digitalizáció, az AI-forradalom, a technológia egyre inkább az életünk részévé válik és olyan „személyiségjegyekkel” rendelkezik, melyeket eddig évezredeken keresztül az ember Istennek tulajdonított.

A négy evangélium egy Jézust mutat be, de ez az egy Jézus sokféle formában és alakban tűnik fel a(z egyház)történelem folyamán. Nézzük meg ezeket a teljesség igénye nélkül!

Pár éve egy általános iskolai karácsonyi ünnepségre voltam hivatalos. Gondoltam egy merészet: miért ne próbálhatnám meg az ismert történetet átadni a kicsiknek az ő nyelvükön, vagyis a jelenetekben feltűnő állatok segítségével.

A bibliai régészeti emlékeket felvonultató videósorozat legújabb részében Hegedűs Ádám régésztechnikus Dávid és Salamon királyhoz kapcsolódó leleteket mutat be.

„Az éneklés középpontjában nem az ember áll, hanem Isten és az ő tettei. Az ember csak visszafelel az Úr hatalmas, csodálatos és kegyelmes tetteire, vagy megemlékezik róluk.” (Cs. Tóth Kálmán: A református gyülekezeti éneklés)

Először láthatta a nagyközönség azt a 3000 éves föníciai elektrum (arany, ezüst és réz ötvözete) fülbevalót…