A mentálhigiénés tanácsadó mint megnevezés a hivatalos munkakört jelöli, ezen felül coachként, life coachként és nevelőszülői trénerként működik. A Benitával való egymásra találásukat csodaként élte meg, mint mondta: Isten munkálta ki ezt az utat.
Evódia egyik legfontosabb tennivalója a nevelőszülők lelki megsegítése, valamint a velük foglalkozó személyek lelki-szellemi támogatása. – A gyerekek problémáinak, nehézségeinek megoldása is nagyon fontos szerepet játszik a tevékenységemben – emelte ki, aláhúzva: mindig is a szívén viselte az árva, a szükségben lévő gyermekek sorsát.
A lelkigondozói eszköztár leginkább abban különbözik a coach vagy life coach rendelkezésére álló eszköztártól, hogy egyrészt előbbiben megtalálható, sőt előkelő helyen szerepel a Biblia, Isten igéje, másrészt pedig alkalmasabbnak mutatkozik egyfajta kezdeményező szerepre. Mint Evódia elmondta, trénerként is tevékenykedik, és ha egy-egy nevelőszülői képzést vagy szülőklub-foglalkozást követően észreveszi, hogy valakinek lelki megsegítésre van szüksége, akkor ez inkább jelenthet lelkigondozói beavatkozást, hiszen ez esetben kezdeményezőként léphet fel.
– Lelkigondozóként olyan közbenjáró személy lehetek, akinek lehetősége van a támogatásra szoruló embertársamat Isten felé fordítani, s arra is alkalom adódik, hogy együtt lehessünk Istennel közösségben, egymással beszélgessenek és közben imádkozzanak is – foglalta össze.
Coachként, life coachként nagyon fontos szempont, hogy a megkeresésnek a klienstől kell érkeznie, tehát mindenképpen neki kell lennie a kezdeményező félnek.
Az eszköztárat is az alany válogathatja össze, egyeztetni szükséges vele, hogy egy-egy elakadás, egy-egy megoldandó élethelyzet kapcsán milyen segítési mechanizmus jöhet szóba. Azonban azt is hozzátette, eddig még nem volt olyan ügyfél, aki ne engedte volna meg, hogy a coaching folyamat végén imádkozzon, keresztény szemléletű szakemberként ez számára kiemelten fontos metódus.
Az Istennel való közösségben találja meg azokat az eszközöket, amelyek segítenek, segíthetnek egy adott probléma megfogalmazásában, megoldásában.
A nevelőszülők leginkább a segítő beszélgetésre nyitottak, azt szeretnék, hogy Evódia meghallgassa őket, és imádkozzon értük, míg a nevelőszülői tanácsadók leginkább egyéni elakadásban szeretnének külső meglátást nyerni. Life coachként, vagyis „életvezetési szakemberként” alapvetésnek tekinthető, hogy nem adhat direkt tanácsot, nem tanácsolhat közvetlenül, mégis nagyon sokszor jut el oda a folyamat, hogy konkrét iránymutatást, személyes példát, egyértelmű megoldókulcsot várnak tőle.
Budai Evódia a leggyakrabban előforduló nevelőszülői témákkal összefüggésben elmondta, a személyes érzelmi bevonódást nem lehet elkerülni, megakadályozni, hiszen volt egy hétéves periódus az életében, amikor ő is nevelőszülőként tevékenykedett. A férjével közösen egy kislányról gondoskodtak, továbbá van egy örökbe fogadott gyermekük is. A nevelőszülők leginkább az elengedést jelölik meg mint lelki nehézséget, ez az egyik legfontosabb kérdés, ami már a kezdetekkor, egy-egy nevelőszülői pálya indulásakor is felmerül.
A nevelőszülők zöme többnyire arra kíváncsi, hogy később vajon el tudja-e majd engedni a rábízott gyermeket, gyermekeket, illetve hogy ezt a nehéz folyamatot hogyan lehet jól megélni.
A másik gyakori szituáció, amikor valaki már benne van ebben a folyamatban, és akkor szeretne segítséget kapni. Örökzöld témaként említhető a „burnout”, a nevelőszülők túlterheltek, s nagyon nehéz ezt a tevékenységet úgy végezni, hogy ne kísértse meg őket a kiégés. A képzeletbeli témadobogó harmadik fokára a tinédzserkori konfliktuskezelés is felfér, ezzel összefüggésben is számos megkeresés érkezik hozzá, ahogyan a mindenféle, rendkívül változatos, gyermekneveléssel összefüggő kérdések is folyamatosan napirenden vannak.
A Benitával kapcsolatosan azt emelte ki, hogy ez a szervezet nemcsak a szükségeset teszi meg, hanem azon felül is mindent biztosít a gyermekek, a nevelőszülők és a nevelőszülői tanácsadók részére. Sok szabadidős programot szerveznek, nyaranta egymást váltják a különféle táborozási lehetőségek, s ezek külön alkalmakat biztosítanak akár a gyermekek felé való lelkigondozói szolgálatra. – Ez egy óriási lehetőség, amit igyekszünk minden egyes alkalommal megragadni. Egy-egy nyár között rengeteg idő telik el és sok minden változik, hatalmas az a fejlődés, ami ezekben az időszakokban végbemegy a gyerekekben – ismertette. A családi napok, az ünnepi alkalmak szintén újabb kapcsolódási esélyt jelentenek.
A gyermekek esetében leggyakrabban a különféle kötődési zavarok és az ezekből fakadó nehézségek kerülnek elő. A gyerekek kötődési zavarai kivetülnek, hatással vannak a kapcsolataikra: a bizalom, illetve annak hiánya a leggyakrabban előforduló téma. Folyamatos megkülönböztetettséget éreznek, azt gondolják, hogy ők mások, mint a társaik. A legnehezebb feladat számukra az, hogy önmagukat el tudják fogadni. Az, hogy el tudják fogadni, hogy valamiben ők mégiscsak mások, és az, hogy ezzel a helyzettel egészséges módon tudjanak megküzdeni.
– A szeretet megnyitja a szíveket. Amikor a gyerekek megérzik az önzetlen szeretetet, akkor tudnak igazán megnyílni, és akkor tud elkezdődni a gyógyulási folyamat, mert ez a fajta szeretet bizony gyógyít is.
Budai Evódia szerint a „nagyszerű emberi tanácsok” is tudnak javítani a helyzeten, de ami igazán számít, az a tiszta szeretet. A nevelőszülői segítő körök működésére is kitért: a nevelőszülők az érintettségük okán hathatós segítséget tudnak nyújtani egymásnak, de ez ugyanúgy igaz a gyerekekre is.
– Óriási élmény azt látni, hogy a nevelőszülők és az általuk gondozott gyermekek a saját, már Isten által begyógyított sebeik által gyógyítják a sorstársaikat – ez több, mint amit mi, szakemberek mondhatunk nekik.
Álláspontja szerint a jó nevelőszülő legfőbb ismérve az önzetlen szeretet és az egészséges kötődés. – Az erőforrások és a saját minták a leginkább meghatározóak abban, hogy ki hogyan tud kapcsolódni, ki hogyan tud befogadni, illetve elengedni egy másik személyt, illetve hogy ki hogyan engedi magát segíteni ebben a folyamatban.
A jó nevelőszülő ismérvei között említhető a taníthatóság, az alkalmazkodóképesség, valamint a csapatban való munkálkodás képessége is.
– A gyermekek érdekeit szem előtt tartva össze kell fognunk – húzta alá.
Budai Evódia a gyermekvédelem jelenlegi általános helyzetéről szólva elmondta, a kollégáitól rendre azt az információt kapja, hogy ma különösen nagy kihívással kell szembenézniük. Kiemelte, hogy ő nem tekinti magát teljes egészében érintettnek, és azt is megjegyezte, hogy erdélyiként jár be dolgozni Debrecenbe, azt azonban látja, hogy a helyzet most egyáltalán nem könnyű. – Most egy olyan válságos helyzet van a gyermekvédelemben, ami megszűri a területen dolgozókat. A beszélgetés ezen pontján felmerült a kérdés, hogy a honi helyzet hogyan értékelhető, ha a romániai gyermekvédelem helyzetével hasonlítjuk össze.
A Benita mentálhigiénés munkatársa ezzel összefüggésben azt mondta, ha a hazai állapotokat a romániai helyzettel hasonlítjuk össze, akkor a magyarországi egy képzeletbeli tízes skálán tízesre értékelhető. A más szolgáltatókkal, nem egyházi fenntartásban lévő gyermekvédelmi szolgáltatókkal való összehasonlítással összefüggésben azt fogalmazta meg, hogy a szolgáló vezetés és az ebből eredeztethető különleges közösségi erő az, ami a legfontosabb különbséget jelenti. – A szolgáló vezetés jótékony volta mindenkire, a nevelőszülői tanácsadókra is hat, akik aztán a nevelőszülőkhöz is ilyen módon, alázattal viszonyulnak – ecsetelte, hangsúlyozva: a Benita Gyermekvédelmi Szolgáltatónál a krisztusi példa jelenik meg.
Budai Evódiát végezetül arra kértem, hogy meséljen el egy olyan történetet, egy olyan bizonyságot, ami nagy hatást gyakorolt rá. Mint minden másban, ebben is készséggel állt rendelkezésre.
„A két évvel ezelőtti Benita-táborban nagyon megragadta a figyelmemet egy, a többieknél valamivel idősebb gyermek, aki elsősorban a felnőttekkel próbált kapcsolatot teremteni. Ezeket a gyerekeket mi elsősorban arra szeretnénk ösztönözni, hogy egymással próbáljanak meg kapcsolatot építeni. Nem az a fajta általános könnyedség volt rá jellemző, ami a többi gyermekre, akik egészen hamar tudnak felszínes kapcsolatokat kialakítani. A gyerekek alapvetően megértésre és szeretetre vágynak, de a kötődési problémák bizalmi hiányosságokhoz vezetnek. Nála nem erről volt szó, hanem volt benne valami egészen mélyen, ami nem engedte felszabadulni. Csináltunk egy gyakorlatot, aminek az volt a lényege, hogy mindenki fogjon meg egy követ, amivel aztán elsétálunk a közeli tóig. Nem mondtam, hogy milyen követ vegyenek magukhoz az udvarról, csak azt, hogy azonos legyen az általuk cipelt lelki nehézségekkel. Akár azzal a nehézséggel azonosat vegyenek magukhoz, amit a családjukból való kiemelés okozott, vagy amit a jelenlegi nehézségeik, élethelyzeteik okoznak.
Ez a fiú egy óriási követ vett magához, amihez egész végig ragaszkodott. A tóhoz vezető úton többször megkérdeztem, hogy tudok-e segíteni, vagy nem akarja esetleg letenni azt a nagy követ, de nem, végig kitartott a terhe mellett. Ez egyébként mindenki másra is igaz volt, senki nem tette le útközben a kövét, pedig akár ezt is megtehették volna. Így vagyunk az életünkben is: nem volna muszáj lelki terheket hordoznunk, mégis rendületlenül visszük ezeket magunkkal.
Arról beszéltünk, hogy mi lehetne ebben a megoldás. Ez a fiú nem akart nyilvánosan beszélni erről, hanem külön szeretett volna beszélgetni. Egy másik személlyel így hármasban elvonultunk, és akkor megnyílt, elmondta, hatalmas terhet jelent neki, hogy elfogadja önmagát. Nagyon szereti a nevelőszülőjét, nagyon sokat köszönhet neki, és az élet most kezd kibomlani számára, jól tanul és sikerei vannak, de akármilyen közegbe kerül, nagyon nehéz felvállalnia azt, aki ő valójában. Ennek a beszélgetésnek a hatására ez a fiú eldöntötte, hogy szeretne megbirkózni ezzel a feladattal, hogy felvállalja önmagát mások előtt.
Nem akar hazudozni a múltjáról, nem akar szépíteni rajta. Nem akarja tovább titkolni, hogy ő egy gondozásba vett gyermek, és nem az életet adó szülei nevelik, hanem egy hivatásos szülő.
Ezen a ponton azt is jeleztük, és nemcsak neki, hanem a többieknek is, hogy aki szeretne megszabadulni a terhétől, nyugodtan bedobhatja a tóba. Érdekes volt látni, hogy többen könnyes szemmel váltak meg a kőtől, s voltak, akik könnyelműen, játékként megélve tették ezt. Ez a fiú sokáig fogta ezt a nagy követ. Megkérdeztem tőle, hogy vissza akarja-e hozni, haza akarja-e vinni. Végül elhajította, bedobta a tóba, és láthatóan megkönnyebbült. Ez egy szimbolikus dolog volt, de elindult benne egy önmaga elfogadására irányuló folyamat. Azóta találkoztam vele, és azt mondhatom, csodálatos látni, hogy egy ilyen kis dolog mennyit tud változtatni valakin. A titkolózás befejezése, a titkok elengedése és önmagának a felvállalása nagy változást hozhat. Ez nekem egy nagy bizonyság volt, s rácsodálkoztam, hogy egy kis bátorítással, beszélgetéssel mekkora változást lehet előidézni egy másik ember életében.
Ennek a fiúnak a bátorító példája azóta is él bennem, és azóta is ilyen megértő szeretettel próbálok mások felé fordulni, mert tudom, hogy ez mit jelent.”
