HOGYAN KAPCSOLÓDIK AZ IMA, A MONDÓKA ÉS A RINGARÓ EGYMÁSHOZ?
A kisgyermek számára az ima mondókaszerű, ami számukra akkor hiteles és akkor szolgálja jól az ima végső célját, ha úgy történik, mint egy jó ringató, amelyben érzelmileg teljesen átélheti a biztonságot.
A kisgyermeknél ennek a háromnak az összekapcsolódását a korai agyi és idegrendszeri fejlődés köti össze. Ebben az életkori szakaszban azok az idegrendszeri hálózatok alakulnak ki, melyek legfőképpen a biztonságért, a biztonságérzetért felelnek. A kisgyermeknél a biztonság nem jövendőbeli lehetőség, tehát nem kockázat, hanem valóság: tehát vagy most érzi magát biztonságban, vagy soha. Őt nem érdekli még a jövő. Ha nyitott is arra, csak azért van, mert a biztonság folytonossága, mint egy lenyomat állandósul benne.
Vegyük sorba a címben megfogalmazott kifejezéseket!
1. GYERMEKIMÁK
Ezek akkor készítik elő, akkor tanítják a kicsiket az Istennel való kapcsolatra, ha elmondásuk alatt kialakítja bennük a szülő azt a biztonságérzetet – az anyja és az apja iránt érzett bizalmat –, amit fogalomalkotásának fejlődése során végül átvetíthet Istenre, vele élheti majd át. Az imák, azok mondása a csecsemők és kisgyermekek életében vagy biztonságot adnak, vagy olyan mondókák lesznek, amiket nagyobb korában akár majd el is felejt a gyermek.
A gyermekimák legfőbb célja tehát a biztonságérzet megalapozása, tovább erősítése, mint ahogy az anyával vagy apával töltött bármilyen idő is ezt kell, hogy megadja.
Ezért ezeknek a kisgyermekkori imáknak a témái nem lehetnek olyanok, amik elbizonytalaníthatják, stresszessé tehetik, félelmet – netán önbántást – generálhatnak. Fontos tehát megérteni, hogy a csecsemők és a kisgyermekek agyának, idegrendszerének mire van szüksége az egészséges fejlődéshez! Ezt kell ugyanis figyelembe venni a velük való imádkozásnál.
2. MONDÓKÁK, IMAMONDÓKÁK
A gyermekek az imát mindig mondóka-szerűen ritmizálják, hiszen a gyakori ismétléstől biztonságban érzik magukat. Más ismételt formák (mondókák, imák, versrészletek, bibliai mondatok, énekek) is roppant fontos szerepet játszanak az idegrendszer és lélek belső szerkezetének kialakulása, stabilitása, attitűdjei szempontjából. A gyermekmondókákat szülőként – de akár pedagógusként is – a személyiség kialakulásának, megerősödésének és nevelésének eszközeként kell használnunk! Az imák, dalok, versek és mondókák életük végéig elkísérik a kisgyermekeket, amikre szerencsés vagy tragikus helyzetekben egyaránt tudnak majd támaszkodni. Már gyermekkorukban pedig ezzel tudnak a legnagyobb biztonságérzetet nyújtani saját maguknak. Egy mozgás, egy hang, egy történet ritmikus ismétlődése nagy segítséget nyújt idegrendszerük megnyugtatásához, biztonságban tartásához. Számukra az imamondóka mindig kéznél van, amit verbális eszközként bármikor elővehetnek, ha szükségük van rá. A gyermekimák rendszeresen ismételve olyan rítusokat, szokásokat építenek be a személyiségükbe, hogy egy idő után ösztönösen igénylik is azt.
A gyermekimák ezért lesznek képesek pozitív idegrendszeri és hormonális folyamatokat elindítani.
3. IMARINGATÓ
Ez a kifejezés arra emlékeztet és figyelmeztet minket, felnőtteket, hogy a kicsiknek szükségük van imádkozás közben is testi érintésre, a szülővel való állandó interaktív kapcsolatra, a számára szükséges pozitív érzelmek kölcsönös átélésére. Ezt az érzést a magzati lét alatt ismételgetett imamondókák, imaringatók már képesek megelőlegezni. Ezért bölcs dolog arra bátorítani a várandós kismamákat, hogy már a terhesség alatt is gyakorolják a születés utánra tervezett dalokat, mondókákat, gyermekimákat. Az imaringatóval nem a kisgyermek intellektuális fejlesztése a cél, hanem az érzelmi intelligencia megalapozása, és az idegrendszer hálózatának egészséges építése. A szülőnek eleinte küzdeni kell az ellen, hogy az intellektuális tanítást, a bibliaismeretet tartsa szem előtt, mikor kisgyermekét imádkozni tanítja. Az imaringató nem mást ad a kisgyermeknek alapvetően, mint a jó ringató: a megnyugvást, az alvássegítést, a szülővel való kötődés biztonságát, a testi érintést és a ritmust. Mindez természetes módon segíti – az érzelmi stabilitáson túl – a kisgyermek testérzékelését, nyelvi készségeit és a zeneiség átélését is. A sokszor ismétlődő imaringató így csillapítja a gyermek félelmét, erősíti szülője iránti, később Isten iránti kötődését.
ÖSSZEFOGLALÁS
A neurológiai és agyi kutatások a magzatoknál, a csecsemőknél, a bölcsődéseknél és az óvodásoknál is egyértelművé tették, hogy a biztonságérzet a legelemibb szükséglet. Ezért is életfeladata minden szülőnek, hogy saját magával és kicsijével is úgy foglalkozzon, hogy már a kezdetektől egészségesen kialakuljon gyermekében a biztonságos kötődés állapota, mely egyre fejleszthető képességé, készséggé válik.
A fenti három módszernek, gyakorlatnak ezt az egészséges folyamatot kell segítenie! Itt dőlhet el, hogy később, amikor majd nagyobb gyermekként, fiatalként vagy felnőttként istenhitre jut, amikor a lelke találkozik Istennel, elindul-e benne egy magától értetődő bizalom Isten iránt. Vagy az lesz jellemző rá, hogy ha hisz is Istenben, kétségek között éli majd hívő életét: Fogja-e Isten őt segíteni? Megoldja-e a problémáit? Mit miért tesz vele? Miért hallgat a kérdéseinél?
Ha nincs közte és Isten között biztonságos kötődés, erős bizalom, a kapcsolat csak arra épülhet, amit Isten cselekvésének hisz.
Hívősége így – valóságos kapcsolat helyett – megragadhat a tettektől és eseményektől függő állapotban.
AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA MINDENNEK ALAPJA
Mielőtt továbblépnénk – bár első olvasásra nem tűnik témánk számára elengedhetetlennek – fontos megértenünk érzelmi intelligenciánk kialakulásának folyamatát, nehogy csak felnőtt gondolkodásunk alapján akarjuk tanítani kisgyermekünket imádkozni.
A kisgyermekek agyi és idegrendszeri épülése során sokkal előbb fejlődik ki az érzelmi intelligencia (EQ), mint az értelmi intelligencia (IQ). Ez az oka annak, hogy a kisgyermekkor élményei, hatásai, kötődései, csalódásai, traumái erősen meghatározzák biztonságérzetüket, sőt zsigeri reflexként többnyire egész életükben elkísérik őket.
Erről a sorrendről felnőttként azért kell újra és újra meggyőzni magunkat, mivel egyébként úgy gondoljuk, hogy válaszainkat általában a tudatosság vezérli. Úgy véljük, többnyire logikusan próbáljuk megmagyarázni tetteinket és mondandónkat. A tudomány viszont segít megérteni, hogy tudatosan végiggondolt reakcióinkat, logikusnak tűnő tetteinket is általában érzelmi tapasztalataink határozzák meg. Ezek többsége pedig kisgyermekkorban szerzett érzelmi élményeinktől függ. Ezért szülőként – az egészséges agyi és idegrendszeri fejlődés érdekében – a kisgyermek számára szükséges érzelmeket, mint közeget kell biztosítani!
A legszükségesebb érzelmek a biztonságérzet és a szeretet, az elfogadás és az elismerés, a belső béke és a kiegyensúlyozottság, a felszabadultság és az öröm (nevetés).
Ezeket a többnyire érett szülő meg is tudja adni. Fontos, hisz nélkülözhetetlen hormonokat termelnek, mint az oxitocin, a dopamin, a szerotonin és az endorfin.
Az oxitocin biztosítja majd, hogy biztonságos kötődés alakuljon ki, hogy kifejlődjön a gyermek együttérző képessége, de ezzel segíti magát stresszes helyzeteiben, hogy csökkentse szorongását. Nagyobb korában pedig ez teszi majd képessé az igazi szerelemre.
A dopamint, motivációs hormonként is szokták mondani, mert valóban ösztönöz bármely cél elérésére, ami ha sikerül, még több hormont szabadít fel a szervezetben. De segíti a tanulást, a koncentrációt, sőt közben szabályozza a motorikus funkciókat is.
A szerotonin biztosítja, hogy hangulatát stabilizálni tudja, de ez a garanciája a megfelelő alvásnak, az éhségnek és az emésztésnek.
Az endorfint természetes fájdalomcsillapítónak is szokták mondani, mivel képes blokkolni a fájdalomingereket, de képes enyhíteni a stressz okozta feszültségeket is. A kitartó küzdés végén, vagy győzelem esetén boldogságérzetet, akár eufóriát ad.
A szülők természetesen nem az utódokban megjelenő hormonok pontos milyenségét és mennyiségét tudatosítják magukban kisgyermekükkel való együttlétük során. Ennek tudása nélkül is a szülőben levő biztonságérzet, szeretet, elfogadás, elismerés, belső béke, kiegyensúlyozottság, felszabadultság és nevetés jóérzést vált ki a kisgyermekből, mert a számára szükséges hormonok ekkor úgy öntik el agyát és idegrendszerét, mintha élvezetes fürdőben lenne. Ekkor a szülőhöz való egészséges kötödésén keresztül benne is termelődni kezdenek ezek a szükséges hormonok.
Az érzelmi és értelmi fejlődés egymást követő sorrendje miatt a kisgyermekek sokkal jobban érzékelik egy kapcsolat dinamikáját, mint a felnőttek. Ezért nekünk, felnőtteknek szükséges átváltani a tudatos értelmi megközelítésből a gyermekek imádkozásra tanításakor, és ha lehet, itt is maradni.
Csak így segíthetjük kisgyermekünket abban, hogy ő biztonságosan kötődő kapcsolati alapon imádkozzon, nem pedig kapcsolat nélkül bombázza Istent vágyainak és kívánságainak sorával úgy, hogy maga sem ismeri, mire lenne igazán szüksége. Mert valódi szükségleteinket csak egy élő és interaktív kapcsolaton keresztül ismerhetjük meg. (Erről a kettőségről ír a 73. Zsoltár, hogy a szerző számára mi adta azt a váltást, hogy saját vágyaiból és kétségeiből teljesen az Istennel való kapcsolatban találjon megnyugvást.)
KITÉRŐ A FELNŐTT HÍVŐK IMAGYAKORLATÁRA
A felnőttek képesek az alapvetően belső, pszichikus szükségleteikkel teljesen ellentétesen is imádkozni, hogyha gyermekkori és későbbi vágyaik – ráadásul az azt igazoló bibliai helyek és tanítások úgymond támogatják is célját – ezt felülírják. Olykor ezt a gyakorlatukat bibliai törvényekkel vagy különféle tanítók által hitelesített törvényszerűségekkel igazolják.
Ezeket a kívánságaikat és vágyaikat kivetítve (projekció) racionalizálják az imában. Többnyire magától értetődőnek tartják, hogy így imádkozzanak, ellentétben azzal a jakabi tanáccsal, hogy imáink célja ne legyen önző, önközpontú hedonizmus (Jakab 4,3). A felnőttek hajlamosak arra, hogy előbb akarják tudni, mit akarnak elérni imáikkal – és olykor sokakat fel is kérnek csatlakozásra –, mint azt keresni, hogy mit is akarhat Isten. Jobban akarnak valamit tőle, mint egyszerűen örömben és biztonságban vele lenni, emiatt önmagukat és a hozzájuk tartozókat helyezik előtérbe kívánságaikban, nem pedig Istent csupán a vele való kapcsolatért.
Az ima hatékonyságának titka érdekli őket, hiszen az imát a vallás által szentesített (valójában mágikus) eszköznek tekintik, ami hatni fog, ami megszerzi Istentől, amit szeretne.
Amikor kimondják azt a szót, hogy imameghallgattatás, rögtön arra gondolnak, hogy az ima lényege, hogy elérje azt, amit elgondolt, amit akart, amit kért az imádkozó. Istenre a kérések teljesítőjeként gondolnak sokkal inkább, mintsem arra, akivel mindenáron kapcsolatban szeretnének lenni, vele maradni, mert ez a legjobb számukra. Olyan gyakorlatot ért sok hívő az ima alatt, ami varázslatosan eredményes tud lenni. S ha ez nem történik meg, akkor csalódnak. Sokszor Istenben is.
Nem csupán kisgyermekünk miatt, hanem magunk miatt is meg kell tanulnunk tehát jól imádkozni, őszintén és nyíltan élni önmagunk előtt, mert csak így tudunk majd Isten előtt is. Ezt jelenti az „akarata szerint” való imádkozás. Amikor olyanná tudunk válni – Jézus szavával –, mint a gyerekek, akkor tudunk úgy imádkozni és beszélgetni vele (akár saját szavainkkal, akár kötötten), ami alapján a kisgyermekünket is tudjuk imádkozásra tanítani. Mert megértettük, hogy az imádkozás maga a kapcsolat. És attól fejlődik, hogy Istennel egyre közvetlenebb, egyre örömtelibb, egyre kívánatosabb viszonyba kerülünk.
HOGYAN IMÁDKOZZUK A GYERMEKIMÁKAT?
Az imaéletünk tulajdonképpen Istennel való kapcsolatunk, a vele való egyesülés (communio) lenyomata. Kisgyermekünknek rajtunk kell látnia, tőlünk kell hallania, ahogy vágyunk, örülünk, sóvárgunk az ima mondásakor együtt lenni Istennel, mert csak ekkor hiszi egész lényével, hogy valóságot teszünk, hogy igazán imádkozunk, és nem csak elmondunk egy imát.
Tehát nem az ő imádságmondását kell gyakoroltatnunk, hanem nekünk kell megtanulni úgy imádkozni mellette – majd vele az ő imáját –, hogy végül ő vágyjon, akarjon velünk – vagy akár nélkülünk – imádkozni.
A gyermekimákat emiatt először nekünk, felnőtteknek kell megtanulnunk őszinte vággyal és örömmel mondani. Nekünk kell tudnunk úgy mondani ezeket, hogy biztonsággal, örömmel és közvetlenséggel töltsenek el. A gyermekimákba vélhetőleg sokkal több érzést, vágyat, szándékot kell belevinnünk – de nem megjátszva magunkat, nem színészkedve –, mint ahogy többnyire felnőttként imádkozunk magunkban vagy egy közösségben. Ha ez sikerül nekünk, csak ekkor tudjuk úgy tanítani és együtt mondani gyermekünkkel a gyermekimákat, hogy azt érezze, egy lelki csoda részévé válik az imában. Amikor persze már saját szavaival akar imádkozni, engedjük neki, de törekedjünk arra, hogy a rituális imádságok is minél jobban megmaradjanak számára.
Mivel az imádkozás maga az Istennel való kapcsolat, a gyermekek hitre segítésében alapvető kérdés, hogy látják-e, érzik-e rajtunk, hogy rajtuk kívül még egy valóságos személlyel is együtt vagyunk, miközben velük imádkozunk.
Mert ettől függ, hogy odavisszük-e Istenhez őt is, vagy akadályozzuk, hogy odamehessen hozzá. A gyermek mindig arra figyel, azt keresi – mikor anyja vagy apja imádkozik –, vajon ez egy valóságos kapcsolatban történik, vagy csak egy monológ.
GYERMEKIMÁK, IMAMONDÓKÁK
A következő gyermekimák (imamondókák) közül válasszuk ki azokat, amikkel a lehető legjobban tudunk azonosulni! A gyermekek számára ezek inkább azt hangsúlyozzák, azt érzékeltetik, hogy Isten hogyan viszonyul hozzájuk. Sűrű ismétlésük (akár naponta többször is) segíti, hogy a gyermek a benne meglévő biztonságos kötődést át tudja tenni magában a szüleiről Istenre.
ISTEN ÖRÜL NEKEM
1.
Jó Istenem, örülsz nekem?
Érzem, örülsz. Maradj velem!
Én is neked úgy örülök,
hogy szárnyalok, hogy repülök.
2.
Jól tudom, hogy örülsz nekem.
Érzi, látja mindkét szemem.
Neked én is úgy örülök,
hogy szaladok, hogy repülök.
3.
Jól tudom, hogy örülsz nekem.
Érzi, látja boldog szemem.
Neked én is úgy örülök,
Jó Istenem, hogy repülök.
ISTEN ÁTÖLEL ÉS SZERET
1.
Jó Istenem, ölelj, szeress!
Arra kérlek, el ne eressz!
Szorítalak én is téged,
nem engedlek. Érzed, érzed?
2.
Valaki már ölel, szeret.
El nem ereszt, mindig nevet.
Körbefonom, átölelem,
mindenestől úgy szeretem.
ISTEN VELEM JÖN
1.
Én Istenem, gyere velem,
egész úton fogd a kezem,
fogd a lábam, fogd a fejem,
ölelj át és maradj velem.
2.
Menjünk együtt, gyere velem,
egész úton fogd a kezem.
Szaladgálok angyalian,
leskelődök kíváncsian.
ISTEN BÁTORSÁGOT AD
1.
Boldog arcod vigyáz ma rám,
látom szemed mozdulatán.
Érzem a te bátorságod,
ez ad nekem biztonságot!
ISTEN KÉRNI TANÍT
1.
Jó Istenem, mit is kérjek?
Mi szükséges nekem végleg?
2.
Jó Istenem arra kérlek,
azt add nekem, ami éltet.
3.
Mire vágyjak, mit is kérjek?
Azt kérem most, ami éltet.
ISTEN ÉBRESZT FEL REGGEL
1.
Én Istenem, felébredtem,
Te őrködtél énfelettem,
Köszönöm, hogy megtartottál,
hogy felettem virrasztottál.
2.
Csirip, csirip, dereng, virrad,
veréb, rigó dalol, pirkad,
kattan a zár, pattan a szem.
Te ébresztesz, Jó Istenem.
ISTEN OTT VAN AZ EVÉSNÉL
evés előtti imák
1.
Édes Jézus, légy vendégünk,
Áldd meg, amit adtál nékünk!
2.
Örülök, ha rád gondolok,
enni-inni veled fogok.
evés utáni imák
1.
Aki ételt, italt adott,
annak neve legyen áldott.
2.
Jó volt enni, inni veled.
Most örülök, mert szereted.
ISTEN ALTAT EL ESTE
1.
Én Istenem, Jó Istenem,
Lecsukódik már a szemem.
De a tiéd nyitva Atyám,
Amíg alszom, vigyázz reám!
Vigyázz kedves Szüleimre,
Meg az én testvéreimre,
Mikor a nap újra felkel,
Csókolhassuk egymást reggel.
2.
Aludj gyermek, tente,
szemeidet csukd be.
Alszik puhán, szépen
angyalod az égen.
3.
Este jön az álom,
angyal ül egy ágon.
Virrassza az álmod,
segít messze szállnod.
4.
Aludj, csukd le szemed,
Isten vigyáz veled.
Őrzi játékaid,
a jó barátaid,
minden állatodat,
egész családodat.
5.
Csillagom ringatom,
vigyázom álmait,
illatos csillagon
lengetem szárnyait.
6.
Csillagom, csillagom dobbant,
angyalok, tündérek ropják,
rámered, vizslatja égbolt,
lepkerajok égbe vonzzák.
HOGYAN IMÁDKOZZUNK A GYERMEKKEL
(egy példa)
Én Istenem, gyere velem,
egész úton fogd a kezem,
fogd a lábam, fogd a fejem,
ölelj át és maradj velem.
Az imát végig a gyermekünkkel szemben elhelyezkedve kell mondanunk egymás szemébe nézve, ha már lehet, az ölünkbe ültetve, ha még nagyon kicsi, akkor a karunkban tartva.
Én Istenem, gyere velem,
egész úton fogd a kezem,
fogd a lábam, fogd a fejem…
Ezt az első három sort csillapíthatatlan szeretettel, vágyakozó tekintettel és vidáman szabad csak mondanunk.
Ahogy a versmondóka diktálja, úgy egyszer a gyermek kezét fogjuk, majd a lábát és végül a fejét. Így mindhárom testrészét érintve élheti át, hogy teljesen, fizikailag vele vagyunk, és vele van a Jó Isten is.
…ölelj át és maradj velem.
A negyedik sor első szava előtt kezdjük el megölelni örömmel, közvetlenül. És az imádság végén is addig szorítjuk egész testét vidáman, csillogó szemmel, amíg nem érezzük, hogy most már ő akar elengedni minket.
Ezt az imát – mintegy mondókát – a nap folyamán sokszor eljátszhatjuk vele, elmondhatjuk neki (ha már tud beszélni, akkor vele együtt).
Ez az imagyakorlat kialakítja benne az Isten iránti biztonságos kötődést, az igazi bizalmat, de ennek feltétele, hogy rajtunk megérezze ennek hiteles megnyilvánulását. Nekünk, szülőknek kell biztonságossá tenni a velünk töltött imaidőben – és persze azon kívül is – az ő érzéseit.
Ez – vagy ehhez hasonló – kis mondókaszerű ima emiatt lehet még fiatal vagy felnőtt, sőt idős korában is a biztonság imája. Amit akkor már nem velünk, hanem egyedül mond, mondogat vagy idéz fel magában, s amelyen keresztül újra megerősödik benne az Isten iránti bizalom. Ezen keresztül biztos lesz mindig abban, hogy Isten nagyon kötődik hozzá, hogy végtelenül szereti, hogy mindig örül neki, hogy láthatatlan, de mégis testi közelségben van vele. És ez belül mindig biztonsággal tölti el.
Érdemes így tanítani imádkozni gyermekeinket, ha azt akarjuk, hogy boldog biztonságérzettel éljenek késő öregkorukig.
MIT VÁR ÉS MIT AD AZ IMARINGATÓ GYAKORLATA?
Az imaringató minél szorosabb testi kontaktust igényel: amikor a szülő testével-lelkével képes örömmel gyermeke felé fordulni, miközben Istennel is együtt van.
Az imaringatóban egyaránt fontos gyermekünkre és Istenre hangolódnunk. Ez nagy kihívás, ahol természetesnek kell lennünk, és tartózkodni mindenféle megjátszástól, elgondolt viselkedéstől. Hatása attól lesz teljes, ha a szülő egyaránt figyel az ima-mondókák zeneiségére, a gyermekével való testi kontaktus elmélyítésére, és közben az Istennel való kapcsolatának őszinteségére, a szavakban történő érzelmi valóság hitelességére.
A kisgyermek ekkor még nem valóságos objektumként figyeli Istent, nem teológiailag gondolkodik Istenről, hanem a szülőjével való érzelmi kapcsolatát viszi át az isten-érzetére is.
A gyermek átéli, hogy a szülő mennyire örül neki és szereti őt, és ezt az átélését ragasztja át Istenre is. Az imaringató segíti a gyermeket, hogy későbbi hitét az isten-érzet és az isten-élmény alapozza meg. Mert ezen alapok nélkül a hite csak elméleti ismeret marad, bármennyit is tud a Bibliából és már forrásokból Istenről.
Az imamondókák tehát így építik a gyermek biztonságérzetét, egészséges idegrendszere hálózatának kialakulását. Ezzel az eszközzel képes lesz élni később is, nagyobb korában is, segítve megnyugvása keresését, idegrendszere stabilizálását.
A GYERMEKIMA ELŐSZOBA ISTENHEZ
A gyermekima azt a feladatot bízza a szülőre, hogy az ima mondása, mondogatása folyamán a gyermekével kiépített biztonságos kötődésből fakadó bizalmat képes legyen érzelmileg átvinni Istenre. Hogy az Isten szó és a hozzá kapcsolódó kifejezések a biztonságos kötődés érzetét alakítsák ki benne a titokzatos Isten iránt. Így egyre teljesebb és erősebb bizalom fejlődjön ki benne. Ez még nem valóságos kapcsolat Istennel, de már annak előszobájában lesz. A találkozás – amit megtérésnek, újjászületésnek mondunk – bármikor megtörténhet vele, ha benne ez a meglévő bizalmi alap mindig biztató és csábító érzést kelt Isten iránt. Így nem fog megrettenni az Istennel való találkozástól, de még annak gondolatától sem. Emiatt sosem fog úgy gondolni Istenre a vele való találkozás előtt, mint aki ítélőszékében várakozik rá, és most is bíróként figyeli minden gondolatát és tettét.
A gyermekima célja tehát az, hogy először a gyermek érzelmi világa váljon befogadóvá Isten iránt.
Ezt az attitűdöt az anyjával vagy az apjával (vagy mindkettőjükkel) való egészséges kötődés rögzíti benne. Az imában Isten barátságát, közelségét, jóindulatát, kötődését kell megéreznie rajtunk gyermekünknek, mialatt velünk mondja azt, mialatt Istenre gondol.
Így mi határozzuk meg homályos Istenérzetét – a későbbiekben Istenről való ösztönös gondolkodását –, ahogy benne kezdetben összekapcsolódik Istennel mindaz, amit rajtunk érez maga iránt. Feltehetőleg így segített Éli főpap is a fiatal Sámuelnek, akiben már megvolt a bizalom Istennel szemben, de még nem találkozott vele, még nem hallotta őt.
Csak olyan valóságos és erős érzelmekkel szabad tehát imádkoznunk kisgyermekünkkel, amiről szól maga az ima, és amennyire azt magunkévá is tudjuk tenni.
A BIZTONSÁGÉRZET GYERMEKIMÁI
Istennel való kapcsolatuk alakításában igen hasznosak a napi rítusokhoz kötődő (ébredés, evés, alvás) imádságokon kívül a biztonságot, a közvetlenséget és a barátságosságot gyakorló, kifejező imák. Ezekkel érzékeli, később majd tudatosan is a gyermek, hogy hozzá hogyan viszonyul Isten. Ezért ezeket a gyermekimákat a nap folyamán bármikor, de minél sűrűbben mondjuk neki vele.
A felnőttek az imádkozásban sokszor a maguk Istenhez való viszonyával, és az ima céljával foglalkoznak. Sokszor nincs is biztonságérzetük ima közben (hisz azt az imájuk vágyának teljesülésétől várják), és nem is érzik azt, hogy viszonyul hozzájuk Isten.
De a gyermekeknél a szülő vagy a pedagógus kialakíthatja azt, hogy Isten hozzájuk való viszonya az elsődleges, és ez megelőzi azt, hogy mi hogyan viszonyulunk Őhozzá, mit akarunk, mit várunk tőle. Hasonló ez ahhoz, mint ahogy nem a kisgyermekeinktől várjuk azt, hogy ők jól viszonyuljanak hozzánk, szülőkhöz, hanem fordítva.
A gyermekeknek érezniük kell, hogy mi mindig örömmel, kedvvel, szeretettel és barátsággal viszonyulunk hozzájuk.
Így van ez Istennel is, aki mindig végtelen jósággal, közvetlenséggel, barátsággal és szeretettel van irántunk. Azért kell tehát tanítani őszinte bizalommal imádkozni a gyermekeket, azért kell együtt mondani velük sokszor az imákat, hogy egyre jobban érezzék: Isten örül nekik, szereti őket és a kedvére vannak.
Háló Gyula
Kiemelt kép: pexels.com
FELHASZNÁLT ÉS AJÁNLOTT IRODALOM
(Az alábbi könyvek segíthetnek a szülőknek megérteni magzatuk és kisgyermekük agyának és az idegrendszerének kiépülését, érzelmi intelligenciájuk hálózatának fejlődését, gyermekükre hangolódás kívánatos módjait, a biztonságos kötődés kialakításának módját, családjuk dinamikájának hatását kisgyermekükre. Ezek ismerete biztos alapot nyújthat a kisgyermekek imádságához, az Istennel való kapcsolathoz.)
Bauer, Joachim: A testünk nem felejt, Kapcsolataink és életmódunk hatásai génjeink és idegrendszerünk működésére, Ursus Libres, 2011
Bereczkei Tamás: Elhangolódás – A modern civilizáció evolúciós csapdái, Typotex Kiadó, 2019
Chapman, Gary és Campbell, Ross: Gyerekekre hangolva – A gyerekek öt szeretetnyelve, Harmat Kiadó, 2024
Cziglán Karolina: Tökéletlen szülők, boldog gyerekek – Ráhangolódás, önelfogadás, együttérzés, Jaffa Kiadó, 2018
Joan DeClaire, Gottman, John: Gyerekek érzelmi intelligenciája – Nevelés szívvel-lélekkel, Jaffa Kiadó, 2026
Kádár Annamária: Az érzelmi intelligencia fejlődése és fejlesztésének lehetőségei óvódás- és kisiskoláskorban, Ábel Kiadó, 2012
Kirshenbaum, Greer: A gondoskodás forradalma, Hogyan formálja a ráhangolódó gondoskodás gyermekünk agyát és mentális egészségét, Ursus Libris, 2026
Liedkoff, Jean: Az elveszett boldogság nyomában, A kontinuum-elv, Kétezeregy Kiadó, 2024
Mcdaniel, Kelly: Anyaéhség, Good Life Books, 2025
Ruth Newton: A biztonságos kötődés megalapozása, A fogantatástól ötéves korig, Kulcslyuk Kiadó, 2019
Siegel, Daniel és Payne Bryson, Tina: A gyermeki elme – Agyfejlődés, konfliktusok, támogató szülői stratégiák, Ursus Libris, 2019
Siegel, Daniel és Payne Bryson, Tina: A szülői jelenlét ereje, A gondoskodás hatása a gyerekek fejlődésére és agyműködésére, Ursus Libris, 2020
Siegel, Daniel: Mindsight – Elmetudatosság – A személyes átalakulás új tudománya – Bepillantás a terápiába, Ursus Libris, 2018
Uzsalyné Pécsi Rita A nevelés az élet szolgálata 1. – Az érzelmi intelligencia fejlesztése – A lélek mozgását kísérő nevelés, Kulcs A Muzsikához Kiadó, 2010



