Múlt vasárnap volt az első istentiszteletünk a gyülekezetben az orosz–ukrán háború kitörése óta. Sokat imádkoztam, őrlődtem, mit is mondhatnék a gyülekezetnek egy ilyen helyzetben.
Hogyan élik meg a határ túloldalán szolgáló lelkipásztorok a háborús helyzetet? Durkó István missziói igazgató beszélgetett kárpátaljai lelkészekkel.
Végigszaladtam Hajdú-Bihar megye kisebb-nagyobb településein, összegyűjtöttem a nevelőszülők adományait.
Szavak, amelyeket nem szívesen ejtünk ki, sorsok, amelyeket nem akarunk meglátni, történetek, amelyekről azt hisszük, velünk, szeretteinkkel nem történhetnek meg.
2019. február hónap 8. napja. Élményekkel tele érkeztünk haza kisfiam bölcsődei farsangi ünnepségéről. Sok munkaórámba került a jelmez elkészítése, és nem is lett túl szép a végeredmény, de a fiam örömtől csillogó szeme meggyőzött arról, hogy a legtökéletesebb csigajelmezt alkottam meg.
– avagy példák arra nézve, hogy hogyan lehet másokért élni itt és most, egyházunk keretei között, a szociális munkában.
„Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.” (Hóseás 2,21–22)
Gondoltuk volna, hogy számos magyar testvérünk dolgozik, szolgál nap mint nap azért, hogy a világ minden tájára eljusson Jézus Krisztus evangéliuma?
Az Open Doors (Nyitott Ajtók) protestáns emberi jogi szervezet felmérése szerint tavaly 360 millió keresztény testvérünket érte üldözés a hite miatt. Milyen tendenciákat láthatunk a különböző országokban a nőtestvérek életén keresztül?
Hogyan kapcsolódhat be egy magyar ifjúsági közösség a világmisszióba? – Interjú Gáspár Botond ifjúsági lelkipásztorral
