És az a kérdés is jogos:
Hol van Isten, ha ez megtörténhet? És ha megtörténik, akkor Isten hogyan engedheti meg? Vagy nincs ereje, hatalma meggátolni? Vagy kiismerhetetlenül, kiszámíthatatlanul létező hatalom?
Világunk telis-tele van az igazságtalanságból, az erőszakoskodásból, a gonoszságból, a nemtörődömségből fakadó szenvedéssel, amelyben kisgyermekek milliói és milliói szenvednek menthetetlenül. Betegen, árván, étlen-szomjan, megverve, megrontva, megkínozva, menekülve… Egész lényünk védelmük és bántóik megállítása és megbüntetése után kiált. Úgy gondoljuk, hogy pontosan meghatározhatók azok az emberek, akik ennek a mérhetetlen és végtelen és folytonos gyermeknyomorúságnak az okozói. És sokszor így is van. És sokszor el is fogják, meg is állítják, meg is büntetik őket. A szenvedés mégis folytatódik.
Mert ritkán sejlik fel előttünk, hogy mindez nem egy tőlünk teljesen független gonosz világ részeként történt meg. Mindez nem csupán a készakarva vagy a tudatlanul elkövetők szörnyű tette. Mert közöttünk, a mi emberi világunkban történt ez meg. A mi emberi közösségünkben. Nem egy ismeretlen világban, ahol csak rossz emberek, csak bűnözők élnek, hanem nálunk, a mi országunkban, a mi földrészünkön, a mi világunkban: közöttünk.
Amikor kikerülhetetlenül elénk áll ennek a valósága, csak akkor lehetséges, hogy meglássuk:
Ezeknek az ártatlan kisgyermekeknek a szenvedése a mi bűnünk, a mi emberi közösségünk bűne, mulasztása, nemtörődömsége.
Akkor megtelünk nemcsak fájdalommal, dühvel és haraggal, hanem együttérzéssel, bánattal, szégyennel és szánalommal a kisgyermekek, a szenvedést okozók és önmagunk iránt. Mindenki iránt. És ha elég sokunkkal megtörténik ez, akkor sírni kezd mindenki önmagán. És azt kérdezi majd mindenki: Hogyan élhettünk eddig így?
Simone Weil egy rövid tanulmányában éppen ezt a szánalommal teljes szeretetet elemzi: „…az efféle szeretet nagyon is világosan látja az igazságtalanságokat, kegyetlenségeket, tévedéseket, hazugságokat, bűnöket, szégyenletes tetteket… A részvétteljes szeretet számára a bűn nem eltávolodásra, hanem közeledésre ad okot, hogy megosztozzon, nem a bűnösségben, hanem a szégyenben. Az emberek bűnei sem csökkentették Jézus részvétét. Tehát a részvét világosan látja a jót és a rosszat egyaránt, s mindkettőhöz szeretettel közeledik. Világunkban a részvét a szeretet egyedüli formája, mely valóban igaz és igazságos.”
Könnyű a világot jókra és gonoszokra osztva ítélkezni világunk szenvedésében, magunkat mindig a jó oldalon gondolva, és önigazultan tenni a jóra fordulásért.
De ez nem vezet sehova, nem eredményezi a világ változását, mert magunkból milliókat kizárunk, akik nem férnek a mi oldalunkra. A világ csak akkor fog megváltozni, amikor elszaporodnak azok, akik magukhoz tartozónak tartanak mindenkit: a szenvedőket és a szenvedést okozókat és a szenvedéseket látókat egyaránt. Akik szánalommal tudnak együttérezni az egész emberi közösségünkkel. Jóságával és gonoszságával egyaránt. Hogy szükségünk van a jóságnak olyan megtapasztalására, amely egyedül képes bennünket megmenteni önmagunktól. Az ilyen ember mer bűnös lenni, meri magát bűnösnek tudni a tűrhetetlen állapotokért boldogan, mert biztos igyekezete tisztaságában, isteni céljában.
Az ártatlanul szenvedő kisgyermekekkel kapcsolatos kérdésre egyetlen válasz van: a részvétteljes, a szánalommal teli bátor szeretet mindenki iránt.
Fotók: pexels.com
