Az 1992/93-as tanévben én Észak-Írországban tanultam, Laci pedig 1993 januárjától ösztöndíjat nyert Dániába, amelynek keretében egy gyülekezeti ifivezető-képzőn vehetett részt. A külföldi diákokat vendéglátó családok fogadták. Kedvesem Hans Eric és Tove Andersen családjába került, akiket az együtt töltött hónapok alatt nagyon megszeretett. Az elmúlt évtizedekben kapcsolatban maradtunk, imádkoztunk egymásért, és néha-néha találkoztunk is Magyarországon. Végre nekünk is sikerült Dániába utazni és pár napot együtt tölteni ezzel a kedves házaspárral. Sok élményt hoztam haza a szívemben róluk. Az egyik egy mondat és a mondathoz tartozó cselekedet: „There must be light.” – „Kell, hogy fény legyen!”
Minden étkezéskor, akárhányszor leültünk az asztalhoz, Tove vagy Hans Eric meggyújtotta az asztalon lévő gyertyát. Amíg étkeztünk, a gyertya égett. Eleinte csak néztem a csendes mozdulatot. Azon gondolkodtam, mennyi mindent hordoz magában, milyen mély szimbolikája van! Azon morfondíroztam, vajon az étkezések előtti gyertyagyújtás dán szokás-e, így megkérdeztem vendéglátóinkat. „Nem – válaszolta Tove –, csak a mi családunkban az.” „Miért gyújtjátok meg a gyertyát?” – kérdeztem. „Mert kell, hogy fény legyen! – szólt a válasz. – Mert Jézusra emlékeztet, és arra, hogy keresztényként nekünk is világítanunk kell.” Valóban!
„Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” – mondja Jézus (János 8,12). A hegyi beszédben a követőit szólítja meg: „Ti vagytok a világ világossága.” A világ sötétségben van, az emberek pedig szeretik azt, mert a sötétség elfedi gonoszságaikat: „Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”
Tehát Jézus követői, a keresztények, világosságban járnak.
De mit jelent világosságban járni? Mit jelent a világ világossága lenni? Számomra azt, hogy Jézusra mutatok az életemmel, a létezésemmel, a mindennapos cselekedeteimmel, egész életvitelemmel. Az, ahogy élek, nagyon is számít. Bár kevesen látják, kevesen ismernek, mégis hatással lehetek a világra. A családtagjaim ismerik leginkább az életemet. Tudják, mikor világítok, mikor nem… mikor vagyok szeretetlen, mikor vagyok jézusi. Mikor ég bennem a tűz, mikor pislákolok. Meg kell gyújtani a gyertyát, nem szabad elaludni hagyni! „Nem rejthető el a hegyen épült város. Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5,14–15)
Az évtizedek során megértettem, hogy az egyik legfontosabb feladatom Krisztushoz hasonlóvá válni, őt képviselni. Ha ezt teszem, akkor világítok ebben a bűnnel teli, sötét világban. A világ sötét, a bűn eluralkodik körülöttünk, és közben lelkek vesznek el. A bűnnel terhelt szív pedig lassan lemond a jóért való küzdelemről, megadja magát a sötétségnek, és beáll a hitetlenség oldalára. Ellenben a koromfekete sötétségben egy kis gyertya fénye is világosságot és melegséget árasztva adja a reménységet. Akárhol vagyok, akárki is figyel vagy nem figyel rám, a szükségben levők észreveszik a világosságot, és felé fordulnak. És sokan vannak szükségben. Világítani kell! Így reményt adhatok és megmutathatom, hogy másképp is lehet élni. Nem kell a sötétségben maradni! Mert mindig létezik egy út, amely kivezet a sötétségből, és az élethez vezet. Jézus, a világ világossága ez az út (János 14,6).
Az étkezések előtti gyertyagyújtás rituáléját nemcsak emlékként hoztuk haza Dániából, hanem a magunkévá tettük. Április óta mi is meggyújtjuk a konyhaasztalon lévő gyertyát. Mert Jézusra emlékeztet, és arra, hogy ne legyünk tétlenek. Mert kell, hogy fény legyen!
Selmeczi Ottilia
