És ugyebár, ha ajándék, akkor nagyon is szükséges a csomagolás, elvégre a díszes megjelenés mutat jól a fa alatt, illetve valljuk meg, sokat dob a külcsín a tartalmon is – legalábbis ezzel vigasztaljuk sokszor magunkat, ha nem sikerül túl kreatívra az ajándékválasztás egy-egy rokon esetében.
Csillogó papírok, szalagok, díszítés – mind azt sugallják, hogy ami belül van, az értékes és különleges. Természetes, hogy szeretjük a szépet, és a szívünk megdobban, ha valami ragyogóan van elénk téve.
De mi történik, ha egy ajándék nem kap csomagolópapírt?
Ha egyszerű, szinte jelentéktelen köntösben érkezik? Könnyen elsétálhatunk mellette, félretehetjük valami érdekfeszítőbb dolog miatt, megeshet, hogy észre sem vesszük, mert a szemeink a látványosra, gondolataink az izgalmasra vágynak. Pedig lehet, hogy éppen ott, a legkisebbnek, a legjelentéktelenebbnek látszó dologban rejlik a legnagyobb, legértékesebb kincs.
Isten minden képzeletet felülmúló ajándéka éppen így érkezett. Nem palotában, nem csillogó külsőségek között, hanem rongyokba takarva, egy jászolban. Semmi pompás díszlet, megkülönböztetett bánásmód, csak csendes, egyszerű körülmények. „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna..” (Ézsaiás 53,2) Mégis: benne volt minden fény, minden remény, minden megváltás. „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézsaiás 53,5b)
Képzeljük el, hogy valaki a csomagolópapírt teszi a vitrinbe, és a benne lévő ajándékot félredobja! Nevetséges, nem igaz? És mégis, hányszor tesszük ezt: a külső után futunk, a tartalmat aligha értékeljük. A Betlehemben történtek arra tanítanak, hogy fókuszt váltsunk.
Ki ne érezte volna már úgy, hogy az életének bizonyos ajándékai túl kicsik vagy túl jelentéktelenek? Egy apró mosoly a buszon, egy váratlan jó szó a boltban, egy barát rövid üzenete, hogy „gondolok rád”. Nem tűnnek nagy dolgoknak – de talán éppen ezek a hétköznapi pillanatok mentenek át bennünket egy nehezebb napon. És ugyanígy ki ne tapasztalta volna, hogy a legnehezebb körülmények – egy betegség, egy csalódás, egy aktuális sikertelenség – végül felbecsülhetetlen ajándékká váltak, noha aktuálisan a tragédia mélységeibe engedtek belekóstolni? Ezek nemhogy nem színes papírban vagy masnival a tetejükön érkeztek, hanem szinte átokként sújtottak, mégis közelebb vittek bennünket Istenhez, új erőt, új irányt, sokat jelentő változást adtak életünknek. Ezek az ajándékok nem a rövid távú örömszerzés kategóriáját gyarapították, sokkal inkább hosszú távon jövedelmeztek.
A karácsony titka pontosan ez: a látszólag jelentéktelenben, a mindennapi, szürke pillanatokban ott rejtőzik a rendkívüli.
Nem a díszlet teszi értékessé az ajándékot, hanem az, amit hordoz. Ne becsüljük le azt, ami elsőre aprónak, egyszerűnek, snassznak tűnik! Az ajándékpapír nélkül érkező Megváltóban rejlett a világ legnagyobb csodája. A menny legdrágább ajándéka rongyokba takarva jött el — és mégis, ő öltöztet minket dicsőségbe ma és mindenkor. Talán minden karácsony erről szól: hogy miközben mi a papírt simítjuk, ő a szívünket csomagolja ki és tölti be.
