A Biblia és Bölcsészet podcast legutóbbi részében egy érdekes eszmefuttatásra kerül(t) sor a címben jelzett témában. A beszélgetőpartnerek – Sinka Csaba és Vas Ferenc – egy ötrészes sorozat végén mutattak be Jézus-ábrázolásokat, nyilván a teljesség igénye nélkül. Erről szól ez a cikk is. Érdemes továbbá meghallgatni a teljes beszélgetést!
Az öt epizód a négy evangélium magyarázatából tevődik össze – ráadásul az utolsó, vagyis János evangéliumának dupla részt szentel a szerzőpáros. Ennek a befejező, alsorozat zárófelvételnek a végén tárják a hallgatóság elé azokat a Krisztus-portrékat, melyek az évszázadok során kialakultak, majd eltűntek, felbukkantak és változtak.
A négy evangélium egy Jézust mutat be, de ez az egy Jézus sokféle formában és alakban tűnik fel a(z egyház)történelem folyamán. Ilyen ábrázolás volt például az Iréneusz-féle evangéliumhű törekvés. Ismert a „barna, göndör hajú, fiatalos, törődő” Jézus. Kis túlzással még lehet, hogy szög se kell a kezébe, lábába, mert a szeretet tartja fent a kereszten.
Egy másik ókori elgondolás a „tógás, hosszú hajú, szakállas, fehér ruhás” figura, aki kicsit Szókratészhez, Platónhoz és a nagy görög tudósokhoz, filozófusokhoz hasonlít. Ez a Jézus az élet nagy bölcsességeit mondja számunkra. A középkor vége felé a hagyományos ember- és istenkép bomlásaként is elinduló reneszánsz elhozta az univerzális ember-Jézust. Mindenhez ért, mindent tud, szokás szerint hosszú hajú ábrázolású. A tanítványok körbeveszik, csodálják.
A reformációval (pl. Luther) is folytatódik a Jézus emberségét hangsúlyozó Jézus-kép – aki életét adta értünk. A következő kapcsolódó alak a bachi Máté-passióban feltűnő Jézus, melyben a barokk monumentalitása, zengedelmes cirkalmassága köszön vissza. Szinte csak csodálni lehet ezt a kissé távoli Jézust. Ellenpélda ebből a korból például Albrecht Dürer, akinek a képein a Jézus-arc le van cserélve a sajátjára, ezzel mintegy kifejezi, hogy Krisztusnak bennünk kell meglátszódnia. Ez inkább közel hozza, bár egyúttal szubjektívvé is teszi a Megváltót.
Ezt követi a racionalizmus Jézusa, amikor próbálták redukálni az újszövetségi tanítás magvát, lehántva róla a feltételezett pluszrétegeket, „kiegészítéseket”. A szövegből való „szemezgetés” így egyfajta, a későbbi bibliakritikához hasonló torz, szelektív Jézus-ábrázolást eredményezett. A felvilágosodás magával hozta a „csodátlanított” történelmi tanítót, akit nyilván a humanista filozófia „csupán” bölcs embernek tartott.
Aztán van egy ilyen szakállas, koronás 19. századi Jézus, aki kopogtat az ajtón. Ez a Jelenések 3,20 félreértett, szívünkbe bebocsátásért könyörgő Jézus figurája. Ott van a misszió nagy évszázadát jellemző Jézus-alak, aki mindig úgy öltözik, mint a helyi kultúra: indiai, kínai öltözék stb. Érezhetünk itt jó szándékot meg persze a korszellem hatását is.
A 20. század felszabadító Jézusa majdnem úgy néz ki, mint Che Guevara! A békés Jézus-kép felmutatói például Martin Luther King vagy Mahatma Gandhi. Itt persze az ellenállás is megjelenik, csak lehetőleg fegyverek nélkül. Az egyik legszomorúbb kép a nácik által propagált szőke, árja Jézus. Az 1973-ban bemutatott amerikai musicalfilm, a Jézus Krisztus szupersztár Jézusa egy vonzó férfi – de ő is „csak” ember.
A médiatermékek új korszakot teremtettek, gondoljunk csak a ’79-es Monty Python-os Brian életére, ami egyfajta görbe tükör is lehet a keresztényeknek, vagy a Mel Gibson Passiója által ábrázolt szenvedő, vérző Jézusra. Ezt vitte tovább a mélyen érző, emocionális, terápiás és mindig kegyelmes, mindig megbocsátó Jézus-alak, melyet a hiperkegyelem tévtanítói vagy éppen a kortárs pszichológusok karoltak fel. Az egyik legújabb, filmvászonra vitt karakter pedig a bőr hátizsákos Chosen Jézusa.
Van még a szociálisan érzékeny Jézus, aki jó szamaritánus módjára egészségbiztosítást vásárol a rászoruló szegényeknek. Kifogynánk az időből, ha mind kifejtenénk, de talán csak említés szintjén, a teljesség igénye nélkül: Jézus-szíve brigád, Jézus a haver, „kacsintós” Jézus, a romantikus képzelet által – vagy épp ma már a mesterséges intelligencia (AI) által – generált Jézus… (ez utóbbi persze „kütyüzik”, mint mi☺)
Ami pedig a külsőt illeti az interneten egyébként található egy kép, ami archeológiai kutatások alapján is megpróbálja rekonstruálni, hogy nézhetett ki Jézus. Ez minden bizonnyal jobban passzol egy első századi ókori-keleti zsidó férfi portréjához, mint a sok szentképen elterjedt szőke, kék szemű (germán) jézusi arc. De persze Afrikában találkozhatunk fekete, vagy Távol-Keleten „ferde” szemű Jézus-ábrázolással is.
A lényeg, hogy ő tényleg közeli és szerető Isten, és végső soron mindegy is, hogy az eszkimók vagy az észak-amerikai rézbőrű indiánok maguk közül valónak képzelik-e el… Jézus valódi hús-vér emberré lett – közülünk valóvá vált, ahogy a szeretett tanítvány is utal(t) rá szemtanúként:
„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla…” (János 1,14–15a)
Kiemelt kép: cottonbro studio: https://www.pexels.com/photo/jesus-christ-figurine-7566209/