• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Törökszentmiklóstól a világ élvonalába

Elolvasási idő: 6 perc
Elolvasási idő: 6 perc
 Halkan beszél, szerényen mosolyog, minden sikeréről úgy mesél, mintha az teljesen természetes lenne.

Pedig a 16 éves törökszentmiklósi gimnazista története minden, csak nem hétköznapi. Miközben kortársai közül sokan még azt keresik, milyen pályát válasszanak, sorra ér el értékes helyezést világversenyeken, és már pontosan tudja, mérnök szeretne lenni. Olyan, aki mentőrobotokat fejleszt.

Mindez egy általános iskolai bemutatóval kezdődött, ahol megmutatták, milyen a robotika, milyen feladatokat oldanak meg a robotok, és rögtön megtetszett – idézi fel. A bemutatót a Baptista Szeretetszolgálat robotikai programjának munkatársa tartotta. Már negyedikes korában meglátta Jázminban azt a kíváncsiságot és kitartást, amelyre érdemes építeni. A kezdeti LEGO-robotoktól hosszú út vezetett odáig, hogy ma már saját tervezésű, saját programozású mentőrobotokkal indulnak a világ legrangosabb versenyein.

Egy csendes lány nagy álmokkal

Jázmin Törökszentmiklóson él a családjával egy csendes utcában a város szélén. – Lehet, hogy ez is hatással volt rám. Nyugodt környezetben nőttem fel, talán ezért is vagyok ilyen nyugodt személyiség – mondja beszélgetésünk kezdetén. Tanulmányairól kérdezem, elmondja, hogy az általános iskola után már egyértelmű volt számára, hogy a Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott kisújszállási gimnáziumba jelentkezzen, mert itt tudta folytatni azt az utat, amely néhány évvel korábban elkezdődött. – Ahhoz, hogy tovább robotikázhassak, ez volt a legjobb lehetőség.

A döntés mára már több kontinensre repítette.

A robot, amely segíthet életeket menteni

Beszélgetésünk kezdetekor – készülés ellenére – viszonylag keveset tudtam erről a területről, de Jázmin villámgyorsan felzárkóztat, hiába, ehhez is tehetsége van. A Jázmin és társai által fejlesztett robotok egy verseny során elképzelt katasztrófa helyszínén dolgoznak. Labirintusban közlekednek, felismerik az áldozatokat, mentőcsomagot helyeznek el, majd önállóan visszatalálnak a kiindulási pontra. A feladat játékosnak tűnik, de valójában nagyon komoly, és ezt beszélgetőtársam is pontosan érzékeli. – Azért szeretem ezt a kategóriát, mert valódi haszna lehet.

Egy földrengés vagy omlás után olyan helyekre is be lehet küldeni a robotot, ahová ember már nem tud biztonságosan bemenni.

Nem véletlen tehát, hogy a Baptista Szeretetszolgálat számára a Jázmin és a hozzá hasonló fiatal tehetségek felkutatása, támogatása különösen fontos küldetés. A szervezet humanitárius munkája során rendszeresen vesz részt nemzetközi mentési feladatokban, így a robotika náluk nem öncélú technológia, hanem a jövő mentési lehetőségeinek kutatása.

A siker mögött rengeteg munka áll

– Teljesen az alapoktól indulunk. Megtervezzük a robotot, kinyomtatjuk az alkatrészeket 3D-nyomtatóval, megírjuk a programot, aztán újra és újra tesztelünk – foglalja össze röviden ezt az irdatlan mennyiségű munkát Jázmin. Ebben a folyamatban Abán Csaba pedig – ez érződik a beszámolóból – nem egyszerűen felkészítő tanár. Mentor, aki irányt mutat, kérdez, ötleteket ad, de hagyja, hogy a diákok maguk gondolkodjanak. Mindez az elért eredményekben tükröződik.

Nem a győzelemért

Jázmin válasza – legalábbis nekem – meglepő, amikor arról kérdezem, mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen ezen a területen. Nem a matematikát említi, nem is a programozást. – Szerintem a legfontosabb a kitartás és a motiváció. És hogy tudjunk együtt dolgozni. Mi nem azért versenyzünk, hogy mindenáron nyerjünk. Inkább azért, hogy tanuljunk, fejlődjünk és lássuk, mire képes a robotunk a világ legjobbjai között. –Megint csak emlékeztetnem kell magam, hogy mindössze 16 éves az, akit hallgatok.

Három fiatal, egy csapat

A csapat, amelynek tagja, és amellyel versenyez, három tagból áll. – Nagyon szerencsés vagyok. Robotikán kívül is jó barátok lettünk, meghallgatjuk egymást, mindenki ötlete számít, figyelünk a másikra – foglalja össze a jó csapatmunka legfontosabb jellemzőit.

A világ kitárult

A robotika az új ismeretek és új barátok mellett a világot is kinyitotta a törökszentmiklósi gimnazista számára. Versenyzett már Brazíliában, Hollandiában és Franciaországban is, mindegyik út új embereket, új kultúrákat, új ötleteket ismertetett meg vele. Kérdésemre, hogy eddig mi volt a „leg-leg”, Brazíliát nevezi meg, mint mondja, teljességgel különbözött mindattól, amit eddig ismert. Azt mondják, hogy az embert jól jellemzi az, ahogy a versenytársairól nyilatkozik, Jázmin tisztelettel beszél róluk, felsorolja, melyik ország csapata miben erős, tudja, hogy tőlük is lehet tanulni.

 Már most tudja, mit szeretne

Miközben a legtöbb tizenhat éves még csak keresi önmagát, Jázmin már a jövőjét tervezi.

Határozott célja van: egyetemre szeretne menni és később mentőrobotokat fejleszteni, de nem egyedül, hanem jelenlegi csapattársaival. Persze addig, míg idáig eljut, jó néhány lépést kell megtennie, ezzel teljességgel tisztában van. Jelenleg, így a nyári szünet közepén, sem pihen, hiszen egyrészt egy világversenyre készül a csapat, másrészt előrehozott érettségire készül. Mindeközben pedig, úgy gondolom, már a következő megépítendő roboton gondolkodik.

És a történetnek még koránt sincs vége…

Amikor ez a beszélgetés történt, Jázmin éppen a dél-koreai világbajnokságra készült. Csendesen, minden különösebb felhajtás nélkül beszélt arról, hogy szeretné megmutatni, mibe fektettek annyi munkát az elmúlt hónapokban. Nem jósolt érmet, nem beszélt esélyekről. Egyszerűen csak azt mondta: szeretnének helytállni. Sikerült. A dél-koreai Incshonban megrendezett RoboCup 2026 világbajnokság Rescue Maze kategóriájában a Lightning csapat – Szilágyi Jázmin, Szél Nikolett és Cs. Kiss Zsófia Panna – Magyarországot képviselve az előkelő ötödik helyen végzett a világ legerősebb mezőnyében. A versenyen 31 csapat állt rajthoz, a magyar lányok pedig már az első naptól az élmezőnyben szerepeltek. A többnapos megmérettetés során végig a világbajnoki címre is esélyes hét csapat között tartották számon őket, végül pedig mindössze háromszázalékos teljesítménykülönbség választotta el őket a dobogótól.

A csapat munkáját Abán Csaba mentora irányította.

Szöőr Bea

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp