Isten igéje egyértelművé teszi:
„Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.” (Ézsaiás 40,30)
Az ifjakkal is megtörténik, hogy kimerülnek, lemerülnek. A legkiválóbb emberek is tévednek, botlanak, elesnek időnként. Ezt jelenti embernek lenni – törékenyek, sérülékenyek, esendők is vagyunk. Ezt is integrálnunk kell az önmagunkról való gondolkodásba, hogy a legerősebb, legtehetségesebb ember is csak ember, aki kegyelemre szorul.
De az Isten örökkévaló.
Az ő forrásai kimeríthetetlenek, kiapadhatatlanok.
„Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.” (Ézsaiás 40,28)
Nem fárad el. Nem veszít a lendületéből. Nem lankad el a szeretete. Emberi értelemmel lekövethetetlen, felfoghatatlan módon viszonyul hozzánk.
„Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.” (Ézsaiás 40,29)
Nem csak akkor jön, ha a legjobb formánkat hozzuk. Nem a kirobbanóan teljesítő, fáradhatatlan erejű emberbe invesztálja erejét. Az erőtlent teszi erőssé. Nagyon erőssé.
Így erőtlenségünkkel, kudarcainkkal, elveszített lelkesedésünkkel szembesülve adott a lehetőség, hogy a tekintetünket magunkról Istenre emeljük. Áthelyezzük a bizalmunk fókuszát az Úrra. Mert az erő, a lendület, az újbóli szárnyalás ígérete azoknak adatik: „akik az Úrban bíznak”.
Emeld a tekinteted az Örökkévalóra! Ő fáradhatatlan szeretettel, elszántsággal fordul hozzád, és kész arra, hogy megújítson, megerősítsen ma is, a leglehetetlenebb helyzetekben is.
