Épp ezen apropó kapcsán kaptam felkérést lelkészként egy megemlékezésen való szolgálatra, melyen koszorúzással és gyertyagyújtással tisztelegve a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság hősi és szolgálati halottai előtt kellett néhány gondolatot szólnom a hozzátartozókhoz és munkatársakhoz.
Sokat gondolkodtam erre az alkalomra készülve, hogy vajon milyen üzenettel is szolgálhatnék a jelenlevők számára, valamivel, ami nem feltétlenül a tucatbeszédek egyike, hanem elültethet egy gondolatfoszlányt, valami személyeset, ami valóságosan közelebb vezet Istenhez.
Ugyanakkor mindig nehéz megszólalni a halál témaköre kapcsán, hiszen sajnos sokan vannak még, akik nem ismerik az örömhírt, akik nem tudják, hogy a megváltás az örök élet ajándékát adja annak, aki hisz Jézus Krisztus kegyelmében, felszabadító kereszthalálának áldozatában.
És mit is mondhatna az ember vigasztalásképpen annak, aki értetlenül áll egy haláleset előtt – még ha az lett légyen dicső célból bekövetkezett, felmagasztaló, önként vállalt?! Mi nem hatna közhelyesen egy lelkész szájából, mi szolgálhatna kellő magyarázatként a történtek és a továbbiak viszonylatában?!
Meglepő bár, de ezen gondolataim közepette az Úr szívemre helyezte a görög–perzsa háborúk egyik legemlékezetesebb ütközetét, a marathóni csatát i. e. 490-ből, illetve hozzá kapcsolódóan egy híres legendát, melyen keresztül azt éreztem, hogy nem klisészerűen, nem dogmatikus sémákon át, hanem egyszerű, hétköznapi módon – mégis az üdvösség üzenetét tudom tolmácsolni az emlékező egybegyűltek felé.
A hérodotoszi legendáriumok szerint a marathóni csata után egy katona futva eredt a győzelem hírével Athénba, aki miután célba ért, utolsó leheletével elmondta az örömhírt, majd holtan esett össze. Azt hiszem, ez a történet rendkívüli módon rímel és méltó párhuzamba hozható a hősi és szolgálati halottakkal történt eseményekkel, a Biblia tükrében megvilágítva pedig jó reménységet, a megváltás kegyelmének felszabadító üzenetét is magában hordozza.
Megdöbbentő! Egy életerős katona, aki szolgálatát teljesítve az életével fizetett azért, mert végrehajtotta megbízatását, feladatát, ha úgy tetszik, munkáját. Hősi halottá vált. Mennyire távol áll tőlünk itt, Magyarországon manapság már csak a gondolata is annak, hogy az életünket kelljen kockára tennünk az igazi örömhír, az evangélium átadásáért…
Vajon mennyire vesszük komolyan azt, hogy bár számunkra zsigeri meggyőződés, alapvető tény Jézus Krisztus áldozata és a bűnbocsánat, valakinek viszont tényleg élet-halál kérdés az, hogy hallja-e az evangéliumot?!
Egy temetés, koszorúzás vagy megemlékezés során lehetőség nyílik szolgálataink által Istenről szólni azoknak, akiknek a vigasztalódás időszakában talán minden eddiginél nagyobb szükségük van a bátorító szavakra.
Így szól az Úr igéje Jézusról a Zsidókhoz írott levél 14–15. fejezetében:
„Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.”
Jézus Krisztusnak sem volt egyszerű szembenéznie a halál kérdésével, ő maga is küzdött a félelem gondolatával, mindazonáltal ott volt benne az engedelmesség:
„Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te”
– olvashatjuk Máté evangéliuma 26. fejezetének 39. versében. Mindnyájan jól tudjuk, hogy Jézus beteljesítve küldetését meghalt a kereszten valamennyiünk bűnéért, vállalta és teljesítette a „feladatot” – ahogyan a csata hírét vivő katona is tette –, és ezáltal lehet mindenkinek, aki hisz őbenne, örök élete.
Valamennyi szerettét elvesztő hozzátartozó, barát, ismerős hasonló értetlenséggel állhat egy-egy haláleset bekövetkezte előtt, mint ahogyan mi is joggal kérdezhetjük, hogy mégis miért akarta Isten, hogy szeretett, egyszülött Fia ilyen fájdalmat, ekkora szenvedést éljen át úgy, hogy bűntelen életet élt?! Mégis miért ő lett az áldozat mindenki más vétkéért?
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)
