A sorozat első része ITT olvasható.
Az „arányosság pecsétgyűrűje”
Ezékiel próféta könyvének 28. fejezetében, az idegen népek elleni próféciák között találunk egy figyelemre méltó szakaszt, amelyben erről a mértékadásról és a helyes arányok őrzéséről van szó szintén a sátánnal összefüggésben.
A Tírusz összeomlását temetési gyászdalban megéneklő fejezet a méltán híres városállam vezetőjére először fejedelemként hivatkozik, később azonban királyként utal rá.
Az első említésnél a 28,1–2-ben a ’fejedelem’ szó nyilvánvalóan egy emberre vonatkozik, hiszen az isteni kijelentés éppen emberi minőségében mond felette ítéletet, tudniillik hogy ember létére istenné teszi magát. „Így szólt hozzám az Úr igéje: Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan nagyra, akár egy isten.”[1] Amikor azonban második alkalommal hivatkozik a próféta Tírusz vezetőjére a 11. versben, királyként aposztrofálja. „Így szólt hozzám az Úr igéje: Emberfia! Kezdj siratóénekbe Tírusz királyáról, és mondd róla: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Te voltál a mintakép, tele bölcsességgel, tökéletes szépség.”[2] „Figyelemre méltó a ’király’ (melek) szó használata a ’fejedelem’ szó helyett. Ezékiel ritkán használta a ’király’ kifejezést. Jójákin királytól eltekintve nem nevezte királynak Izrael egyetlen uralkodóját sem. A ’fejedelem’ szóról a ’király’ szóra való váltás a két prófécia tartalmának fényében is jelentős. A 28,1–10-ben Ezékiel megfeddte a fejedelmet, mert Istennek tartotta magát, bár csak ember volt. De a 11–19. versben Ezékiel olyan kifejezésekkel illeti a királyt, amelyeket nem lehet csupán embernek tulajdonítani.”[3]
A 12. versben az a király jellemzésére használt kifejezés, amit a revideált új fordítás (RÚF) ’mintakép’-ként fordít (hótém táchnit, חוֹﬨﬦ ﬨכנית), szó szerint pecsétgyűrűt jelent, mégpedig a ’terv’, a ’mérték’, az ’arány’ pecsétgyűrűjét. Károli fordítói csapata helyesen használta az „arányosság pecsétgyűrűje” kifejezést. A ’táchnit’ tervet, tervszerűséget, mintát, mértéket, arányt jelent, sőt a modern héberben programot, szoftvert is.[4] Az a lény tehát, akiről Ezékielnek siratóéneket kellett énekelnie, nem azonos Tírusz vezetőjével, mert a próféta királyként és nem fejedelemként hivatkozik rá, és úgy mutatja be őt, mint az „arányosság pecsétgyűrűjét”.
Az ókorban a pecsétgyűrű a hitelesítés eszköze volt.
Isten felhatalmazta ezt a teremtményt, hogy a tőle kapott bölcsességgel átlássa az univerzum mozgatórugóit, és az ő nevében garantálja a világegyetem szabályos működését. Sőt, ha a modern héber megközelítését is hagyjuk érvényesülni, akkor azt mondhatjuk, hogy ő volt a felelős azért, hogy az univerzum zavartalan működéséért felelős programok, algoritmusok zavartalanul fussanak. Íme, a jog és igazságosság legfőbb őre, a mennyei legfőbb ügyész. Mindezek a jellemzők jól illusztrálják, hogy itt nem emberi lényről van szó.
Ha a 13–19. verseket vizsgáljuk, egyértelműen egy gigantikus hatalmú és lenyűgöző szépségű lény képe rajzolódik ki előttünk. „Ez a ’király’ annak idején megjelent az édenkertben, oltalmazó kerub volt, szabadon felmehetett Isten szent hegyére, és teremtése napjától fogva bűntelen volt.”[5] „Van jelentősége annak [mondja dr. F. A. Tatford], hogy a 13. és a 15. vers egyaránt egy teremtett királyra vonatkozik: ha egy emberi lény volna a leírás tárgya, akkor a ’született’ szó lett volna természetes, nem pedig a ’teremtett’ szó.”[6] A teológia tudományában még sincs teljes konszenzus arra vonatkozóan, hogy itt egy mennyei lényről van-e szó, vagy Ádámról, az első emberről, aki szintén Édenben élt és teremtettségében tökéletes szépségű lehetett,[7] vagy Ezékiel pusztán Tírusz városállamának messze földön híres szépségét akarta-e megénekelni. A fenti nyelvi elemzés következtetései alapján azonban nyugodtan csatlakozhatunk azokhoz, akik ebben a szövegrészben a sátán jellemzését vélik felfedezni. Dr. F. A. Tatford Ezékiel könyvéről szóló kommentárjában így fogalmaz: „Indokolt az a nézet, hogy míg a ’Tírusz fejedelme’ kifejezés a királyság tulajdonképpeni uralkodójára utalt, a ’Tírusz királya’ szavak inkább arra a hatalmas szellemi lényre vonatkoztak, aki a szigeten lévő királyság láthatatlan uralkodója volt.”[8]
A „kiterjesztett szárnyú kerub”
A prófécia ezek szerint nem csupán arról a Tíruszról szól, „ahol az ember olyan akar lenni, mint az Isten, [és ahol] a bukás, amit az ember a paradicsomkertben elkövetett, ebben az üzletre és kereskedelemre alapított kultúrparadicsomban újra végbemegy”.[9]
Arról a szellemi hatalmasságról is szól, aki bár feddhetetlen életű volt teremtése napjától fogva, „bősz kufárkodás[a] közben [mégis] megtelt erőszakkal, és vétkessé lett”.[10]
Ezért kellett őt megfosztani mennyei méltóságától, amely addig az Isten utáni legmagasabb rangot jelentette a számára. Két különböző képpel is jellemzi az ige a sátán méltóságát és Istenhez való közelségét:
- Kiterjesztett szárnyú, fölkent kerub voltál
- Isten szent hegyén helyeztelek el, tüzes kövek közt járkáltál
A Zsidókhoz írt levél szerint a szent sátor mennyei minta alapján készült,[11] vagyis az elrendezése tükrözni hivatott a menny berendezkedését és kapcsolati dinamikáját. A sátor legbelső részében, a szentek szentjében, ebben a nagyjából tíz méter élhosszúságú, mértanilag tökéletes, cédrusfa burkolatú, arannyal bevont kockában[12] a szövetség ládáját két kiterjesztett szárnyú kerub védelmezte. A frigyládában őrizték Izrael fiai a törvénytáblákat, és a láda fölött jelent meg számukra Isten felhőben.[13] A két kiterjesztett szárnyú kerub tisztsége volt tehát őrizni a törvényt és Isten jelenlétét.
A sátánt ezek szerint teremtésekor Isten olyan nagy méltóságra emelte, hogy közvetlen közelről élvezhette a jelenlétét, és őrködhetett a világegyetemet fenntartó és működtető törvény felett.
A „tüzes kövek” és „Isten hegyének” említése nyilvánvaló utalás Isten lényének egyik legfontosabb attribútumára, miszerint Isten jelenléte megvizsgálja a dolgokat, mint a tűz, és csak az értékest, a fajsúlyost tartja meg. C. S. Lewis A nagy válás című kisregényében a mennybe való bepillantást épp a „járkálás” nehézségével illusztrálja. Azon a helyen, ami a földhöz képest roppant fajsúlyos, egy földi lénynek még a járás is fájdalmas. Ezt írja: „Beléptem a hatalmas fák közé. Minden mozdulat nehezemre esett. Anyagtalan lábaimnak a gyémántkemény fű olyannak tűnt, mintha éles sziklákon lépkednék.”[14] Mintha Lewis az Ezékiel 28-at parafrazeálná. Ahol a súlytalan, földi embernek még a járás is nehezére esik, ott a roppant hatalommal bíró szellemi lény, a felkent kerub játszi könnyedséggel járkál. A sátánnak tehát szabad bejárása volt Isten jelenlétébe mint a világmindenség igazságos működéséért felelős államügyésznek, a törvény fölött őrködő felkent kerubnak.
Folytatás következik…
[1] Ezékiel 28,1–2 (kiemelés P. T.).
[2] Ezékiel 28,11 (kiemelés P. T.).
[3] Walvoord, John F. – Zuck, Roy B.: A Biblia ismerete, Kommentársorozat IV. (Budapest: KIA, 1999), 370. o.
[4] Radácsy László: Héber–magyar magyszótár (Budapest: Akadémiai Kiadó – Makkabi Kiadó, 2003), 682. o.
[5] Walvoord, 370. o.
[6] Tatford, F. A.: Ezékiel könyvének magyarázata (Budapest: Evangéliumi Kiadó, 2004), 261. o.
[7] Karasszon Dezső: Ezékiel könyvének magyarázata, jegyzet (Debrecen, 1995), 91. o.
[8] Tatford, 263. o.
[9] R. Brunner Ezékiel c. könyvének magyar fordítása, kézirat, 144. o.
[10] Ezékiel 28,16.
[11] Zsidók 8,5.
[12] Currid, John D. – Barrett, David P (ed.).: ESV Bible Atlas (Wheaton, Illinois: Crossway, 2010), 134. o.
[13] 3Mózes 16,2.
[14] Lewis, C. S.: A nagy válás (Budapest: Harmat, 2006), 35. o.
Kiemelt kép: pexels-gabriel-cousins-2152657863-32475078
