• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Szószék

Borosné Veller Olga

Na, még egyet!

„Na, még egyet!” – mondta elfúló hangon, majd minden maradék erejét összeszedve felült az ágyon és olyan erővel ölelt magához, amennyire csak erőtlen karjai lehetővé tették.

Kolozs Nagy János

Idő és örökkévalóság

Mottó: „Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; de ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.” (Szent Ágoston egyházatya, 354–430)

Majnár Zsolt

109. Ünnepre hangolás

„Mily fenséges az erős Isten! Van-e hozzá fogható tanítómester? Ki kérheti tőle számon, amit tesz? Ki meri azt mondani róla, hogy álnokul járt el?

Leleszi Balázs Károly

A KIÜTÉS

Emlékszem arra a forró nyári éjszakára, mikor több millió ember megdöbbenésére a profi világbajnoki övért vívott bokszmérkőzésen Budapesten a Fradi-pályán Kovács Kokó Istvánt kiütötte Julio Pablo Chacón.

Tóth Krisztián

Mit jelent az advent, és miért fontos ünnepi időszak? 

December elejével megkezdődött az adventi időszak, ami várakozást, szó szerint eljövetelt jelent. Ahogy közeledünk karácsony felé, Krisztus születésének ünnepére készülünk, illetve második visszajövetelét is várjuk.

Majnár Zsolt

108. Szabadulás a rossz szokásokból

„Azért olyanok lesznek, mint a reggeli felhő és mint a korán tűnő harmat, mint a szérűről elsodort pelyva és mint a kémény füstje. De én, az Úr vagyok a te Istened Egyiptom óta. Nem ismerhetsz rajtam kívül Istent, nincs más szabadító, csak én.” (Hóseás 13,3–4)

Majnár Zsolt

107. A bizalom békességet ad

„Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye lesz. Fogadd el szájából a tanítást, és szívleld meg mondásait!” (Jób 22,21–22)

Majnár Zsolt

106. Kincsünk a rendkívüli erő

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe.” (2Korinthus 4,7–8)

Majnár Zsolt

Megnyugvás Istenben

„De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban.” (Zsoltárok 73,23–25)

Borosné Veller Olga

A megtűrt jebúsziak

Tegnap egy előadáson vettem részt, amelyen konstatáltam, hogy én mint keresztény deviáns vagyok.