Fontos megérteni a célok és a jövőkép közti különbséget. Célunk sok lehet életünk során, de jövőképünk csak egy. A cél és a jövőkép egyaránt nagy erőket tud mozgósítani. De a cél elérése vagy telhetetlenné teszi az embert (egyre többet akar, és nincs megállás), vagy leáll és megreked. A célok sokszor csak személyes érdekünk vagy szűkebb csoportunk érdekei. A jövőkép során mindig a teljes közösséget tartjuk szem előtt. Például jó jövőkép lehet egy olyan álom, amely teljesülése egy egymást szerető, egymást segítő, egymásnak örülő család. Vagy egy olyan lakóközösség, ahol mindig jó együtt lenni, egymással összefutni, beszélgetni, egymásra figyelni. Vagy egy olyan munkaközösség, ahol közösen többre akarunk jutni szakmailag, a céget magasabbra emelni a versenytársak között, a termékünkkel-szolgáltatásunkkal valódi segítséget adni az embereknek, és mindezt egymással egy baráti közösségben megvalósítani. Vagy egy olyan gyülekezet, amely igazi testvérként tekint egymásra, ahol egymásnak szurkolnak, hogy családjaikban, mindennapi kapcsolataikban mindenki krisztusi módon megváltoztató hatással tudjon lenni a környezetében.
HOGY TUDJUK MEG, MI A JÖVŐKÉPÜNK?
Isten segít nekünk, hogy erre rájöjjünk.
Ádámnak is megmondta: „Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.” És Ádám el tudta képzelni, hogyan néz ki egy jól és szépen művelt és őrzött kert. Ez volt az első ember első jövőképe. De nagyon hamar megjegyzi Isten: Ezt nem jó egyedül végezni az embernek, „szerzek neki társat”.
De Jézusnak is volt jövőképe. Beszélt is róla többféleképpen. Például „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek” vagy „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse, ami elveszett”.
A jövőképről legtöbbször úgy hallunk, olvasunk, ami valakinek egyéni célkitűzése, saját életének az álma, amitől neki jobb lesz. Az valódi jövőkép sosem független a közösségtől. Mert az egyéni kiteljesedés akkor a legerősebb és a legértelmesebb, ha egy közösségért történik.
Váci Mihály Még nem elég! című versének következő részlete jól összefoglalja egészen a teendőkig a jövőkép működését.
Nem elég álmodozni. Egy nagy-nagy álom kell! Nem elég megérezni, de felismerni kell! Nem elég sejteni, hogy milyen kor jön el; jövőnket - tudni kell! Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni, tenni kell! A jószándék kevés! Több kell: - az értelem! Mit ér a hűvös ész?! Több kell: - az érzelem! Ám nemcsak holmi érzés, de seb és szenvedély, keresni, hogy miért élj, szeress, szenvedj, remélj!
A jövőkép igazából egy álommal kezdődik, a jövőnek egy olyan remélt és akart képével, amely megragadja a lelket, nem ereszti, és arra sarkallja, hogy valósítsa meg, hogy annak éljen.
Martin Luther King szívét is egy ilyen álom ragadta meg, töltötte be. Erről beszélt híressé vált szózatában.
„Ma azt mondom nektek, barátaim, hogy a jelen pillanat nehézségei és csalódásai ellenére van egy álmom.
Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: »Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve.«
Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé.
Van egy álmom: …hogy fekete kisfiúk és fekete kislányok testvérként, kézen fogva járhatnak a fehér kisfiúkkal és kislányokkal.
Van egy álmom: egy napon minden völgy fölemelkedik, minden hegy és halom lesüllyed, az egyenetlen egyenessé lesz, és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember.
Ez a mi reménységünk. Ezzel a hittel térek vissza Délre. Ezzel a hittel képesek leszünk kifaragni a kétségbeesés hegyéből a reménység kövét, ezzel a hittel gyönyörű szimfóniává változtatjuk nemzetünk fülsértően hamis hangjait. Ezzel a hittel és abban a tudatban, hogy egy napon szabadok leszünk, tudunk majd együtt dolgozni, együtt imádkozni, együtt harcolni, együtt börtönbe vonulni, együtt kiállni a szabadság mellett.”
A JÖVŐKÉP AZ ELJÖVENDŐ KÖZÖSSÉGÉRT VALÓ ÉLETBEN LÁTHATÓ
Egy sussexi régi templom falán az 1700-as évek elejéről ez a felirat áll: „A jövőkép feladat nélkül csak álmodozás. A feladat jövőkép nélkül kényszermunka. A jövőkép és a feladat együtt a világ reménysége.”
Nincs valóságos jövőkép közösségeken kívül. Ha a közösségeinkkel kapcsolatosan – család, munkahely, szakmai csoportok, rokoni és baráti kör, szűkebb és tágabb lakókörnyezet, gyülekezet, társadalom – nem ragad meg egy látomás, hogy mivé szeretnénk, hogy váljanak, és nem küzdünk azért, akkor az a veszély fenyeget minket, hogy saját személyes céljainknak sem lesz egy idő után értelmük. Sikereink és eredményeink önmagukban csak újabb sikerek kívánásához vezetnek.
A jövőképben mások is mindig benne vannak. A jövőkép a közösségről szóló látomás, amelyben tudom és értem a magam küldetését, feladatát, vagyis azt, hogy én hogyan és mivel járulhatok hozzá, hogy a látomás valósággá váljon a családomban, a munkahelyemen, a szakmámban, az utcán, az üzletekben, a városban, a világban.
„Látomás nélkül a nép féktelenné lesz” – mondták már az ókori bölcsek. Mindenkinek szüksége van nem kitalált, hanem valódi jövőképre, amely mozgósítja a többiekért. Mert a jövendő közösség megszületéséhez mindenkire szükség van.
Háló Gyula
