Aki tehát nem engedelmeskedik a hatalomnak, az Isten rendelkezésével fordul szembe; akik pedig szembefordulnak vele, azok maguknak köszönhetik ítéletüket. Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle, mert Isten szolgája ő neked a jó elősegítésére.” (Róma 13,1–4a)
A legtöbben hatalom alá vetett emberek vagyunk, de egyszerre hatalommal bírók is. Szülők és gyermekek, főnökök és beosztottak, településvezetők és lakosság, kormányzatban dolgozók és állampolgárok, nemzetközi jogalkotók és szabálykövetők vagy szabályszegők. Fontos megértenünk, hogy ezekben a szerepeinkben nem tehetünk úgy hívőként, mintha csak emberileg kellene róla gondolkodnunk, és a Bibliának nem lenne semmi útmutatása a hatalommal kapcsolatosan. De hogyan ne értsük félre Pál apostol szavait?
VALÓBAN ENGEDELMESKEDNI KELL MINDIG A HATALOMNAK?
Általában a fasizmust emlegetjük elrettentő negatív példaként, mint akik embertelenné váltak a hatalomnak való teljes engedelmesség miatt. Persze idesorolható a magyar ÁVO (az Államvédelmi Hatóság), de a szovjet CSEKA (az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és Szabotázs elleni Harcra) is.
A hatalomnak való gondolkodás nélküli engedelmesség valóban szörnyű következményekkel járhat.
Talán ezek miatt a történelmi tapasztalatok miatt is a keresztény egyházakat nem arra kéri ma a társadalom, hogy nekik az a dolguk a Biblia alapján, hogy engedelmeskedjenek a felsőbb hatalomnak. Inkább a hatalommal való szembenállás hiánya miatt kritizálják őket olykor.
A hatalomnak való nem engedelmeskedés, az úgynevezett polgári engedetlenség gondolata a 18. században fogalmazódott meg. H. D. Thoreau személyéhez kötődik a gondolat megalapozása, kidolgozása. Természetesen bibliai alapja van mindennek. Egyszer az apostolokat a zsidó főtanács maga elé citálta azért, hogy hagyják abba a Jézus Krisztusról való beszédet. Az evangelizálást, igehirdetést egyébként szabadidejükben tették, nem pedig a munka alól megszökve végezték. A felszólításra Péternek ez volt a válasza:
„Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.”
Ez a tömör válasz nekünk is eligazító lesz mindig, ha tudjuk, mit vár el tőlünk Isten, hogy megtegyük.
Sokan viszont úgy nem engedelmeskednek a hatalomnak, hogy közben azt sem teszik, amit Isten vár vagy várna tőlük. Lehet, hogy nem is tudják, mit vár tőlük Isten. Nyugodtan tehát akkor szabad hívő emberként szembefordulnunk bármely felettes hatalommal – akár család, akár munkahely, akár bíróság, akár bank, akár kormányzat, akár az ENSZ –, ha tudjuk, mit akar Isten, hogy megtegyünk, és az említett felettünk levők abban akarnak akadályozni. A kérdés tehát sosem az önmagában, hogy a felettünk állónak engedelmeskedjünk-e vagy sem, hanem ez: Mit vár tőlünk Isten, hogyan engedelmeskedjünk neki? Mindenfajta polgári engedetlenségnek a Biblia alapján csak így van isteni értelme. Vannak hívők, akik kevésbé Isten akaratát keresik, nem ennyire tudatosak, hanem zsigerből, indulatból vagy épp beletörődésből, önző érdekből vagy ideológiai befolyás alapján döntenek a hatalomnak való engedelmesség vagy a vele való szembenállás kérdéséről.
Ez méltatlan a Krisztus-hithez.
Arra a kérdésre, hogy meddig kell engedelmeskedned a hatalomnak, hogy jó választ találj, az egyik alapvető feltétel tehát az, hogy te tudd, hogy milyen munkát, milyen feladatot, milyen tennivalót vár el tőled Isten.
TÉNYLEG MINDEN HATALOM ISTENTŐL VAN, AZ Ő SZOLGÁJA?
Hiszen a rövid bibliai szakaszban szó szerint ez van leírva: „Nincs hatalom mástól, mint Istentől” és „Isten szolgája ő”. Aki felettese, felelőse másoknak, az Istentől rendeltetett oda az egymásra épülő közösségekben, rendszerekben. Mindenki közülük Isten szolgája. A baj akkor kezdődik, amikor ezt ők nem tudják, nem ismerik fel, és ezért istentelenül végzik megbízatásukat, vagy akár istentelenül élnek. Általában azt hiszik, hogy csupán mások választották vagy helyezték őket hatalomba, vagy ők maguk szerezték meg a hatalmat. Talán furcsa lehet, hogy a hatalmon levőt is olykor segíteni kell abban – hiszen ő is gyarló ember –, hogy megértse, pozíciója felelősség a közösség iránt, amelyben mindenkinek a szerepét és a szükségletét fontosnak kell tartania. Hiszen a közösség jóllétéért ő felel, erre kapta a felhatalmazást, akár szülő, akár főnök, akár elöljáró, akár polgármester, akár miniszter, akár az ENSZ főtitkára.
Ha bárki is azt hiszi, hogy ez végletes idealizmus, puszta mese, az olvassa el, mit mondott Jézus Pilátusnak, amikor őt megkorbácsoltatva kérdezte ki. Jézus ekkor szembesítette a valósággal: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne.” Hallatlan, ahogy Jézus már előzőleg is, de most fizikailag bántalmazott helyzetében is Pilátussal bánik. Nem fenyegetőzik, nem védekezik, nem könyörög, nem dühöng, hanem kiszolgáltatott helyzetében is az objektív valósággal szembesíti az emberileg felette állót. Biztosak lehetünk abban, hogy csak így – ahogy Mesterünk tette – érdemes a hatalommal szembefordulni. Hogy milyen óriási hatással volt mindez Pilátusra, az a történet folytatásából egyértelműen kiderül: „Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani.”
Aki keresztény, annak a hatalommal szembeni gyakorlatában is érdemes az apostolokat, de legfőképp a Mestert követnie.
Háló Gyula
