Volt egy visszatérő kérdés, amit FÉK-munkatárs barátunk feltett nekünk. Ez egy első hallásra egyszerű, ugyanakkor rendkívül mély és fontos kérdés. Kevesen tesszük fel sajnos egymásnak, és még szomorúbb, hogy talán magunknak is alig. Éppen ezért most itt a lehetőség az új év elején, hogy ne csak kérdezzünk, hanem őszintén megadjuk a választ – leginkább önmagunknak és Istennek!
(FORRÁS: Meyer, Markene, Thrive: Life-Giving Disciplines for a Chaotic World (Authenticity Book House [ABH Books]. Kindle Edition.)
A metodista mozgalom a XVIII. században kezdődött, amikor John és Charles Wesley Oxfordban megalapította a Szent Klubot. Ez a baráti társaság hetente találkozott, hogy támogassák egymást az áhítatos és szent életben. A „metodista” megjelölést azért kapták, mert a prédikációkban a módszert és a szabályt hangsúlyozták.
Azokat, akik az igehirdetésükre megtértek, „társaságokba” szervezték. A társaságokat kisebb osztályokra osztották, amelyek tanítványi, elszámoltathatósági vagy támogató csoportokként szolgáltak. Minden csoporttalálkozó azzal a kérdéssel kezdődött, hogy
„Hogy van a lelked?”.
Mielőtt megvizsgálnánk a kérdést, hogy mi a helyzet a lelkünkkel, először is meg kell kérdeznünk, hogy mi a lélek. Anélkül, hogy itt túlságosan elmélyülnénk, úgy gondolhatunk a lélekre, mint lényünk immateriális (anyagtalan) részére, személyünknek arra az aspektusára, amely az emberi személy összetevőit – az elmét, a testet, az érzelmeket és a szellemet (vagy akaratot) – összekapcsolja. Mivel a lélek integráló jellegű, néha az egész emberi személyt léleknek nevezzük. A Szentírás írói gyakran használják a lélek kifejezést ebben a tágabb értelemben (pl. a Zsoltárokban). Néha azt látjuk, hogy a lélek és a szellem kifejezéseket felcserélhetően használják a Bibliában (Lukács 1,46-47), de bár szorosan összefüggnek, némi különbségtétel is lehetséges (Zsidók 4,12). Isten a vele való kapcsolatra tervezett minket, és integrált lényekként holisztikusan (elménkkel, testünkkel, érzelmeinkkel és szellemünkkel) válaszolunk neki, de különösen a lelkünk vagy szellemünk legbelsőbb helyéről.
Amikor azt kérdezzük, hogy mi a helyzet a lelkeddel, akkor egyszerűen arra kérünk, hogy a lelki mélységből, átgondoltan és őszintén válaszolj.
Szóval hogy vagy? Hogy van ma a lelked?
A zsoltárosok Isten előtti kiáltásainak nyers őszinteségében a lélek tapasztalatainak széles skáláját figyelhetjük meg. A zsoltárokban azt találjuk, hogy lelkünk tud örülni (Zsoltárok 94,19) vagy örvendezni (Zsoltárok 35,9). Másrészt lelkünk megdöbbenést (Zsoltárok 6,3), gyászt (Zsoltárok 31,9) vagy kétségbeesést (Zsoltárok 42) tapasztalhat. Lelkünk úgy szomjazik Isten után, mint a szarvas a víz után (Zsoltárok 63), és szomjas lelkünk kielégülést talál Istenben (Zsoltárok 107,9). Benne a lélek nyugalmat talál (Zsoltárok 23,3), táplálékot (Zsoltárok 54,4) és gyógyulást a bűnökből (Zsoltárok 41,4). Isten jelenlétében Dávid a lelkét az elválasztott gyermekhez hasonlítja, aki anyja mellett pihen, nyugodt és elcsendesedett (Zsoltárok 131,2).
Ha elgondolkodsz lelked állapotán, mit veszel észre?
Talán szétszórtnak, fáradtnak vagy szorongónak találod magad. Jézus arra hív, hogy jöjjünk hozzá, és találjunk nyugalmat a lelkünknek (Máté 11,29). Vagy talán úgy érzed, hogy szükséged van az egyszerűségre, a csendre vagy egy lelki barát társaságára. Ahogy felismerjük lelkünk állapotát, ugyanolyan hitelesen és bizalommal járulunk Isten elé, mint a zsoltárosok. Az Úr, a mi Pásztorunk jól ismeri lelkünk belső működését. És az Úr, a mi Pásztorunk helyreállítja kimerült lelkünket. Hála érte! Ámen.
