• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

kapcsolat

Révész Szilvia

Amikor virraszt az Isten

Sorsfordító éjszaka volt. Senki se tudta, mi történik majd. A családok összegyűltek, és készültek az ismeretlenre. Negyedik napja dédelgették otthonaikban a bárányt, amit aznap este meg kellett ölniük, sütniük, enniük.

Háló Gyula

Jézus felment a mennybe, és így maradt itt még teljesebben!

„Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.” (Márk 16,19–20)

Majnár Zsolt

Közel lenni Istenhez

„Az igaz ember ösvénye egyenes, te egyengeted az igaz ember útját. Ítéleted idején is benned reménykedtünk, Uram, neved dicséretére vágyott a lelkünk.