

Veronai végzet – avagy a színházcsinálás ereje
Nem akartam egy bonyolult cikket írni, azt meg végképp nem, hogy esélyegyenlőségről, egyenlő esélyekről legyen benne szó.
Nem akartam egy bonyolult cikket írni, azt meg végképp nem, hogy esélyegyenlőségről, egyenlő esélyekről legyen benne szó.
A Benita utógondozói háza Debrecenben, egy belváros közeli kertes házban működik. Ez az a hely, ahol támogató közeget biztosítanak azoknak a szakellátásban élő fiataloknak, akik a 18. életévüket betöltötték.
Azt gondolom, a közmédia „Jónak lenni jó!” és a Baptista Szeretetszolgálat kampányának köszönhetően az elmúlt év decemberében azok számára is ismerősen kezdett csengeni egy arámi név, akik kevéssé vagy egyáltalán nem forgatják a Bibliát.
Legutóbb akkor találkoztam vele, amikor matracokat rakodtunk fel egy kocsira, amelyeket aztán vittünk tovább a határhoz, Tiszabecsre. A háború első napjai voltak, önkéntesek, civilek és a szeretetszolgálat munkatársai igyekeztek erőn felül segíteni a menekülteknek.
Vonaton utazom és hallgatom, ahogy a többségi társadalomhoz tartozó utastársaim arról beszélnek, hogy hol és mennyit, pontosabban hol nem és mennyire nem dolgoznak ma Magyarországon a romák.
Hárs Udvar a neve ugyanis annak a vállalkozásnak, melyet azt követően kerestem fel, hogy a neten rábukkantam egy videóra. Ebben Judit, az egyik tulajdonos a pille- és a gumicukor készítésének a rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket, mindezt olyan lelkesedéssel, hogy nemcsak a termékre, de az azt készítőkre is kíváncsi lettem.
„Éppen csak sétáltam, nem is siettem, tényleg nem és mégis… Pár mozdulat után rájöttem, hogy ezzel valamit kezdeni kell, fohászkodtam egy rövidet, majd felhívtam Esztert…”
A tavasz visszavonhatatlanul beköszöntött, ez pedig arra sarkallja a kerttulajdonosokat, hogy nekilássanak a téli tervek megvalósításának.
Dávid beszédhibás, nehezen fejezi ki magát. A mozgása is más, nehéz azt megfogalmazni, hogy miért, de tagadhatatlanul nem olyan, mint amit megszoktunk.
Arra, hogy 1943 milyen régen is volt, akkor ébredek rá, amikor Marika néni, Révész Sándorné elkezd a gyermekkoráról mesélni.