
A „spirituális COVID” veszélyei
Immár egy éve tart hazánkban a különböző és időszakos megszorításokkal tarkított koronavírus-időszak.

Immár egy éve tart hazánkban a különböző és időszakos megszorításokkal tarkított koronavírus-időszak.

Tudom, hogy nincs teljesen igazam abban, amit írok. De lehet, hogy némelyeknek segít.

A keresztény sportolókkal foglalkozott egy korábbi cikkünk, melyben mutattunk néhány példát olyan sztárokról, akik nyíltan beszéltek Istenbe vetett hitükről.

Ezen az ünnepen megelevenednek bennem ifjúkorom napsütéses virágvasárnapjai. Azok a régi virágvasárnapok, amikor nagy örömmel zengtük az ünnepi éneket: „Pálmákat szórjunk Jézus útjára!”.

A minap egy kedves ismerősömmel beszélgettem. Nehéz élethelyzetére való tekintettel megállapította: „Csodára várok.”

A napokban gondolkoztam el azon, hogy mennyi hasonlóság van a saját másfél éves gyermekem fejlődése és a lelki úton való előrehaladás között.

Vajon mi éltetett akkor, amikor megszülettem ügyetlen-esetlenül, kiszolgáltatottan egy nagyon súlyos betegségnek és a körülöttem tevékenykedő felnőtteknek, a környezetnek, aztán később is jó ideig mindenben a szüleimre utalva?

Amikor a 32. zsoltárt olvassuk, megdöbbenthet bennünket Dávid erős érzelmeket lefestő kifejezésmódja: „Amíg hallgattam, megavultak csontjaim a naphosszat tartó jajgatás miatt. Míg éjjel-nappal rám nehezedett a kezed, ellankadt az életerőm, mint a nyári hőségben.” (3-4. vers)

A megszokott gyülekezeti életet korlátozó döntések már jó ideje egészen különös kihívások elé állítják az igehirdetőket és az igehallgató gyülekezetet is.

Az idei év témája a gyülekezetünkben az egymás iránti felelősségünk, a közösség megélése lesz.