Megvolt az okuk az ijedelemre.
Néhány nő kora reggel az üres sírkertben, szívükben eleven fájdalmakkal, a gondolataikban a történések miatti aggodalmakkal, az elveszett reménnyel, bizonytalan jövővel – és még egy földrengés is történt. Nagy.
Az angyal is tudta, hogy félni fognak. Az adott helyzetben ez egy természetes reakció. Ezért kezdte a bátorítással: „Ti ne féljetek!”
S ez a bátorítás most nem egy általános üzenet. Nem mindenkinek szól. Nem mindenkit érint.
Konkrétan azokhoz intézi az angyal, akik elsőként érkeztek a sírhoz. Krisztus elszánt követőihez. „Ti ne féljetek!”
„Ti ne féljetek!” – most ugyan nem értitek még, most még nem tudjátok, nem láthatjátok előre, de itt, a halál helyén rátok ma az élet vár. Nem emlékeztek, hogy Jézus korábban már beszélt nektek erről? A gabonamagról, amelynek előbb el kell halnia… Az Életről – nagy kezdőbetűvel.
Ma még nem értitek, hogy a halál elkerülhetetlen volt. Mert a feltámadást mindig halál előzi meg.
De az Élet győz! A sír őt nem tarthatja fogva.
„Ti ne féljetek!” – üzeni Isten ma is a követőknek. Mert tudja, hogy a szokatlan helyzetben, a bizonytalanban emberileg a félelem lenne az ösztönös válasz. De gondja van az övéire, nem csak a biztonságukra, szükségeikre, még az érzéseikre is, így hát a bátorítással kezdi: „Ti ne féljetek!”
Mások másként élik meg a változást. Csak a történéseket látják. De ti ahhoz tartoztok, aki a történések mögött, felett áll. Aki „hatalmas szavával tartja össze és irányítja az egész világmindenséget. Ő az, aki az embereket megtisztította bűneiktől, azután a felséges Isten jobb oldalára ült a mennyben (Zsidók 1,3). Ti az ő családjának a tagjai vagytok. Miatta vagytok ezen az úton. Bármi történjék is, a hajatok szálait is számontartja.
Utolsó földi szavával azt ígérte, hogy az utolsókig se hagy majd magunkra.
„Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28,20)
Csak így. Jelen időben. Mindennap.
Ma is.
