

Az Úr a te gyógyítód! Csodás gyógyulások a Covid-fertőzésből – 2. rész
Sorozatom első részében a Bányai és a Milánkovics házaspárral beszélgettem arról, mit jelentett számukra Isten vezetése a betegekért való közbenjárásban.
Sorozatom első részében a Bányai és a Milánkovics házaspárral beszélgettem arról, mit jelentett számukra Isten vezetése a betegekért való közbenjárásban.
Az elmúlt két és fél évben a Covid-vírus okozta pandémiában sokan megbetegedtünk. Voltak, akiknél a betegség enyhe lefolyású volt, mások súlyos állapotban kórházba kerültek.
Borcsi és Gergő fiatal házasok. Két kislányukkal Tök községében élnek, a Pasaréti Református Gyülekezet tagjai. Borcsinál tavaly nyáron szklerózis multiplexet (SM)* diagnosztizáltak.
Toporogva állt az ékszerbolt ajtaja előtt, s nem tudta eldönteni, hogy belépjen-e rajta vagy sem. Az idegen helyzetek mindig kikészítik, és most sem biztos abban, hogy jó döntést hozott.
Az óra pontosan, de rekedtebben csörgött, mint hétköznapokon – talán éppen azt fájlalta, hogy neki a vasárnap is munkanap.
Ez megint egy sokszereplős történet lesz, és határokon átívelő is… De mostanság ilyen az élet: sokszereplős és határokon átívelő.
Múlt vasárnap volt az első istentiszteletünk a gyülekezetben az orosz–ukrán háború kitörése óta. Sokat imádkoztam, őrlődtem, mit is mondhatnék a gyülekezetnek egy ilyen helyzetben.
„Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.” (Hóseás 2,21–22)
Johanna hivatását tekintve szülésznő a dombóvári kórházban, emellett pedig néhány éve belevágott a saját kreatív vállalkozásába is, melyet férjével közösen menedzselnek.