Kétségtelen, hogy a legmeghittebb ünnep az emberiség kollektív tapasztalatában a karácsony. Az oda vezető út – hasonlóan a húsvét kapcsán a nagyböjti időszakhoz –, amely felkészít minket az ünnepre: az advent. A szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami még pontosabban „az Úr eljövetelére” utal. Kettős gondolatmenettel találkozunk tehát; az eljövetel várása ötvöződik ebben az ünnepkörben, mely a négy hét alatt lépésről lépésre közelebb visz minket az inkarnáció misztériumához, és ráirányítja figyelmünket a parúszia realitására.
Krisztus visszajövetele a jövőben biztosan bekövetkező ígéret. Péter apostol így figyelmezteti már az első századi hívőket az idő múlásának „altató hatása” ellen: „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja…” (2Péter 3,9–10a).
Mi vagyunk azok – elvileg – „akik »várjuk« és »siettetjük« az Isten napjának eljövetelét”.
Mindez arra hív minket, hogy „szentül és kegyesen” éljünk várakozásunk napjaiban.
Négy vagy öt gyertya? Mindkettőnek van létjogosultsága. Ez az ünnep is – mint a legtöbb – rendelkezik szín-, szám-, alakszimbolikával. A szimbólumok jelentéshordozó funkcióval bírnak. Az adventi koszorú kör alakja például a végtelenségre vagy éppen a ciklikusságra is utalhat, színe az (örök)zöld, az élet, természet jelképe a köztudatban. A katolikus hagyomány szerinti adventi koszorú három lila és egy rózsaszín gyertyát tartalmaz. Protestáns körökben a színek eltérőek és sokfélék lehetnek.
A 4-es szín nemcsak a négy adventi vasárnapra utal, hanem magában hordozza a körforgás, évszakok váltakozása konnotációját is. Szép és méltó szokás a négy gyertya közé egy ötödik magasabbat és leginkább fehér színűt elhelyezni, majd a szentestén meggyújtani. Nyilvánvaló, hogy ez Jézus Krisztus karácsonykor a világunkba érkező tiszta fényét jelképezi. Ő mondta magáról: „Én vagyok a világ világossága...” (János 8,12)
Gyermek- és ifjúkorom két emlékezetes dalszövegét szeretném végül felidézni, mely talán másoknak is segít; olvasva rezonálunk rá, érzéseket, hangulatot, színeket, ízeket, illatokat hív elő. Jól van ez így, hiszen Isten alkotott meg minket mind az öt érzékszervünkkel együtt! Vajon engedjük hívő emberként, hogy a gyermeki lelkesedés belefeledkezett öröme elragadjon? „Ujjong a szívünk, dalra gyúl”, mert felismerjük, hogy „Nincs már messze az Úr”? Ez olyan refrén, melynek életen át való ismétlésébe nekünk sem szabad belefáradnunk. Ott, ahol az Újszövetség véget ér, elhallgat, hangosan kiált felénk az üzenet: Jézus jön hamar!
Addig is az evangélium hírnökeiként kell világítanunk sötét korunkban.
Adventi hírnök: friss fenyőág, / Lobog az első gyertyaláng! / Karácsonyt várva lázban a föld, / Isteni gyermeket köszönt…
Adventi hírnök: friss fenyőág, / Lobog már két kis gyertyaláng! / Ha zörget Jézus, jól figyelj ám. / Betér a szívünk ajtaján!…
Adventi hírnök: friss fenyőág, / Lobog már három gyertyaláng! / Múlnak az évek, életünk száll. / De utunk végén Jézus vár!…
Adventi hírnök: friss fenyőág, / Lobog már négy kis gyertyaláng! / Azt mondta Jézus, visszajön még. / Újjá lesz akkor föld és ég! Ujjong a szívünk…
Megérkezve a szentestéhez az a reménységem, hogy sokunk átéli majd annak az örömét, hogy „Újra itt a szép karácsony, szikrázik minden, hópihe száll, / Csengő szól és gyertya lobban, ünnepek ünnepe itt van már!”. Bízom benne, igazi boldogság honol majd szívünkben, no nem az ajándékok, hanem maga az Ajándék, nem csupán az ünnep, hanem az Ünnepelt miatt: „Jézus Krisztus, hála néked, Isten Fia, Megtartó. Értem jöttél el a földre, Terád várunk, Megváltó!”