Az első rész arról szólt, hogyan érdemes hozzáállnunk keresztényként a pszichológiához. E mostani cikk igei alapokat szeretne a gyakorlat mellé tenni. Ehhez szeretnék kicsit visszamenni időben.
Azt gondolom, közös tapasztalatunk, hogy meglehetősen „hot topic” keresztény körökben is a világi pszichológiához való viszonyulás.
Teljes. Befejezett. Egész. Ép. Hiánytalan. Sértetlen. Százszázalékos. Krisztusban teljes vagy!
„Itt vagyok, ne félj! Szeretlek! Olyan jó, hogy vagy! Csoda szép és ügyes vagy! Meg tudod csinálni!” Végtelenségig lehetne folytatni ezeket a bátorító, biztató, örömünket és gyönyörködésünket kifejező üzeneteket, melyek egy gyermek belső világának egészsége és növekedése szempontjából olyan fontosak, mint szervezetének a tápláló anyatej.
A gyereknevelés, egy család menedzselése, a házasság ápolása még átlagos körülmények között sem egyszerű.
Nyafogunk olykor, hogy nem ért meg senki minket. Ilyeneket mondunk ilyenkor magunkban vagy a másik ember szemébe:
Mint azt már az általános iskolában fejünkbe vésték, az ősember önfenntartásának elengedhetetlen pillére volt a gyűjtögetés. Valószínű, hogy ennek során ébredt rá arra is, hogy a növények részei, a termések, magvak, virágok nem csupán az éhség elűzésére szolgálnak…
Sorozatunkban koronavírus-túlélők őszinte beszámolóiból válogatunk.
A szabadság a legkockázatosabb. Ha szabad vagy, a kockázat mindig magától értetődő. Nem te kockáztatsz, maga a szabadság kockázatos.
Azt gondolod, hogy ha bocsánatot kérsz, a sértett pedig megbocsát, kezet fogtok, mindketten konstatáljátok, hogy szerencsére nem lett semmi baj, de azért levonod a tanulságot, szóval ezek után már megkönnyebbülve mehetsz tovább? Hát nem!
