• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

menny

Háló Gyula

Jézus felment a mennybe, és így maradt itt még teljesebben!

„Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.” (Márk 16,19–20)

Kotmájer Edina

Gondolatok a mennyről

Gyermekkorom óta sokszor és sokféleképpen képzeltem el a mennyet. Kezdetben úgy gondoltam rá, mint egy Grimm-mesekönyv kacsalábon forgó palotájára, melynek belsejében arannyal burkoltak az utak, drágakövekből állnak a falak…