
Csodálatos kegyelem, hogy az Úr irgalma végtelen
Éppen 250 éves az Amazing Grace című egyházi ének, amelynek szövegét John Newton szerezte 1773-ban.

Éppen 250 éves az Amazing Grace című egyházi ének, amelynek szövegét John Newton szerezte 1773-ban.

Jézus Krisztus mint Messiás földre jövetelével számos ószövetségi prófécia teljesedett be. A karácsony tehát ezért is jelentős esemény!

Az ENSZ adatai szerint a földgolyón átléptük a 8 milliárdos népességet!

Az elmúlt napokban több évfordulóra is lehetőségünk volt emlékezni. Hadd említsek meg ezek közül néhányat röviden ebben a híradásban.

Az OpenDoors szervezet alapítója hunyt el nemrégiben, akit csak úgy ismert a keresztyén világ, hogy „Brother Andrew”. András testvér – magyarosan – különleges módon szolgálta az Urat hosszú élete (1928-2022) során.

A mai nap mérföldkő: Erzsébet királynőre (II.) emlékezik a világ.

A nyár utolsó hónapjához érve valószínűleg sokunknak lehetősége volt már megpihenni, szabadságra menni. Isten teremtési rendjének része a szünet tartása, a vakáció is.

Május közepén Tony Twist, a TCM elnöke hazánkban járt abból a célból, hogy az imádságról tartson egy gyakorlati képzést. Ennek a helyszíne a Baptista Teológiai Akadémia volt.

De miről? Manapság sok minden mellett a család, házasság, szexualitás Bibliában megismerhető kereteiről.

Az imádság, bibliaolvasás mellett – és azokból táplálkozva – egy harmadik sarokpont a hívő életében a lelkigondozás vagy lelki kísérés.