• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Hogyan lépj át az új esztendőbe?

Elolvasási idő: 3 perc
Elolvasási idő: 3 perc
Avagy: nem vagy véletlen, és nem is értelmetlen az életed: fontos vagy, és te is céllal teremtettél.

Sok éve tanítok idő- és célmenedzsmentet. Tanítottam világi intézményekben, cégek számára, sok helyi gyülekezetben, és jelenleg öt földrészen több mint 50 országban hallgatóim számára. Most szeretnék minden kedves olvasónak, követőmnek itt is egy kis útravalót adni.
Az ember célkövető lény. Cél nélkül nem élhet. Isten teremtette így az emberiséget. Mi az ő képére és hasonlatosságára teremtettünk – ő pedig a célok Istene.

Ő üdvtervet alkotott, és azon munkálkodik, hogy az beteljesítésre kerüljön.

Mi sem élhetünk cél, célok nélkül. Gondolj csak arra az emberre, aki például mindig a munkájáért élt, de nyugdíjazták vagy elbocsátották! Összezuhanhat, mert elveszítette a célt, amiért élt. Vagy akinek a gyermekei voltak a mindenei – és azok hátat fordítottak neki… Elveszik a cél – és így elveszhet minden…
Ezért nagyon fontos, hogy legyenek célok előttünk, mert azok képesek a jövő felé vonni bennünket.
Az azonban nem jó, ha csak önmagunkra támaszkodva próbáljuk kitalálni, hogy mit szeretnénk elérni jövőre, 2023-ban, vagy a távolabbi jövőben. Van Alkotónk, aki célokat ad nekünk, és képes bennünket el is vezetni ezen célok elérésére.
Ezekben a napokban a leglényegesebb tevékenységünk az lehet, hogy figyelünk rá, koncentrálunk a felénk irányuló üzenetére, és megértjük, milyen célt ad nekünk a jövőre nézve. Azután ezt meg is kell harcolnunk önmagunkban – és önmagunkkal –, majd szükséges nekünk is kitűznünk az Isten által  számunkra kitűzött célt. Ha ezt elmulasztjuk a magunk részéről, akkor nem fogjuk elérni…

Ha a semmi a célod, azt is fogod elérni – ez garantálható.

Szóval, akciólépések az életváltozás érdekében:
– Lelki gyakorlatok. Például imádság, bibliatanulmányozás, egyedüllétbe vonulás, elmélkedés, böjt. Koncentrált fókusz Istenre.
– A Teremtő ránk vonatkozó tervének felismerése, megismerése, elfogadása. (Ehhez idő kell és zavarásmentes környezet.)
– A megértett célok kitűzése önmagunk számára. Ha valamit Isten nekem szán, azt még nekem is ki kell tűznöm.
– Akcióterv készítése a cél elérésének érdekében: mikor mit kell tennem nekem, hogy bekövetkezzen a változás. (Éves, havi, heti és napi terv, illetve cselekvések.)
– Kitartó, hűséges munkálkodás minden egyes nap a cél elérése érdekében.
– Minden részeredmény megünneplése, hálaadás Istennek, hiszen csak ő tud előrehaladást adni.
– A rész- és a teljes eredmény elérése esetén is: minden dicsőséget a Teremtőnek tulajdonítani.

Kívánom, hogy az Isten által neked adott, őtőle átvett céljaid terén teljesüljön be minden álmod!

Dr. Steiner József

Kép: pexels.com

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp