A házunk ajtajában állok. Tekintetemmel kísérem a fiúkat a reggeli félhomályban. Férjem és legkisebbik gyermekünk együtt mennek a vasútállomás felé. Mindketten iskolába mennek: Sámuel tanulni, a Kedves pedig tanítani. Ahogy nézem őket, az arcomba vág a szél.
„Ha a királynő boldog, az egész birodalomban boldogság van.” Sokáig teljes egészében tudtam azonosulni ezzel az elképzeléssel. Mert az anya az, aki mindenről tud: az elveszett fél pár zokni fellelési helyétől a gyermekek aktuális szerelmi életén át egészen a befizetésre váró csekkek határidejéig.
Az idősebb testvérek és a hitelődök élete, Krisztus követése járható utat mutat fel. Sem az életünk során elsajátított problémamegoldó módszereink, sem tudományunk nem tud mit kezdeni a halállal.
Sok régi emlék előjött a múltból, amikor elhagytam életem 60-as tábláját. Némelyek ezek közül jó és kellemes emlékek, mások pedig olyan emlékek voltak, melyeket ma már másként tennék.
Nagyon lelkesen készültem én is aznap a szentestére, mint mindig. Második osztályos kissrácként magam készítettem és csomagoltam szüleimnek és testvéreimnek az ajándékot.
Az időskor hasonló jellemzői által okozott megterhelés különféle személyiségfejlődési variációkat hoz létre.
Gyakorló szülőként tapasztalatból tudom, hogy az ősz beköszöntével nemcsak ezen évszak káprázatos színvilágával, hanem a SÁR minden árnyalatával is találkozni fogok.
Ha a gyülekezeteinkben jelenleg betöltött helyét igyekszünk meghatározni az időseknek, vegyes kép bontakozik ki.
Feltűnt-e már, hogy a nyugdíjról mennyivel inkább a fiatalok álmodoznak, mint azok, akik korban közvetlenül előtte állnak? Mi lehet ennek az oka?
A sorozat végén szeretnék egy igét megosztani, mely nagy segítségemre volt, amikor a rengeteg tanácstól, szakirodalomtól, szülői, gyülekezeti elvárástól csak egyik lábamról a másikra álltam, toporogtam, hogyan is szerettessem meg a bibliai történeteket a lányommal.
