Bizonyos helyzetekre, eseményekre, emberekre jobban odafigyelünk. Minél “fontosabb” egy ember, minél nagyobb a tét, annál tudatosabban, összeszedettebben vagyunk jelen a helyzetben. De mi van a hétköznapi dolgokkal, a láthatatlan, “kis” emberekkel?
„Isten… gyújtott világosságot szívünkbe, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete.” (2Korinthus 4,6)
Isten az ítélet idején, a fogság földjén se feledkezik meg az övéiről. Komolyan veszi a szövetséget, és tartja magát az ígéreteihez.
„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jeremiás 29,11)
„Aki bűntelen közületek, az dobja rá az első követ!” (János 8,7b) – Könnyű a másik bűnét elítélni.
Ami a lényem legbelső részét illeti, szeretem Isten törvényét. Azonban látok egy másik törvényt, amely a régi, emberi természetemben működik (Róma 7,22–23)
“Engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet.” – Jer.2:13.
A napokban indítottam el a telefonomon egy eszköz karbantartást. Másodperceken belül kiírta a rendszer, hogy a telefon állapota kiváló, de ahogy futottak a százalékok, úgy gondolkodtam el, hogy a lelki életem vajon hol áll most?
„Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.” (1Mózes 50,20)
„Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” (Ézsaiás 46,4)
