

IMA – Mit hoz ki belőlem a karanténos időszak?
„Amikor Salamon befejezte ezt az egész imádságot és könyörgést, amellyel az Úrhoz imádkozott, fölkelt az Úr oltára elől, ahol eddig térdelt, és kitárta kezeit az ég felé.
„Amikor Salamon befejezte ezt az egész imádságot és könyörgést, amellyel az Úrhoz imádkozott, fölkelt az Úr oltára elől, ahol eddig térdelt, és kitárta kezeit az ég felé.
Volt olyan időszak az életemben, hogy két gyülekezetbe jártam egyszerre, és olyan is, hogy nem igazán tartoztam sehova.
Hogyan ne épüljön le életünk ezekben az időkben? Sőt, hogyan gazdagodjon életünk?
Az életünket teljes mértékben felborította ez a vírus. Minden megváltozott. Ez a második hét, hogy önkéntes karanténban vagyok a családommal együtt. Kivéve a férjemet, mert ő orvos és ő dolgozik, értünk, érted, ott segít, ahol kell.
Az imádság beszéd Istenhez. Gyűjteményünk a különböző élethelyzetekben segít Istent megszólítani. Ima a karanténban levők számára.