Istennel az oldalamon

Elolvasási idő: 4 perc
Elolvasási idő: 4 perc
Sorozatunkban koronavírus-túlélők őszinte beszámolóiból válogatunk.
Isten gyermekeként küldetésemnek tekintem, hogy továbbadjam saját megtapasztalásaimat és mások tanúbizonyságait is Isten mellett ezen a földi életnek nevezett nehéz úton.
​A koronavírus-járvány különösen feltárja sebezhetőségünket mind testileg, mind lelkileg, és ebben az időszakban még inkább szomjazzuk a reményt és a bátorítást, mint a betegek a szabad lélegzetvételt.
​Remélem, hogy a koronavírus-túlélőktől összegyűjtött őszinte beszámolók segítenek meglátni a szerető Istent minden élethelyzetünkben, még akkor is, ha fizikailag kevés a remény, és mindenkit körülvesz a félelem.
Szólláthné dr. Sebestyén Zita (LÉLEGEZZ! Covidon innen és túl blog)

 

Istennel az oldalamon

Életembe a koronavírus váratlanul és hirtelenül lépett be. Fiatalon, erőm teljében teltek a hétköznapjaim, a válsághelyzet alatt is tudtam dolgozni, edzeni, szórakozni, tulajdonképpen nem éreztem nagyobb változást az életemben. Amíg egyik nap arra lettem figyelmes, hogy egyre gyengébb vagyok, nehéz a légzés, a koronavírus tipikus tünetei jelentek meg rajtam. Még aznap ágynak estem magas lázzal, és két nap múlva már a mentő vitt a kórházba, ahol rögtön be is fektettek.

Először bizonytalanság lett úrrá rajtam, nem tudtam, mi lesz velem, aggódtam otthon maradt feleségem miatt.

Vajon mi lesz vele? Hogyan vészeli át ezt a helyzetet egyedül? Nem tudok mellette lenni! Akkor realizálódott bennem, hogy ebbe akár bele is halhatok. Egyedül voltam, magamra hagyva, így mély imádságba kezdtem. Imádságomban Istenhez fordultam és kértem, hogy segítsen a szeretteimen, ne érje őket fájdalom, legyen mellettük ebben a nehéz időszakban, adjon nekik erőt. A feleségemre, szüleimre gondoltam, értük aggódtam, aminek hatására átértékelődött bennem a saját sorsom kérdése. Végiggondoltam, mi mindent veszítenék, ha most meghalnék, és leginkább a szeretteimet érő fájdalomra tudtam gondolni. De bíztam, sőt…

…abban a pillanatban mélyen éreztem és tudtam, hogy Isten jót akar nekünk. Nem akar szenvedést okozni, és az általa kijelölt út vége nem rossz, hanem ellenkezőleg, a legjobb számunkra.

Ebben annyira biztos voltam, és most is az vagyok, hogy a következőképp folytattam beszélgetésemet Istennel. Kezébe adtam az életem, kész voltam akkor meghalni, habár megjegyeztem neki, hogy nem szeretnék meghalni, de a döntést rá bízom. Amikor ezt kimondtam, magamban a feleségemre gondoltam, és hirtelen a szemem elé tárult egy kép, ahol ő (a feleségem) volt előttem, éreztem, hogy szeret, és tudtam, hogy biztonságban van és boldog. Ennek hatására béke töltötte be a szívemet. Mert tudtam, hogy minden rendben lesz, és úgy lesz, ahogy Isten akarja.

Ez a kis „párbeszéd” az első éjszakán történt. Az azt követő napokban a lelkem újratöltődött, erős lettem. Korábban úgy éreztem, hogy egyre jobban távolodok Istentől, azonban ez nem volt igaz. A kapcsolatunk megmaradt, és éreztem magamban a Szentlelket.

Éreztem, hogy dolgozik bennem, vezeti az érzéseimet, a gondolataimat. Kiegyensúlyozottá és erőteljessé tett.

Kezembe vettem a Bibliát, és olvastam az igét, amit nekem jelölt ki a Szentlélek. Hatalmas erővel bírtak a passzusok, egyre jobban nőtt a lelki erőm, szilárdabbá vált a hitem. Újból kijelölte nekem az utat Isten, és meggyógyított, hogy még sokáig tudjak rajta járni.

Szombathelyi Tamás Zoltán

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp