A környezet, ami akkortájt körbevett, telve volt a csodás bibliai kijelentéseken keresztül kapott ígéretekkel és útmutatásokkal. Így nem hiszem, hogy meglepő, hogy én is Isten válaszát hasonló módon vártam.
De nem érkezett meg. Így két lehetőség maradt.
Vagy én csinálok valamit rosszul, vagy Isten – már persze ha létezik.
És úgy gondolom, sokan és sokszor vagyunk hasonló helyzetben a Bibliával kapcsolatban. Nagyon sok elképzelésünk van, hogy mit kellene csinálnia, miként kellene viselkednie. Amikor pedig nem találkoznak az elvárásaink a valósággal, kétségbeesünk. Személyes meggyőződésem, hogy szenvedéseink oka ilyen esetben nem hitünk gyengeségében vagy Atyánk hűségében keresendő, hanem kereteinkben, melyekbe az Igét bele szeretnénk helyezni. Így adódik az első kérdés: Mi a Biblia? Mit olvasok? Egy jóskönyvet? Egy teológiai értekezést? Egy szabálykönyvet? Egy self-help könyvet?
Ezek a megérzések jó helyről származnak. Mind abból a meggyőződésből fakad, hogy Isten igéje aktuális még ma is, és szólnia kell hozzánk a mindennapjainkban. De sajnos, ha a fent felsorolt meghatározás közül bármelyik kategória is igaz, akkor a Biblia egy borzalmas könyv. Több száz oldala válik teljességgel hasznavehetetlenné. Érdekes, hogy hatalmas szeleteit látszólag még a Lélek is elkerüli. A Mózes harmadik könyve, a Bírák könyvének vége, vagy úgy alle zusammen a könyv erőszakos részeiből sosem kap senki sem kijelentést. De még tíz lépést sem, hogy boldogabban éljen.
Mielőtt ezen a gondolatmeneten továbbhaladnánk, hasznosnak tűnik összeismerkednünk egy reneszánsz festővel, Giuseppe Archimboldóval. Közelebbről pedig egy képével, A szakács cíművel.
Íme, a szakács. Ha valaki ezt látja, nagyon sok értékes gondolatot vethetne papírra, ha megpróbálkozna a műelemzéssel. Mondjuk mondhatnánk azt, hogy a cím szereplőjének csupán a keze van jelen, de az is perifériásan. A fókuszban a szakács műve található: a gusztusos tál. Minden joggal arra a logikus következtetésre juthatnánk, hogy a mű üzenete az, hogy a szakács igazából egyenlő kezének alkotásával.
Remek gondolat. De hadd lássuk a kép Archimboldo szerinti helyes értelmezését:
Azaz mi maradt ki a műértelmzésből? Archimboldo. Az, hogy ő ki volt – egy humoros ember –, meg az, hogy milyen eszközökkel alkot – ügyes optikai illúziókkal, és az, hogy mi a célja: a megtévesztés, a tréfa.
A Bibliát ha megfosztjuk ezektől a kérdésektől, a laposföld-hívők nyomába szegődünk, akik kamerafelvételként kezelnek egy olyan könyvet, aminek legalább egyharmada költészet. Költészettel pedig az igazságot nem olyan módon jelentjük ki, mint egy adóbevallással, amint Van Gogh Csillagos éjszaka című képe is egészen más igazságot kínál, mint a Hubble-űrtávcső. Mindkettő igaz? Igen. De másról beszélnek.
Ha nem értünk egy történetet, rossz kérdéseket teszünk fel. Ha rossz kérdéseket teszünk fel, olyan választ keresünk, melyet a szöveg nem tárgyal. Ha olyan választ keresünk, amelyet a szöveg nem tárgyal, akkor nem a szöveggel foglalkozunk. Ha nem a szöveggel foglalkozunk, akkor semmi közünk az olvasottakhoz.
Nekem személyesen ez a három felismerés segített:
A Biblia egy szöveg, egy történet. A szöveget pedig szándékosan választott üzenet átadására szánták. Van valami, amit időtől, helytől, tértől függetlenül az írói szándék az írói eszközök segítségével közölni akar velünk. Ha erről nem veszünk tudomást, akkor a világi tudósoknak igazuk lesz, amikor azzal vádolnak minket, hogy a saját feltevéseinket rákényszerítjük a szövegre.
A Biblia egy ókori irodalmi mű. Ha elutazunk Indiába, és végig magyarul követeljük a marhapörköltet és a tokajit, majd hazarepülünk és közöljük, hogy India egy rémes hely, akkor nem Indiával, hanem velünk van a baj. Számítsunk rá, hogy idegen lesz, hogy fura ötletekkel és nem mai képekkel és irodalmi eszközökkel fogunk találkozni! Legyünk jó turisták! Ne a marhapörköltet keressük a rogan josh hazájában!
Végül pedig a legfontosabb: Mi Jézus szerint a Biblia (személy szerint akkor a héber Bibliára gondolt) üzenete? „Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban [itt az Ószövetség legrégebbi felosztására hivatkozik, azaz az összes ótestamentumi könyvre utal]. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és így szólt hozzájuk: Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk.” (Lukács 24,44–48; kiemelés tőlem)
Jézus és az apostolai is azt mondják, hogy a történet az első oldaltól kezdve az utolsóig Jézusról szól.
Pál szerint a Jézusba vetett hit által kapott üdvösségünk miatt kell a Bibliát olvasni. (2Timóteus 3,14–15). De ki az közölünk, aki elolvassa a Tórát, és úgy kel fel mellőle, hogy milyen jó volt elolvasni, máris jobban értem, mit is jelent a Jézusba vetett hit által kapott üdvösségem? Semelyikünk. Ez azonban baljós. Mesterünk és apostolai egy olyan üzentet látnak ezekben az írásokban, amiket mi nem.
Lehet, hogy valaki most úgy érzi, hogy nem kíván irodalomtanárnak vagy történésznek menni. Nem kell! Sok keresztény egy szót sem olvasott, mert nem tudott olvasni. A közös felolvasásokon kívül sosem hallott mást. Isten Lelke azonban akkor is vele volt és formálta.
Lehet, hogy valaki úgy érzi, hogy Isten igéje veszít a tekintélyéből, ha az emberi oldalával is törődik. Ne féljen! A mi Urunk egyszerre volt ember és Isten. Ha megtagadnánk emberségét, sokat veszítünk. Így van ez igéjével kapcsolatban is.
Lehet, hogy valaki ezt a megközelítést elitistának érzi. Ne tegye! Ki tartana valakit elitistának csak azért, mert egy szakácskönyvet szakácskönyvként olvas, nem pedig regényként?
Lehet, hogy valakit megriaszt, hogy ez az út élményektől mentes és fárasztóan hosszú lenne. A Biblia saját maga sem nyilatkozik másként, mint amit megismerni csak éjjeleink és nappalaink rászánásával lehetséges.
Intim, bensőséges, meghitt, hosszan tartó ismerkedésre és párkapcsolatra hív, nem pedig egyéjszakás kalandra. Halálunkig tartó felfedezésre, nem pedig TikTok-videókra.
Isten Lelke pedig elkísér minket, ahogy teszi a teljes kereszténységgel több mint kétezer éve. Segít magát értelmezni, és meghív a másokkal való közösségre, ahol a közös felolvasások alatt koordinálja kérdéseinket és válaszainkat. Nem hideg, magányos elefántcsonttornyokba, hanem őszinte emberi beszélgetésekbe invitál minket Jézus követőivel.
De lehet, hogy mindezek nem győznek meg valakit, és kitart kedvenc kiválasztott igeversei mellett, mondván, hogy számára elegek. Vallom, hogy Atyánk Lelke vele lesz és őrizni fogja hűségesen. De óvatosságra kell intenünk magunkat. Ellenfelünk épp ennyire kitartó az ő válogatásai mellett. Sőt jobb is az igevers-válogatásban, mint mi, aminek köszönhetően könnyen veszélybe kerülhetünk.
Engedjük meg, hogy a Biblia az legyen, aminek vallja magát! Egy ókori történetnek, amit valódi emberek írtak, valódi történelemben, valódi és számunkra sajátos világnézetekkel. Ez a kollekció ugyanakkor Isten igéje, és a mi Urunkról, Jézusról szól, akibe vetjük hitünket, hogy üdvösséget nyerjünk, és aki miután élt, szenvedett és meghalt, feltámadt és ezzel Isten hatalmas Fiának bizonyult, és szaván keresztül meghív minket a saját történetébe.
Ha megadjuk az Igének ezt a kedvezményt, olyan gyökeresen fog átalakulni vele a kapcsolatunk, ami úgy gondolom, mindent megér, és még ha nem is értünk valamit, ha érzelmeink mást is súgnak nekünk, tudhatjuk, hogy Atyánknak mindig van mondandója számunkra, amiről a kezünkben lévő könyv megfellebbezhetetlenül tanúskodik.
Kocsis-Nagy Kende Károly
