Nagymamám mindennap két-három mesét olvasott nekünk, a kártyajátékokat pedig velünk együtt élvezte. Zsíroztunk, csapd le csacsiztunk, színre színeztünk. Amikor nagyobbak lettünk, megtanultunk snapszerozni és lórumozni. A kártyajáték mellett unokatesómmal ország, város, fiú, lányt játszottunk. A mai napig, amikor akár idehaza, akár külföldön meglátok egy különleges nevű települést, mindig eszembe jut, hogy „Haj, de milyen jó lett volna ezt a nevet beírni!”, mert például Ököritófülpöst biztos nem ismerte volna Szabi – hát, én sem ismertem…
Ha papír és ceruza akadt a kezünkbe, akkor biztos, hogy kitaláltunk valamilyen játékot.
Ha kockás papírunk volt, akkor kockázósat vagy torpedósat játszottunk. Nővéremmel gyakran csak számokat írtunk összevissza a papírra egytől százig, majd sorrendben megpróbáltuk összekötni azokat, nem érintve a másik vonalát.*
A hétfő esti adásszüneti napokon (a szocializmusban ez volt a tévémentes nap) szintén társasjátékkal játszottunk: különféle kártyajátékok, Ki nevet a végén?, Gazdálkodj okosan!, később Monopoly. Nemcsak családi körben, hanem a szomszédokkal együtt töltöttük el ezeket az estéket. A játék ma is az életünk része. Családi vagy baráti összejöveteleken hamar előkerülnek (gyakran a gyermekkoromból megmaradt) társasok. Több modern játékunk is van, egy teljes szekrényrészt foglal el gyűjteményünk a nappaliban.
Szeretek játszani.
Amikor ezeket a sorokat írom, épp háromhetes kezelésen vagyok a hévízi Szent András Reumakórházban. Biztos, ami biztos alapon indulás előtt betettem a tolltartómba öt darab dobókockát pókerezni – mivel az kis helyet foglal –, remélve, hogy lesz játszótársam. Lett! A szobatársam (aki mellesleg évekig a Regio Játék munkatársa volt) francia kártyát hozott otthonról. Nem unatkozunk esténként.
Homo ludens: a játszó ember. Hiszem, hogy a teremtettségünkből adódik a játék szeretete. Gyermekeinket sem kell a játékra biztatni, tanítani, mert ez lételemük. Isten ültette belénk a játék utáni vágyat, mert saját képmására teremtette az embert. Isten örömét lelte a teremtésben, valahogy azt érzem, hogy a teremtés is egy csoda klassz játék lehetett a részéről. Elgondolkodtam, hogy Isten milyen játékos feladatot adott Ádámnak. Rábízta az állatok elnevezését. 1Mózes 2,19-ben olvassuk: „Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi.”
Elképzelem, hogy Isten és Ádám mindketten milyen jót szórakoztak e feladat megoldása során.
Az elmúlt évtizedekben különösen népszerűek lettek a társas- és kártyajátékok. 2020-ban, már a pandémia előtt virágzott az erre épülő iparág. Évente több mint háromezer új társasjáték jelenik meg a piacon világszerte. Társasjátékklubok, kávéházak, teaházak, bárok adnak otthont a játékok szerelmeseinek. Keresztények nemcsak játszanak, hanem megálmodnak és megalkotnak játékokat.** A népszerű Sushi Go kártyajátékot például Phil Walker-Harding Sydney-ben élő lelkipásztor alkotta. Magyarország Miklya Zsoltnak és feleségének, Mónikának köszönhet sok Biblia-alapú játékot. (Az Igeidők magazinban korábban megjelent cikkek elolvashatók ITT és ITT.)
A kártyajátékokat és a társasokat nem mindig fogadták lelkesedve hívő körökben. Megtérésem utáni egyik legkorábbi megrázó élményem a keresztény törvénykezéssel kapcsolatban akkor volt, amikor egy alkalommal lelkesen megkérdeztem egy társaságot: „Lenne kedvetek kártyázni?” Ma is hátborzongatónak érzem az egyik testvérem szúrós tekintetét.
„Hívő ember nem kártyázik. Az a sátán bibliája” – jelentette ki ridegen. Azt hittem, rosszul hallok. Nagyon megsajnáltam az illetőt.
Mennyi minden kimaradhatott az életéből! Már akkor elleneztem ezt a kijelentést, hiszen számomra a szeretet egyik kifejezőeszköze a játék. Ahogy Fodor Ákos Tündérpárbeszéd című versében írja:
– Tudsz játszani?
– Tudok.
– És szeretsz is?
– És szeretlek is.
Szerintem Jézus örömét leli a játékban, és beállna zsírozni vagy snapszerozni közénk. A kártya elutasítása mögött a szerencsejáték, a fogadás áll, amely valóban több millió ember életét keseríti meg. Tény, hogy lórumot fehér babban vagy gyufaszálban játszunk mi is. Amikor összeül a család kanasztázni, „óriási összegek” forognak kockán – papíron. Soha nem játszottunk és nem játszunk pénzben. Egy másik élményem azzal kapcsolatban, hogy miként állnak a játékhoz egyes keresztények, épp egy főiskolán történt Belfastban. Az iskolába többféle nemzetiségből és felekezetből érkeztek diákok. Az egyik termében felállított snookerasztalnál játszottunk gyermekeinkkel, amikor az egyik diáktársunk, Simon odajött hozzánk. Felháborodását nem rejtette véka alá. Szerinte egy ilyen sátáni dolognak (mint a snookerasztal) nem lenne szabad egy keresztény főiskolán lennie! Ránk szólt, hogy azonnal hagyjuk abba a játékot, majd hosszasan kifejtette a snooker „sátáni hátterét”: pénz, fogadás és ami mögötte van. Igyekeztünk őt megérteni, de nem értettünk egyet vele. Az ilyenfajta szemlélet a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönti. (Meg kell jegyeznem, hogy a belfasti gyülekezetünktől fiaink mini snookerasztalt kaptak karácsonyra abban az évben. Sámuel fiunk pedig időről időre biliárdozni jár a győri ifivel. Mekkora kontraszt!) A játék segít megismerni a másikat, közösséget épít és elmélyíti a kapcsolatokat. A törvénykezés pedig falakat épít. Mivel sokan játszanak különböző társasjátékokat, érdemes elgondolkodni azok sokoldalú hasznán.
A fantázia világa
Bunyan: Zarándok útja; C. S. Lewis: Narnia krónikái; Tolkien: A Gyűrűk Ura. Irodalmi művek hatalmas keresztény olvasótáborral, amelyek mindegyike megmozgatja a képzelőerőnket. A Szentírás jó néhány fejezete is ugyanezt teszi. Néhány társasjáték absztrakt puzzle; mások, mint például a Catan telepesei, csoda szép fantáziavilágot építenek. A képzelőerő az ember egyik fontos tulajdonsága, amely tükrözi Isten természetét. Emberként mi nem a semmiből alkotunk, hanem az Isten által kapott ajándékainkat felhasználva, a képzelőerőnk segítségével építünk újat. A társasjátékok gyakran felteszik a „Mi van akkor, ha…?” típusú kérdéseket. Olyan forgatókönyveket hoznak létre, amelyekben felfedezhetünk egy alternatív történelmet, vagy egy másik ember bőrébe bújhatunk. A fantázia világa határtalan. A „Mi van akkor, ha…?” kérdések arra sarkallnak, hogy reflektáljunk, döntéseket hozzunk, és viseljük választásunk következményeit.
Meggyőződésem, hogy az empátiát és az érzelmi intelligenciát is fejlesztik.
Néha a fantáziavilág gyanús helyekre repít minket. A keresztények ezeken a helyeken nem érzik biztonságban magukat. Vannak játékok, amelyek tizennyolc karikás témákat érintenek, vagy egyenesen bántók. Mások boszorkányok, átkok vagy erőszakosság világában játszódnak. Amikor egy játék értékéről gondolkodunk, vagy a játszótársaink érzékenységét vesszük számításba, eszünkbe juthat Pál apostol tanácsa a korinthusiaknak: „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.” (1Korinthus 10,23)
Ámítás és megtévesztés
Több játék eleme a megtévesztés vagy a szerepjáték valamilyen formája. Felmerül a kérdés: hívő emberként szabad-e ilyet játszani, hiszen a hazugság bűn? Biztos vagyok benne, hogy az ilyen játéknak nem a hazudozás gyakorlása, annak tanítása a célja. Sok esetben épp a játékosok közötti bizalmat erősítik, feltételük a szabálykövetés. Keresztényként lehet szabadságunk az ilyen játékokra.
Pihenés
A protestáns munkakultúra kemény és felelősségteljes. Felvetődik a kérdés: a társasjáték belefér, nem tekinthető időpazarlásnak? Tudjuk, hogy az ember nem csupán a munkára teremtetett. A történelem során a játék, a sport és a szórakozás kultúránk szerves részét alkotják. A nyugalom napjára szükségünk van, amit Isten törvénye magában foglal. Az Úr dicsőítésére, pihenésre és kapcsolataink építésére szánt idő egyaránt fontos. Amikor játszunk – természetesen nem a felelősségeink, feladataink elhanyagolásával és azok hátrányára –, Isten ajándékát élvezzük. A homo ludensnek játszania kell. Az egyszerű, gyors játékok, mint például az UNO vagy a Burrito Hajító, tele vannak nevetéssel, a másik ugratásával. Mint tudjuk, a mosolygás és a nevetés jótékony hatása a feszültség- és stresszoldás. Nevetéskor fájdalomcsillapító hatású, örömérzetet okozó hormonok, endorfinok szabadulnak fel az agyban. Igen, az idő drága, de nem pocsékolhatjuk el! Amikor együtt töltjük el azt, amikor kreatívak vagyunk, amikor történeteket mesélünk és gondolatokat cserélünk egymással, akkor nem az időt fecséreljük. A sportolás, az olvasás, a zenehallgatás és a társasjáték sem időpazarlás, hanem a feltöltődés eszköze.
Közösségépítés
A játékok közösségépítő tevékenységek. Néhányat ugyan egyedül lehet csak játszani, de a legtöbbjéhez minimum két ember szükséges. Az emberek asztal köré ülnek (az asztalközösség gyakran a közösség kifejezőeszköze a Bibliában). Csakúgy, mint egy étkezés, a játék is lehetőséget biztosít a beszélgetésre, az egymásra figyelésre, az egymással való együttműködésre. Az elmúlt nyáron a játék csodálatos közösségépítő erejének lehettem tanúja. A Kedvesemmel pár napot egy börzsönyi szállodában töltöttünk, ahol a társalkodóban önfeledten játszó idősebb emberek egy csoportjára lettem figyelmes. Már a puszta látványukat is szívet melengetőnek éreztem! Másnap a medence partján toltak össze asztalokat és székeket, hogy kártyázni tudjanak. Először azt gondoltam, hogy bizonyára egy nyugdíjas- vagy társasjátékklub tagjai. Később kiderült, hogy a házaspárok egy baráti társaság tagjai. Annyira lenyűgözött örömteli játékuk, hogy fogtam magam és bemutatkoztam nekik. Megkértem őket, meséljék el a történetüket. Az egész több mint negyven éve kezdődött egy szülinapi bulin. Az akkor elsős gyermekeiknek szervezett zsúron ismerkedtek meg a szülők. Ott játszottak először közösen, és azóta sem hagyták abba. Minden évben négy napra elutaznak valahová kifejezetten társasozni és kártyázni. A szülinapokat és a szilvesztereket is együtt töltik. Gyermekeik már régóta nem tartják egymással a kapcsolatot, de szüleiket a játék és egymás szeretete összekovácsolta.
Képernyőmentes
A társasozáshoz nem képernyők, nem virtualitás szükséges, hanem fizikális értelemben vett találkozás. Ahhoz, hogy élvezettel, egymásra figyelve tudjunk játszani, le kell tennünk a kütyüket a kezünkből. Egy asztal köré ülve, szemtől szemben egymással. A társasjáték minőségi időtöltés a családdal és a barátokkal, amire nagy szükség van a mai digitális világban.
A társasjátékok fejlesztik az idegrendszert és a gondolkodást, jó eszközei a tanulásnak.
Vendéglátás és evangelizáció
A társasjáték jó lehetőséget nyújt a nyitásra mások felé. Otthonainkban, gyülekezeteinkben, egyházi fenntartású intézményekben egyszerű megszervezni ilyen alkalmakat, ahová a nem hívő barátainkat, szomszédunkat, munkatársainkat is meghívhatjuk. Legyenek akár idős emberek, fogyatékkal élők, hajléktalanok vagy a családon belüli erőszak elől menekülők, az intézményekben élők mindennapjait megvidámítja a közös játék. Az oktatási intézmények nemcsak a rájuk bízott gyerekeket, hanem családtagjaikat is meghívhatják egy-egy délutánra. A résztvevőknek nem kell feszengeniük, nem szükséges bizonyos gyülekezeti szokásokat vagy nyelvezetet megismerniük ahhoz, hogy oldott hangulatban legyenek közöttünk. A zárkózott emberek könnyen megnyílnak, a magányosok társaságot találnak.
Nimród fiam ifjúsági lelkészként Kiskőrösön rendszeresen társasozik a fiatalokkal. Városi rendezvényeken gyakran megjelennek, és bárki leülhet az asztalaikhoz játszani velük a főtéren. Őt kérdezem a tapasztalatairól:
Miért tartod fontosnak a társasjátékozást?
Leginkább azért, mert egy nagyon jó offline, közösségépítő időtöltés. Sokféle játék van, amelyek másként hatnak az emberekre, mindenkit másként mozgatnak meg.
Tudnak-e a mai gyerekek (a „Z generáció” meg a többi) játszani?
Igen, bár gyakran meg kell keresni a hozzájuk vezető utat. A játék menete és hangulata a társaságtól is függ. Nem minden jön be azonnal. Ha olyan játékot mutatsz nekik, amit szeretnek, akkor órákig eljátszanak, és nagyon pengék! Azért is szeretem a társast, mert sok mindent kihoz a fiatalokból. A jó játékélmények nyitottságot eredményeznek egymás felé, illetve lehetőséget új játékok megismerésére.
Mik a kihívások? Gondolok itt a türelmetlenségre, a figyelemzavarra, a győzni akarásra. A társasjáték meg a kártya „oldszkúlos” cuccok, nem nekik valók.
Igen, ezek mind lehetnek kihívások, kiegészítve a veszíteni nem tudással. Néha nehéz időt találni arra, hogy együtt játsszunk. Időnként a játékok magas ára is akadályt jelent. Feszültség keletkezik, ha fiataloknak túl egyszerűek/unalmasak az idősebbek játékai, ugyanakkor az idősebbek gyakran nem értik az újabb játékokat.
Tapasztalataid szerint otthon játszanak-e a családok?
Változó. Van, ahol rendszeresen, van, ahol soha. Ahol játszanak, ott általában jobb az összhang is.
Milyen játékok a menők? Szerinted milyenekre lenne szükség? Ajánlj párat, légy szíves!
Az ifiben elsősorban sokan játszható játékokat gyűjtünk (Aranyásók, Vigyázz6!, Hellapagos stb.). Népszerűek az egyszerű kártyajátékok, pl. UNO, SOLO, vagy a francia kártyás játékok, amelyek akár saját szabályokkal is kiegészíthetők.
Népszerűek a gyors, logikai játékok (PanicLab, Color Addict, Jungle Speed).
Vannak partijátékok, amelyek a hangulat oldását segítik elő (Burrito Hajító, What do you MEME?).
Népszerűek a csapatjátékok (pl. Fedőnevek, BANG!), amikor nem egyének, hanem csapatok játszanak egymás ellen. Ebből a fajtából örök klasszikus az Activity.
Egyre népszerűbbek a kooperatív játékok, amikor a játékosok nem egymás ellen, hanem a játék ellen játszanak (pl. Pandemic, Mátyás).
Minél többet játszotok együtt, annál népszerűbbek lesznek az egyre összetettebb, stratégiai játékok (Ticket to Ride, Catan telepesei). Fiúkkal kifejezetten sokszor játszunk háborús játékokat (Stratego, Rizikó, Kard és Korona). A nehezebb játékoknál az együtt tanulás is élmény tud lenni.
Vannak játékok, amelyek a kinézetük miatt népszerűek (Azul, Robbanó cicák, Sushi Go). Ha jó a tematikájuk, akkor el tudnak repíteni egy másik világba (pl. középkorba, dzsungelbe, az ókori Egyiptomba vagy akár a jövőbe) is. Kicsit olyan, mint a regényolvasás – a játék alaposan megmozgatja a fantáziát. Legjobban a kooperatív, csapatos és stratégiai játékokat kedvelem, mert ezek hozzák össze leginkább a csapatot.
Karácsony közeledtével kiváló lehetőség adódik leporolni a régi társasjátékokat, vagy beruházni néhány újra. Megajándékozhatjuk egymást – nemcsak a társasjátékkal, hanem a játék örömével is. Ha a vendégsereg ebben még nem gyakorlott, akkor érdemes valami egyszerűbbel kezdeni. Új játék esetén olvassuk el a szabályokat, vagy nézzünk meg egy bemutató videót. Az egyik legjobb YouTube-csatorna a témában: https://www.youtube.com/@mitjatsszunk
Vannak emberek, akik nem szeretnek játszani, mert zavarba jönnek amiatt, hogy nem értik a szabályokat. Könnyen segíthetünk ezen, ha kettesével vagy kisebb csoportokra osztva játszunk.
Akarsz-e játszani? – teszem fel a kérdést írásom elején.
– Tudsz játszani?
– Tudok.
– És szeretsz is?
– És szeretlek is – idézem Fodor Ákost.
Tegyük fel és válaszoljuk meg ezeket a kérdéseket! Utána pedig játsszunk! Sokat, örömmel, felszabadultan.
* Az említett játékok szemléltetése, leírása itt található: https://www.okosjatek.hu/jatekok_papiron?srsltid=AfmBOorZ4DFUi6BwnTjG5ZJj9zklYgMZ6A2xflZHHhTO8VuHMOSe-aO8
** https://www.konyves.hu/termekkategoria/parakletos-kiadvanyok/jatekaink/
https://goodnews.hu/tarsasjatekok
Forrás:
https://www.premierchristianity.com/culture/why-christians-are-joining-the-board-games-resurgence/16721.article
Kiemelt kép: pexels.com
