
Hívő fiatalok a vírus idején
Sokat gondolkodtam rajta, hogy hogyan is lehet leírni egy gyülekezet ifjúságának napjait, érzéseit ezekben a nehéz napokban anélkül, hogy saját érzelmeimet nem fűzöm bele.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy hogyan is lehet leírni egy gyülekezet ifjúságának napjait, érzéseit ezekben a nehéz napokban anélkül, hogy saját érzelmeimet nem fűzöm bele.

Az idei év témája a gyülekezetünkben az egymás iránti felelősségünk, a közösség megélése lesz.

Sokak szerint ezt az évet ki kellene törölni a naptárból, annyi rosszat, bizonytalanságot és változást hozott… Még Doki is azt mondaná Martynak a Vissza a jövőbe című filmben, hogy az időgéppel bárhová, csak 2020-ba ne menjen vissza!

„Amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!” (J.Kr.)
A Jeff Orlowski rendezte 2020-as dokudráma film a közösségi média labirintusának napos és árnyékos oldalainak az egyénekre, cégekre és a társadalomra gyakorolt hatását mutatja be mellbevágó módon.

A teljes cím így hangzik: SOKSZÍNŰSÉG vagy SOKFÉLESÉG? – Avagy számít-e a közösségi norma? (A demagóg ideológusok marketingfogásainak margójára)

Vannak vidékek. Vannak vidékek, amelyeknek ha kimondjuk a nevét, azonnal meghatározó emlékek jutnak az eszünkbe.

Mindig megrökönyödök, amikor jó szándékú társadalmi vezetők, civil vezérek pénzt, időt és szakértelmet nem sajnálva utolsó csepp vérükig küzdenek azért…

„Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük.” (Máté 7,12)

„Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.” (Zsoltárok 23,2)