
Öröm az ürömben
A baptista Áhítatban a pünkösd utáni hetekben a Lélek gyümölcséről olvashatunk elmélkedéseket. Ezen a héten az öröm témája kerül elénk.

A baptista Áhítatban a pünkösd utáni hetekben a Lélek gyümölcséről olvashatunk elmélkedéseket. Ezen a héten az öröm témája kerül elénk.

Az alábbiakban jön néhány érdekes hír, amit azért nem kell annyira komolyan venni. 😉

Gyerekkorom mindennapos része volt a társasozás és a kártyázás. Nagyszüleimnél két dolog került elő ebéd után: egy mesekönyv és a magyar kártya.

Arra, hogy 1943 milyen régen is volt, akkor ébredek rá, amikor Marika néni, Révész Sándorné elkezd a gyermekkoráról mesélni.

Recsken 1950–53 között kényszermunkatábort működtetett az Államvédelmi Hatóság (ÁVH).

„Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel:

Sok régi emlék előjött a múltból, amikor elhagytam életem 60-as tábláját. Némelyek ezek közül jó és kellemes emlékek, mások pedig olyan emlékek voltak, melyeket ma már másként tennék.

„A csillogó szemek megörvendeztetik a szívet, a jó hír felüdíti a testet. Akinek a füle hallgat az életre való feddésre, az a bölcsek között marad.” (Példabeszédek 15,30–31)

„Rájöttem tehát, hogy az a jó és szép, ha az ember eszik, iszik, és élvezi a jót minden fáradozása nyomán, amivel fárad a nap alatt egész életén keresztül, amelyet Isten adott neki, mert ez jutott neki.

Nemcsak hosszú, de szokatlan címet visel a könyv. Amikor megláttam az egyik könyveket forgalmazó internetes felületen, a kérdés első részével nem tudtam mit kezdeni.