Idő idők igeidők
Idő idők igeidők

Idő, idők, igeidők…

Elolvasási idő: 6 perc
Elolvasási idő: 6 perc
„...hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben,  és megáldja kezednek minden munkáját…” 5Mózes 28,12

Az idő sokféleképpen mérhető, és számtalan módon jegyezték fel, méricskélték, tartották nyilván az emberiség történelmének során. Ki homokórával, más a csillagok állásával igyekezett mérni, megint más az atomok hasadási idejéhez próbálta viszonyítani. Ahány kultúra, annyiféleképpen számolják az éveket is. Mi itt, Európában a Krisztus születése utáni 2020. esztendőt írjuk, de a japán naptárban például a 2680. évet számolják a Jimmu-korszakban, míg a zsidó naptár 5780-at mutat.

Eszter könyvében „időket mérő” bölcsekről olvashatunk, ma már a kicsi gyerekeknek is van órájuk.

Pár száz évvel ezelőtt még előfordult, hogy egy-egy településen elvétették a számolást, és lemaradtak vagy éppen előbbre szaladtak a naptárban. Azóta sokat változott az időmérés tudománya, napi gyakorlata, de az egyes ember életében az idő kérdése ugyanolyan megfoghatatlan maradt.

Filozófusok, fizikusok, neves gondolkodók törték rajta a fejüket, kiderült, hogy a sokáig pontosnak vélt mérések mégsem annyira pontosak, aztán az is, hogy a téridő képes meggörbülni. Azt mindannyian érezzük, hogy az idő, legalábbis a számunkra érzékelhető része, teljesen szubjektív. Máshogy telik egy perc, ha fáj a fogunk, ha buszra várunk, és megint másképpen, ha a barátunkkal kávézunk. Még az évek is más ütemben haladnak: egy unalmas tanóra végtelennek tűnik, az öregebbek pedig csak egyet pislantanak, és máris eltelt öt esztendő.

Photo by Eugene Shelestov from Pexels

Ha a Bibliában keressük a választ arra a kérdésre, hogy milyen is valójában az idő természete, először is azt találjuk, hogy maga a fogalom nagyon sokszor, közel négyszázszor előfordul az Igében. Másodszor pedig azt, hogy a Teremtő idővel kapcsolatos üzenete nagyon egyszerű, és nem kell hozzá sem filozófusnak, sem atomfizikusnak lenni, hogy megértsük: az idő az Úr kezében van.

Mindazoknak, akik az Úrra bízták életüket, bátorító ez a tény. A hívő embernek nem kell azon aggódnia, hogy mikor kínálkozik valamire megfelelő időpont, alkalmas-e vagy éppen alkalmatlan, mert biztos lehet benne, hogy az Úr életének minden percét számontartja. A gondviselés az időre éppen úgy kiterjed, mint a hegyekre, a nevetésre vagy az időjárásra. Életünk hosszúsága, a számunkra kiszabott évek száma sem ötletszerű. Az Úr határozta meg, hogy százhúsz esztendőnél többet senki sem élhet meg: sem a legkiemelkedőbb sportemberek, sem az egészségguruk, sem a bölcs elmélkedők.

A számunkra kiszabott időről hasonlóképpen gondolkodhatunk, mint a pénzről. Mennyit bízott ránk az Úr? Sokat vagy keveset?

Ha a pénzünkből tizedet adunk, mennyit adunk az időnkből? Töltünk annyi időt imádsággal, szolgálattal, vagy csak egyszerűen a saját életünkkel, mint a telefonunkat nyomkodva, édes, cicás videókat vagy mások által főzött ételeket nézegetve?

A családos emberek gyakran úgy érzik, egyetlen szabad percük sincsen, mindig rohanni kell valahová. Főképpen az anyukák rémülnek meg, hogy mennyi, de mennyi teendőjük van még, és sosem érnek a végére. De gondoljunk csak arra, hogy ha a gyerekünk megbetegszik, akkor nem nézzük a mosogatnivalót, félbehagyunk bármit, és indulunk az orvoshoz. Akkor is van rá időnk, ha két órát kell ott ülnünk a váróban, mert fontos.

Az Istenre szánt időt meg tudjuk határozni saját életünkben: előre eltervezzük, mikor megyünk gyülekezetbe, tudjuk, mikor fogunk Bibliát olvasni, és szakítunk időt, ha imaházat kell festeni vagy a rászorulóknak élelmiszert gyűjteni. De csupán ennyi lenne az Istenre szánt időnk? Az imádság, a szolgálat ideje? Csak ekkor hallgatjuk és cselekedjük igéjét?

Az időnkért felelősek vagyunk.

Kapunk időt, hogy megértsük az Úr üzenetét, és kapunk lehetőséget, hogy valódi cselekvéssé formáljuk. Hogy hogyan? Az rajtunk áll! Van, aki kőműveskanállal, akad, aki sztetoszkóppal, más tollal, fakanállal, kormánnyal vagy éppen puszta kézzel, mosolygással. Ha az Úr tervével összhangban tesszük, teljesen mindegy, milyen formában dolgozunk, szolgálunk. Így válhat az életünk, minden időnk igeidővé.

Más, ha úgy gondolunk az előttünk álló napra, hogy „van idő”, és megint más, ha úgy: „igeidő van”! Ha saját akaratunkat, vágyainkat követjük, sosem lehetünk biztosak abban, hogy jó úton haladunk. A Teremtő viszont képes igeidővé alakítani amúgy haszontalannak tetsző perceinket: így előfordulhat, hogy miközben gyermeket etetsz, imádkozol is érte; hogy mialatt tudományos cikket fogalmazol, azon igyekszel, hogy a hitedet is tükrözze; és míg sportolás közben rovod a kilométereket, Istenről teszel bizonyságot.

Nem kell elkülöníteni, kijelölni az Úrnak szánt perceinket. Itt és most kell élni, igeidőben.

„Szüntelen imádkozzatok!”, olvassuk, és ha úgy nézzük, hogy mindazzal, amit cselekszünk, tulajdonképpen Isten igéjét próbáljuk megvalósítani, könnyebben megérezzük, mit is jelent az igeidő.

Az igeidő nem csupán az ige olvasására szánt idő, hanem az ige megvalósítására szánt idő. Általunk, a mi kezünk munkájával élővé és hatóvá válhat. Biztosak lehetünk benne, hogy Isten esőt ad, ha kell; megáldja kezünk munkáját – de ehhez az is kell, hogy időnket igeidővé alakítsuk, és cselekvéseink értelmét benne lássuk.

 

Borítókép: Photo by Jordan Benton from Pexels

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp