Szószék

Márk evangéliuma – 1. A követ

A következő hetekben Márk evangéliumának tanulmányozásába kezdünk. Néhány igeversenként fogunk haladni. A cél nem az, hogy mély teológiai fejtegetéseket folytassunk, hanem egyszerűen csak olvassuk az Igét, figyelünk Istenre, hogy mit szeretne ma neked és nekem szólni. Néhány gondolatban segítek ezt közelebb hozni hozzád. Ma az első öt verssel fogunk foglalkozni. Olvasd el, mielőtt folytatnánk együtt tovább: Márk 1,1–5 „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat…” (Márk 1,2) Ma már nagy megtiszteltetés követnek, nagykövetnek lenni. Azt jelenti, hogy egy magas rangú diplomata vagy, akit a saját állama elküld egy másik országba, hogy ott képviseld a hazádat. Hazád ügyeiért járj el. Az ókorban és a középkorban ez a kitüntetés egy kicsit veszélyesebb volt. Sokszor szenvedtek, megverték őket, de akár meg is ölhették. Keresztelő János Egy ilyen időszakban érkezik meg Keresztelő János. Már az Ószövetségben megígérte Isten, hogy elküldi követét előtte. „Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat.” (Malakiás 3,1) A megígért követ Keresztelő János személyében megjelent, aki elkészítette az utat Jézus Krisztusnak. De mi is egy követ feladata? Keresztelő János azért jött, hogy előkészítse a terepet Jézusnak. Nem Keresztelő János a lényeg, ahogyan később ezt ő maga is elmondja, a lényeg Jézus Krisztus. Keresztelő János felhívta a zsidó nép figyelmét, hogy attól, mert kiválasztott nép, Istentől elszakadva élnek, és szükségük van bűnbánatra, megtérésre és bemerítkezésre. Ha számodra nem teljesen egyértelműek ezek a szavak, nézzük meg, mit is akart kifejezni velük Keresztelő János: Megtérés – egy teljes fordulat az ember életében, szándékos értelmi változás, mely változást eredményez nemcsak a gondolkodásmódban, hanem a viselkedésben is. Egy teljes életváltozás. „Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt…” (Máté 3,8) Bűnbocsánat – a kötelezettségedet, azt az akadályt, amit a bűneid emeltek, Jézus vére eltávolítja, eltörli az útból, így szabad utad van kapcsolatot kialakítani Istennel. Bemerítkezni – alámeríteni, egy olyan cselekedet, amivel nyilvánosan is kifejezed, hogy régi életed elmúlt, és egy új életet kezdesz Jézussal. Ez a fogalom nem volt újdonság a zsidóknak sem, hiszen a prozelita embereket, akik a judaizmusra akartak áttérni, bemerítettétek, mint egy rituálé a múltjuk szennyétől való megtisztulásra. Mai „Keresztelő János” Isten minket is mint követeket küld, hogy készítsük az utat. Amikor a munkahelyeden meghívod egy kávéra a kollégádat, vagy segítesz neki egy feladatban, vagy az iskolában megvéded az osztálytársadat egy bántalmazó társától, ilyenkor készíted az utat Jézusnak. Elkezdesz egy hidat építeni az ember és az evangélium között. Természetesen nem elég a jó cselekedet, hanem szavakban is el kell mondani, hogy van egy Isten, aki tud segíteni neki. Aki azért halt meg a kereszten, hogy az ő bűneire is megoldást adjon. Hogy van remény az összetört életben. Hogy Istennek van terve a kilátástalannak tűnő jövővel is. Mondd el neki, hogy Isten mennyire szereti! Vagy ha te vagy egy ilyen helyzetben, tudd, hogy Isten téged is szeret, és egy reményteljes jövőt szeretne neked adni! Figyelj Istenre, kihez vezet, hogy Jézus követe legyél egy ember megtérésében! Elmélkedő kérdések Isten gyermeke vagy már? Megtörtént az életedben az, amit itt Keresztelő János tesz? Megvallottad bűneidet, megtértél és bemerítkeztél? Ha nem, bátorítalak, hogy itt az idő, Jézus neked is kínálja az új életet. Keress meg egy lelkészt vagy hívő barátot, hogy segítsen neked! Ha már Isten gyermeke vagy, ez fantasztikus dolog. Nagyon örülök neked, egyszer majd találkozni fogunk. De addig is nézz körül az életedben, látod a családtagjaidat, barátaidat, munkatársaidat, osztálytársaidat, akik még nem ismerik Jézust mint Megváltójukat, mind mennek a pokolba. Érzed ezt a fájdalmat értük? Hát kezdj el imádkozni! Ki az, aki felé követnek kell lenned, akit felkészíthetsz, hogy Jézussal találkozzon? Jézus téged is elhívott, hogy követ legyél ebben a világban. Jó munkát! Az eredeti írás itt jelent meg:

Sebjan-Farkas Judit 2026.04.19.

Megnyílt a szemük

Két tanítvány ballag hazafelé Jeruzsálemből Emmausba. Vitatkoznak, tele vannak megválaszolatlan kérdésekkel, csalódással. Bíztak Jézusban, követték őt, reménykedtek abban, hogy leváltja a fennálló hatalmat, elhozza azt a királyságot, amelyben igazságosság és béke uralkodik. De legyőzték őt, csúfos véget ért az a több mint hároméves történet, mely felforgatta egész Izraelt. Megölték a Messiást, a kereszten ők is elveszni látták boldogságukat. Oly szép volt, amiről Jézus tanított, olyan csodálatos volt az ő közelében lenni. Minden nap egy új kaland, egy új csoda. De vége mindennek, minden marad a régiben, becsapták magukat, naivak voltak: a világban ugyanúgy a hatalmaskodók uralkodnak, visszaélnek hatalmukkal, akik kihasználják és elnyomják a szegényeket, és ezért még tiszteletet is követelnek. Mindenütt önzés, képmutatás, érdek, hazugság, még a vallásos világban is. A szeretet, a szépség csak illúzió. Bele kell törődni, ez a valóság! Valószínűleg sokakban megfogalmazódtak már hasonló gondolatok: „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt.” (Lukács 24,21) Van-e értelme a hitnek? Létezik érdek nélküli, valódi, őszinte szeretet a világban? József Attila írja elkeseredetten egyik versében: „Hittél a könnyü szóknak, / fizetett pártfogóknak / s lásd, soha, soha senki / nem mondta, hogy te jó vagy. // Megcsaltak, úgy szerettek, / csaltál s igy nem szerethetsz. / Most hát a töltött fegyvert / szoritsd üres szivedhez.” (József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat) Szörnyű, sötét lelki mélység, sötétség, van-e innen kiút? Hirtelen egy különös útitárs szegődik a két tanítvány mellé. Beszélgetésbe bocsátkozik, érdeklődik, figyelmesen hallgat. Kiöntik rá összes fájdalmukat, csalódásukat, életük minden nyomorát, elmesélik neki az egész történetet nagypéntektől kezdve egészen a húsvétvasárnapig. Beszélnek az asszonyokról, a tanítványokról, akik üresen találták a sírt, de ők ezt nem tudják elhinni. Az ismeretlen pedig csak hallgat. Legalább valaki meghallgatja őket, már ez is valami, de nem várnak semmit tőle. Egyszer csak megszólal az idegen, igét hirdet. Van idő, hosszú az út Emmausba. Kezd hevülni a szívük, érthetetlen módon kezd enyhülni szorongásuk, a helyzetüket már nem látják annyira sötéten, mint azelőtt. Megérkeznek, behívják az útitársukat a házukba, ott pedig Jézus leleplezi önmagát: megtöri a kenyeret, és megnyílik a szemük. Egy pillanat alatt értelmet nyer minden: a szenvedés, az igazságtalanság, minden. Jézus valóban megváltoztat mindent, de nem úgy, ahogyan ők szerették volna, vagy ahogyan gondolták. A világban továbbra is önzés, gyűlölködés, harc, hazugság, képmutatás, elnyomás, de egy új ország is épül, mennyei reménységgel, egy menedék, egy biztos hely az örökkévalóságra. Imádkozom, hogy Jézus közöttünk is megjelenjen ezen az ünnepen, és nyissa fel a mi szemeinket is, hogy lássunk, hogy értsük önmagunkat, világunkat, küldetésünket, jövőnket! Tudjuk azt is, kiben bízhatunk, reménykedhetünk, ki mellett kell kampányolnunk! Áldott húsvéti ünnepeket

Merényi Zoltán 2026.04.05.

Mit kezdünk a csenddel nagyszombaton?

Van egy nap az egyházi évben, amelyről ritkán beszélünk. Nem tragikus, mint nagypéntek, és nem ünnepi, mint húsvétvasárnap, épp e kettő között áll – szenvtelenül –, nincsenek hozzá nagy mondatok, jól idézhető igék, diadalmas énekek. Ez a nap nagyszombat. A Biblia nem időzik sokat ennél a napnál. Annyit tudunk, hogy ekkor Jézus teste a sírban fekszik, a tanítványok pedig elrejtőznek. A húsvét története megállni látszik, és mintha ezen a napon Isten is hallgatna. Talán éppen ezért zavarba ejtő számunkra ez a nap: mert nincs benne magyarázat, nincs benne kapaszkodó, nincs benne azonnali remény. Ha belegondolunk, valamennyiünk élete is pont ilyen, nem nagypéntek vagy húsvétvasárnap, hanem nagyszombat. Úgy vagyunk jelen számtalanszor a mindennapokban, hogy így vagy úgy megtapasztaljuk a veszteséget, de még nem érkezik meg a megoldás. Amikor eltemettük azt, amiben hittünk, de még nem látjuk, mi támad fel helyette, amikor az ígéretek igaznak tűnnek, csak éppen távolinak… A tanítványok ezen a napon nem hősök, nem erős hitű példaképek. Nem tudnak „előre hinni” a feltámadásban, hiába hallották Jézustól a történések menetét. Ők csak emberek, akik elvesztették azt, akiben mindent összefoglalva láttak, és ezzel azt hitték, vége. Ebből a szempontból közelebb állnak hozzánk, mint gondolnánk, ám mégis van egy megkerülhetetlen különbség. Mi már tudjuk, hogyan végződik a történet, ők még ekkor nem. És talán ezért az ő nagyszombatjuk az, ahol a mi kérdéseink is otthon vannak. A hitről gyakran úgy beszélünk, mint bizonyosságról, mint erőről, mint válaszokról. De nagyszombat megmutat belőle valami egészen mást: hogy a hit néha nem kijelentés, hanem kitartás, nem dicsőítés, hanem hallgatás, nem előrelépés, hanem megmaradás. Vannak időszakok, amikor imádkozunk, de nem érkezik válasz, amikor tudjuk, mit „kellene” hinni, mégsem érezzük a súlyát. Ezeket a napokat nehéz beilleszteni a hitről alkotott képünkbe, de mégis ezek az eseménytelen, várakozással teljes, feszítő napok adják meg igazán a hitünk súlyát. Nagyszombat tehát nem a hit hiánya, hanem egyfajta tér rá, hozzá, benne. Tér arra, hogy elengedjük az irányítást, hogy felismerjük: akkor is történik valami, amikor mi nem látunk semmit. Talán azért is akarjuk olyan gyorsan átugrani ezt a napot, mert kényelmetlen, elvégre nem ad azonnali vigaszt. Pedig ha kihagyjuk nagyszombatot, a feltámadás is könnyen felszínessé válik – gyors megoldássá, olcsó reménnyé. Nem először találkozunk a Szentírásban ilyen hallgatással. A teremtés történetében Isten a hetedik napon megpihen. Nem azért, mert elfáradt, és nem azért, mert megszűnt volna munkálkodni. A megpihenés nem a cselekvés hiánya, hanem annak beteljesedése, a folyamat maga. A hetedik nap csendje nem üresség, sokkal inkább ez vezet a teljességre. Húsvét nem azt jelenti, hogy a fájdalom soha nem volt valós, hanem azt, hogy nem volt hiábavaló. A feltámadás fénye másképp ragyog azok számára, akik végigültek egy nagyszombatot, akik tudják, milyen az, amikor nincs válasz, csupán csak a csend. A húsvét legmélyebb ígérete azt hiszem az, hogy a várakozás nem üres idő, a csend nem az elhagyatottság jele, és hogy ami mozdulatlannak tűnik, az nem feltétlenül halott. A húsvét igazi mélysége nem a fény erejében van, hanem abban, hogy volt és ma is van mit megvilágítania. Míg mi a várakozást kudarcként éljük meg, a csendet hiánynak, a mozdulatlanságot végnek, addig a mai felismerésünk arra tanít, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik. A látható nem azonos a valóság egészével. A feltámadás nem ott kezdődik, ahol látjuk, hanem ahol már majdnem feladtuk. Így nem az a legnagyobb kérdés, hogy vajon eljön-e a húsvét, sokkal inkább az, hogy mit is tesz velünk a nagyszombat… Nagyszombat az a nap, amely azt a különbséget csendben kimondja, mely szerint a feltámadás nem az élet visszatérése a halálból, hanem annak felismerése, hogy az élet nem merül ki abban, amit mi halálnak nevezünk. Ahogyan a teremtés csendje a rend megszületését őrizte, úgy őrzi nagyszombat a feltámadás

Balázsné Gyumbier Adrienn 2026.04.04.

Aktív alázat

Sok múlik az alázaton. Ha sikerül, Isten kegyelmet ad, ha büszkék lennénk, akkor ellenünk áll. Éppen elég küzdeni az óemberrel, a világgal és a sötétség erőivel, Istent nem fordíthatjuk magunk ellen.

Erős Tibor 2026.03.27.

Felelősségünk az emberek között

„Amikor ezt meghallották ellenségeink, félni kezdtek a körülöttünk élő népek, és nem tartották többé olyan nagyra magukat, mert fölismerték, hogy Istenünk segítségével lehetett csak véghez vinni ezt a munkát.” (Nehémiás 6,16)

Majnár Zsolt 2026.03.26.

Meghívás keringőre

A házimunka remek terepet biztosít mindenféle gondolati produktumok megalkotására. Ahogy tisztul a környezet, tisztul a fej is.

Balázsné Gyumbier Adrienn 2026.03.18.

Lelkiségünk alapigéi – 3. rész

Ezért a cikkért írtam meg az előző két részét ennek a sorozatnak. Mégis ezt a legnehezebb megírnom. Azért, mert olyan igeszakaszról fogok beszélni, ami a legmélyebben határozza meg gondolkodásunkat a lelki élettel kapcsolatban.

Vas Ferenc 2026.03.13.

Tanácsok a kapcsolatainkhoz

„A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene – ahogy mondogatjátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek a kapuban! Talán megkegyelmez József maradékának az Úr, a Seregek Istene.” (Ámósz 5,14–15)

Majnár Zsolt 2026.02.26.