Az első azért, mert egyedül Jézus volt tökéletes.
Bennünket pedig biztat, hogy törekedjünk a tökéletességre. Az Úr nem ad meg mindent egy embernek, egy gyülekezetnek, sőt egy ország hívő közösségének sem, hogy szükségük legyen a többiekre. Krisztus teste vagyunk, ha belemegy valami a szembe, a kéz szedi ki, ha el kell jutni valahova, akkor a láb visz oda, ha le kell hajolni, a derék segít.
Az Ige közli velünk, hogy Isten a semmiket hívja el, hogy a valakiket megszégyenítse. A semmi hozza magával gyenge jellemét, sérült gyermekkorát, rossz szokásait, bűnökhöz vonzódásait. Ám ragaszkodik Megmentőjéhez, és tudja a legfontosabbat: mindent Jézusnak köszönhet. És akinek sokat engedtek el, az mélyebben szereti az adósságát elengedőt.
Talán a legnehezebb a gyermekkori rossz hatásoknak a helyreállítása. Ezek a legrejtettebbek, s mivel személyiségünk alapvetően ekkor alakul ki, meghatározók is. New York egyik legmenőbb gyülekezetének lelkésze pár éve hűtlen lett, és utána terapeutához kezdett járni (talán a feleségével együtt). Egyszer a lelkigondozó valamilyen kiskori területet érintett a férfinál, aki erre nagyon mély zokogásban tört ki. Ezt látva értette meg a felesége, hogy mi miatt volt sebezhető a férje, és ez megerősítette abbéli szándékában, hogy segíteni fogja őt a helyreállásában.
A hívők tökéletesebbé válásának első eleme, hogy felismerjem, mi az elhívásom, hol van a helyem. A második pedig, hogy adva legyenek a feltételek a növekedéshez.
A FELISMERÉS
Miután találkoztam a feltámadt Jézussal, nagyon buzgón tevékenykedtem. Evangelizáltam, imádkoztam a betegekért, találkozókra mentem. Egy idő után gondolkodtam, mi is a dolgom, mert mindenfélével foglalkoztam. Egy napon Demos Shakarian A legboldogabb emberek a földön című könyvét olvasgattam, és pont ott nyitottam ki, ahol ő is ezen dilemmázott. Rájött, hogy ő segítő (1Korinthus 12,28), és abban a pillanatban belém villant, hogy én is az vagyok. Ez a felismerés sokat segített a későbbiekben, és idővel tudatosítottam, mik ennek a szolgálatnak a jellegzetességei.
Az alkatunk
Hasznos, ha felismerjük az alapalkatunkat. Ezt szolgálati ajándéknak is nevezik és az Efezus 4,11–13 mutatja be. Az apostolt hagyjuk, de a másik négyből valamelyik kiemelten illik ránk. Jó, ha mindenki tisztázza, melyik az elsődleges elhívása, mert abban a legjobb. És ugye, képezni is kellene a gyüli tagjait – mindenkit az ő elhívásában. Ha például egy lelkész primér küldetése az evangélista, akkor nem tudja úgy ápolni a közösséget, mint ha pásztor lenne, hanem folyton megtérésre hív és evangelizációkat szervez. Aki pedig pásztor alkat, nagyon jó légkört teremt, törődik a nyájjal, de nem érzi szükségét az evangelizációnak, és a tanításai is inkább személyes épülésre szolgálnak, mintsem alapos bibliai áttekintésre. A tanító mélyen szánt az Igében, de személytelenebb, a prófétai alkat – amelyet mostanában fedezünk fel – pedig inkább a jövővel foglalkozik. Ami nincs meg nálunk, az viszont ott lehet másnál a gyülekezetben.
A szolgálatunk
Az említett korinthusi szakaszban és még pár helyen vannak felsorolva a szolgálatok, és ennek a harmincvalahánynak a felismerésére hasznos tesztek léteznek. Tudd, milyen funkciód van a testben, és azt gyakorold! Ha fül vagy, hallj jól, ha kéz, legyél ügyes, ha szem, láss tisztán!
A NÖVEKEDÉS FELTÉTELEI
Ezt segíti az igehirdetés, a kis, házi közösségek, az egyéni képzés, mentorálás, tanulás a tapasztaltabb testvérektől. Ezekhez jönnek még a kurzusok, könyvek, konferenciák. A lényeg, hogy ne maradj egyedül. Mert akkor könnyebben levadásznak. Legyen legalább egy testvér, akivel rendszeresen találkozol, megoszthatod életed dolgait, és imádkoztok is! Ez kiemelten fontos a lelkészeknél, vezetőknél. A szellemi fegyverek elölről védenek, a hátunkat a testvéreink fedezik.
Michael W. Smith évtizedek óta sikeres előadó, férj és apa. Mikor egyszer itt járt, valaki megkérdezte, hogy mi tartja őt, amikor távol van az otthonától. 25 éve járnak a feleségével ugyanabba a házaspáros imakörbe, és nagyjából ennyi ideje van egy mentora – válaszolta. Így már érthető, hiszen soha nincs magára hagyatva.
A STÍLUS
Jó, ha felismerjük a saját szolgálatunkat, és megszervezzük az előrejutást. Ám a legfontosabb az a stílus, a közeg, amiben mindezek megvalósulnak.
Mert alkalmazhatják a legújabb teológiai, gyülekezetszervezési módszereket, ha nincs egység a közösségben, vagy szeretetlen, ítélkező a hozzáállás.
Mert a szeretet, az elfogadás és az alázat légkörében érezzük jól magunkat. Én inkább szeretnék sok szeretetet, minimális teológiával, mint fordítva. De legyen mindkettőből egyre több! A jó hír, hogy annyira zamatossá tehetjük a Lélek gyümölcsét, amennyire csak akarjuk, ott nincs növekedési határ.
Sérült lehet a múltunk, nem egyenletes a teljesítményünk, de növekedhetünk, fejlődhetünk egészen életünk végéig. Isten viszont már elköteleződésünk pillanatától gyermekének tekint és maximálisan szeret egyen-egyenként bennünket. Ez adja a biztonságot, hogy ne szégyelljük tökéletlenségünket – úton vagyunk.
Mert ez nem rólunk szól, hanem Róluk. Akik tökéletesek.
Kiemelt kép: unsplash.com
