Legutóbb vasárnap Cantate-vasárnapot ünnepeltük, ami az egyházzene vasárnapja. Az Áhítat alapján a 149. zsoltárt tanulmányozhattuk ezen a vasárnapon. Számomra egészen elképesztő tanulságokat és mélységeket tartogatott ez a rövid, de csodálatos zsoltár!
„Ezt mondja az Úristen, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és abból növényeket sarjaszt, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak: Én, az Úr, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket.” (Ézsaiás 42,5–6)
Egyre nyilvánvalóbb, hogy az erőforrásaink korlátozottak. A készletek kimerülnek, a lendület alábbhagy, és nem egyszerű új források után nézni, újra nekirugaszkodni a dolgoknak, újra lendületbe jönni.
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Máté 16,26)
„Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává“ (1Korinthus 6,12)
„Ő azonban ezt mondta nekik: Ti adjatok nekik enni! Ők így válaszoltak: Nincs nálunk több, mint öt kenyér és két hal, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk eledelt ennek az egész sokaságnak.” (Lukács 9,13)
Mi az igazi jövőkép? Egy feladat, ami arról szól, amit szeretnénk, amit akarunk, hogy valósággá váljon az életünk során körülöttünk.
A Szentírásban számtalan történettel ismerkedhetünk meg. Ezek a történetek nem kitaláltak, nem idealizáltak, hanem nagyon is valóságosak.
„Azon a napon így biztatják majd Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.” (Zofóniás 3,16–17)
Ma sokan vannak olyanok, még a keresztény teológusok között is, akik nem hisznek az angyalok létezésében.
A címben idézett híres mondat, mely Hamlet szájából hangzik el Shakespeare jól ismert művében…
