1. A sátán személyének helyes ismerete
A kereszténységet kétezer éve foglalkoztatja a sátán személye. Az ember totális pusztulását zászlajára tűző, bukott főangyal kiléte az évszázadok során időnként az érdeklődés homlokterébe került, máskor háttérbe szorult. Azok a teológiai irányzatok, amelyek a bibliai kinyilatkoztatástól elrugaszkodva kínálnak bepillantást „a sátán mélységeibe”,[1] éppolyan messzire távolítják el[2] Krisztus követőit a helyes megértéstől, mint a racionalizáló megközelítések, amelyek nem hajlandók tudomásul venni a szellemi világ létezését, és a mesék világába száműzik a leghatalmasabb szellemi lényt, ha lehet, még nagyobb bizonytalanságot és károkat okozva ezzel a hívők hitében.[3] Ahhoz, hogy helyesen hirdessük az evangéliumot, helyes identitásra van szükségünk, ehhez pedig helyesen kell értenünk a sátán személyét, működésének lehetőségeit és korlátait.
Tanulmányomban a sátán méltóságát, illetve méltatlanná válását szeretném olyan perspektívába helyezni, amely újrakeretezheti a róla alkotott képet, miközben még magasabbra emeli a szemünkben Krisztust, aki minket még bukottságunkban is magasabb rangra emel, mint ezt a gigantikus hatalmú lényt.
2. A sátán Isten udvarában?
Jób könyve egy zavarba ejtő mennyei életképpel kezdődik. „Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a sátán is.”[4]
Hogy kerül az a lény, akit Isten legádázabb ellenségeként, kedvenc teremtménye pusztítójaként ismerünk, Isten közvetlen közelébe, a mennyei udvartartásba?
Mi keresnivalója egy háborúban álló „ország” legfőbb vezetőjének az ellenség legmagasabb döntéshozó fórumán? Első körben a sátán szó jelentését kell megvizsgálnunk. A sátán (שׂטן) szó legközismertebb jelentése az ’ellenség’.[5] Van azonban a szónak egy másik jelentése, amit korábban általános értelemben használtak, ez pedig az ’ügyész’.[6] Az ügyész tölti be a jogban azt a pozíciót, aki a vádat képviseli, így bővült ki a foglalkozásnév jelentésköre szerves nyelvtörténeti fejlődés során a ’vádló’ jelentéstartalommal. A sátán eredetileg tehát az a személy volt, aki az államhatalmat képviseli a jogsértő magatartást gyakorlókkal szemben. Ügyészi pozícióra minden államban szükség van, hogy legyen valaki, aki képviseli a törvényt, az igazságot, ezzel biztosítva az állam jogszerű működését. Legyen bár szó egy olyan tökéletesen működő államról, mint amilyen a menny, ügyészre szükség van, mert az igazságosság így kívánja.
Amikor tehát a sátán megjelenik az Úr előtt, akkor úgy vesz részt a mennyei tanácsülésen, mint a világmindenség legfőbb ügyésze. Nem tartóztatják fel a mennyei rendvédelmi szervek, még csak nem is kérik számon. Ott találjuk Isten trónjánál, az ő közvetlen közelében, sőt, az egyetlen beszélgetés, amit Isten fontosnak tartott „jegyzőkönyvbe venni” a tanácsülésről Jób könyvében, az éppen a sátán és Isten között zajlik. A dialógusból kiindulva úgy tűnik, hogy a sátán ügyészi minőségében van jelen, és így fogja perbe Jóbot Isten kijelentése miatt, miszerint Jób „feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat”.[7] Ez olyan állítás Isten részéről, amit a bukott ember kapcsán a világmindenség igazságosságának szempontjából meg kell vizsgálni. Ez az ügyész tisztsége: összemérni a kérdéses helyzeteket az igazsággal. Arányítani, hogy az egyes esetek mennyire felelnek meg a mértékadó igazságnak, a törvénynek.
3. Az „arányosság pecsétgyűrűje”
Ezékiel próféta könyvének 28. fejezetében az idegen népek elleni próféciák között találunk egy figyelemre méltó szakaszt, amelyben erről a mértékadásról és a helyes arányok őrzéséről van szó szintén a sátánnal összefüggésben. A Tírusz összeomlását temetési gyászdalban megéneklő fejezet a méltán híres városállam vezetőjére először fejedelemként hivatkozik, később azonban királyként utal rá. Az első említésnél a 28,1–2-ben a ’fejedelem’ szó nyilvánvalóan egy emberre vonatkozik, hiszen az isteni kijelentés éppen emberi minőségében mond felette ítéletet, tudniillik hogy ember létére istenné teszi magát. „Így szólt hozzám az Úr igéje: Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Felfuvalkodtál és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan nagyra, akár egy isten.”[8]
Amikor azonban második alkalommal hivatkozik a próféta Tírusz vezetőjére a 11. versben, királyként aposztrofálja. „Így szólt hozzám az Úr igéje: Emberfia! Kezdj siratóénekbe Tírusz királyáról, és mondd róla: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Te voltál a mintakép, tele bölcsességgel, tökéletes szépség.”[9] „Figyelemre méltó a ’király’ (melek) szó használata a ’fejedelem’ szó helyett. Ezékiel ritkán használta a ’király’ kifejezést. Jójákin királytól eltekintve nem nevezte királynak Izrael egyetlen uralkodóját sem. A ’fejedelem’ szóról a ’király’ szóra való váltás a két prófécia tartalmának fényében is jelentős A 28,1–10-ben Ezékiel megfeddte a fejedelmet, mert Istennek tartotta magát, bár csak ember volt. De a 11–19. versben Ezékiel olyan kifejezésekkel illeti a királyt, amelyeket nem lehet csupán embernek tulajdonítani.”[10]
A 12. versben az a király jellemzésére használt kifejezés, amit a revideált új fordítás (RÚF) ’mintakép’-ként fordít (hótém táchnit, חוֹﬨﬦ ﬨכנית), szó szerint pecsétgyűrűt jelent, mégpedig a ’terv’, a ’mérték’, az ’arány’ pecsétgyűrűjét.
Károli fordítói csapata helyesen használta az „arányosság pecsétgyűrűje” kifejezést.
A ’táchnit’ tervet, tervszerűséget, mintát, mértéket, arányt jelent, sőt a modern héberben programot, szoftvert is.[11] Az a lény tehát, akiről Ezékielnek siratóéneket kellett énekelnie, nem azonos Tírusz vezetőjével, mert a próféta királyként és nem fejedelemként hivatkozik rá, és úgy mutatja be őt, mint az „arányosság pecsétgyűrűjét”. Az ókorban a pecsétgyűrű a hitelesítés eszköze volt. Isten felhatalmazta ezt a teremtményt, hogy a tőle kapott bölcsességgel átlássa az univerzum mozgatórugóit, és az ő nevében garantálja a világegyetem szabályos működését. Sőt, ha a modern héber megközelítését is hagyjuk érvényesülni, akkor azt mondhatjuk, hogy ő volt a felelős azért, hogy az univerzum zavartalan működéséért felelős programok, algoritmusok zavartalanul fussanak. Íme, a jog és igazságosság legfőbb őre, a mennyei legfőbb ügyész. Mindezek a jellemzők jól illusztrálják, hogy itt nem emberi lényről van szó.
Ha a 13–19. verseket vizsgáljuk, egyértelműen egy gigantikus hatalmú és lenyűgöző szépségű lény képe rajzolódik ki előttünk. „Ez a ’király’ annak idején megjelent az édenkertben, oltalmazó kerub volt, szabadon felmehetett Isten szent hegyére, és teremtése napjától fogva bűntelen volt.”[12] „Van jelentősége annak – mondja dr. F. A. Tatford –, hogy a 13. és a 15. vers egyaránt egy teremtett királyra vonatkozik: ha egy emberi lény volna a leírás tárgya, akkor a ’született’ szó lett volna természetes, nem pedig a ’teremtett’ szó.”[13] A teológia tudományában még sincs teljes konszenzus arra vonatkozóan, hogy itt egy mennyei lényről van-e szó, vagy Ádámról, az első emberről, aki szintén Édenben élt és teremtettségében tökéletes szépségű lehetett,[14] vagy Ezékiel pusztán Tírusz városállamának messze földön híres szépségét akarta-e megénekelni. A fenti nyelvi elemzés következtetései alapján azonban nyugodtan csatlakozhatunk azokhoz, akik ebben a szövegrészben a sátán jellemzését vélik felfedezni. Dr. F. A. Tatford Ezékiel könyvéről szóló kommentárjában így fogalmaz: „Indokolt az a nézet, hogy míg a ’Tírusz fejedelme’ kifejezés a királyság tulajdonképpeni uralkodójára utalt, a ’Tírusz királya’ szavak inkább arra a hatalmas szellemi lényre vonatkoztak, aki a szigeten lévő királyság láthatatlan uralkodója volt.”[15]
Folytatás következik…
[1] Jelenések 2,24.
[2] Schwager, Raymund: „A mennyből lebukott sátán”. Theologiai Szemle, 1993. IV. szám, 225. o. „Friederich von Spee, aki gyóntatóatyaként számtalan állítólagos boszorkányt kísért a máglyához, iszonyú képet fest a »Cautio Criminalis« című művében ezeknek a pereknek a lefolyásáról… Az ilyen eljárások szisztémájának olyan ördögi volt a logikája, hogy a kínvallatással és egy megtévesztő sátánteológiával maga az eljárás teremtette meg az elítéléshez szükséges bizonyítékokat… Az az ítélkezési rendszer, amely az ördög működését lett volna hivatva leküzdeni, maga volt a legördögibb.”
[3] Uo. 226. o.
„A Nyugat történetében a boszorkánypereknek messzemenő következményei voltak, minthogy nagy lendületet adtak annak az ún. felvilágosult gondolkodásnak, mely az ördög létezésébe és működésébe vetett hitet nevetségessé igyekezett tenni.”
[4] Jób 1,6.
[5] Brown, F. – S. Driver – C. Briggs: The Brown – Driver – Briggs Hebrew and English Lexicon (Peadbody: Hendrickson Publishers, 2005).
[6] Ruff Tibor: „Van esélyünk győzni a sátán gonoszsága ellen”. https://pecs.hit.hu/van-eselyunk-gyozni-satan-gonoszsaga-ellen-ruff-tibor-vendegszolgalata/ (letöltés ideje: 2024. 04. 30.).
[7] Jób 1,8.
[8] Ezékiel 28,1–2 (kiemelés P. T.).
[9] Ezékiel 28,11 (kiemelés P. T.).
[10] Walvoord, John F. – Zuck, Roy B.: A Biblia ismerete, Kommentársorozat IV. (Budapest: KIA, 1999), 370. o.
[11] Radácsy László: Héber–magyar nagyszótár (Budapest: Akadémiai Kiadó – Makkabi Kiadó, 2003), 682. o.
[12] Walvoord–Zuck, 370. o.
[13] Tatford, F. A.: Ezékiel könyvének magyarázata (Budapest: Evangéliumi Kiadó, 2004), 261. o.
[14] Karasszon Dezső: Ezékiel könyvének magyarázata, Jegyzet (Debrecen, 1995), 91. o.
[15] Tatford, 263. o.
Kiemelt kép: Towfiqu barbhuiya: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/kezek-homaly-homalyosit-fa-8693379/
