…aki harmadnap feltámadott a halottak közül, és a mennybe távozott.
Itt lebeg a történet a köztudatban, visszaköszön a filmvászonról, mesekönyvekből, beszél róla hívő és hitetlen – afféle a priori posztulátumként –, amiképpen a „mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?” költői kérdésről is, de olyan kevesen ismerik igazán a mélységét, jelentőségét, még kevesebben hiszik és vallják Jézust megváltójuknak.
Húsvét ünnepén a csokitojást tojó nyúl, az ínycsiklandó füstölt sonka, ropogós fonott kalács, és a kölnivel a kezében vidáman kacarászó gyereksereg képei között valahol, talán a rádió vagy a tévé médiumán keresztül elhangzik az imént szóban forgó történet. Nem mellesleg csak úgy megszólal az evangélium halkan, szelíden, és csak némelyek hallják meg, némelyek figyelnek oda az üzenetre, és vizsgálják meg, mit is jelent az az üdvözítő ajándék, amit e kissé horrorisztikus, sciencefiction-szerű köntösbe csomagolt jó hír magában hordoz.
Mit olvashatunk a sorok között? Mi is történt pontosan, és miért? Miről szól az evangélium, és mi a jelentősége?
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” – olvashatjuk a János 3,16-ban. Szeretet-áldozat, hit-ajándék: szópárok, melyek velős összefoglalását adják a megváltás titkának. A Biblia soraiból kiderül, hogy Isten annyira szerette, hogy sosem hagyta teljesen magára a bűnbe esett és a halál uralma alá került embert. Különféle módokon közelítve felé utat próbált nyitni számára újra és újra a szabaduláshoz. Az Úr több szövetséget is kötött az emberrel. A kegyelem szövetségének megkötésére maga az Atya Fia, Jézus Krisztus jött el személyesen, valóságos emberi testben. Ez az új szövetség az ő vére árán lehet ma is a miénk. Erről a szövetségről szól a húsvéti történet. Jézus Krisztus az ember képviselőjeként vállalta a felelősségét annak, hogy emberi vonatkozásban bemutatja az Isten tökéletes szentségét, és azt, hogy a megváltás által képes a bűnös embert is abba a helyzetbe hozni, amelyben hozzá hasonlatossá válhat.
Az a kegyelem – amit Jézus Krisztus vére által tudhatunk magunkénak – a hit által felülírhatja bűneinket.
Isten a tökéletes, bűntelen, egyszülött Fiát adta áldozatul a romlott emberiségért. A megváltás megtörtént, a bűneink árát Krisztus kifizette a keresztfán. Ha ezt megértjük és elfogadjuk, ha megtérünk a mindenható Atyához, örök életünk lesz. Ez az az ígéret, aminek beteljesedéséért mindannyiunk magunk felelünk az életünkkel. Mennyivel könnyebb dolgunk van nekünk ma, mint az ószövetségi embereknek volt. A Szentlélek kiáradt, és ma már nincs szükségünk a „kijelentés sátrára” ahhoz, hogy az Úr szavát meghallhassuk, nincs szükségünk oltárra, amin vétkeink engesztelő áldozatát mutathatjuk be, egyedül Jézus Krisztus megváltására van csak szükségünk, arra, hogy ennek súlyát megérezzük, hittel elfogadjuk, és oltalmat leljünk benne/általa. Meg- és szinte felfoghatatlan csoda ez, melyről még keresztény emberként is olykor elfeledkezünk, ugyanarra a polcra tesszük, ahová azokat a dolgainkat, amelyeket csak alkalmanként használunk. Pedig mennyivel másabb színben menne végbe minden cselekedetünk, ha mozgatórugója a megváltásunk ténye, a kegyelem kiáradó jelenléte és a szeretet átölelő égisze lenne.
Jóllehet, a világ forgandósága, a teendők bokrossága nem engedi, hogy hosszas áhítattal gondolkozzunk az Úr Jézus szabadításán. Az ingerek, az azokra adott válaszok, a szokások, a hagyományok, a muszáj és a vágyak komoly deficitet okoznak mind az időnk, mind a kapacitásaink olvasatában. De én idén különösen szeretnék az ünnepi asztalnál hálát adni azért a csodáért, amiben élhetek, azért a kegyelemért, amit Krisztus kereszthalála által kaphattam az Atyától, és ami megengedi, hogy bűnös emberként mégis érezzem a mennyei szeretet erejét.
Szeretném, ha mindez a szeretet rászállhatna gyermekeimre, feleségemre, családtagjaimra, és ők is megtapasztalhatnák, átélhetnék az irgalom Istenének nagyszerű ajándékát.
Szeretném, ha lelki vezetőként példa lehetnék a rám bízottak számára, ha a Szentlélek szavaim és tetteim által utat törhetne feléjük. Szeretném, ha az evangélium halk szava, az a sokszor méltatlanul közhelyesnek tekintett történet nemcsak a háttérben szólna, hanem a középpontba kerülne – nemcsak az aktuális figyelem középpontjába, és nemcsak az ünnep alkalmából, hanem átjárná lelkünket, jelen lenne életünkben minden egyes nap.
Kiemelt kép: unsplash.com