Az országhatárok fölé emelkedő, önállóvá váló turizmus, kereskedelmi szállítás, üzleti utazgatások szükségszerű következménye, hogy senki számára nincs határ. Így senki nem gondolkodik azon, hogy mégis maradjon a saját országában, ha egy másik országban ideálisabbnak tűnik számára a tartózkodás. Ennek következtében nehezen tudnak kalkulálni az országok, hogy meddig növekedhet a saját területükön tartózkodók száma.
Természetesen azok, akiknek nem sajátja az ország, összességében sosem fognak ugyanolyan felelősséggel ott tartózkodni, mint azok, akiknek sajátja. Elméletileg mindenki a magáéra jobban vigyáz. Ezért szereti a piac is a tulajdonosokat jobban, mint a megfoghatatlan államot. Állítólag ezért támogatják sokan a privatizációt…
Egyes országok népességének növekedésénél ugyanez a helyzet. Ösztönösen a következőképp gondolkodnak az ott lakók: ha már sokan vagyunk az országban, ha már a földünk nem bír el bennünket, akkor arrébb megyünk. Nincs más választás. De a másik országban már ott vannak mások. Sebaj, húzzák össze magukat! Van ott még hely bőven. És a másik ország kárára él, tervez spontán módon és felelőtlenül az ország.
Évezredeken keresztül ezt a problémát erőszakos terjeszkedéssel, háborúkkal oldották meg, másokat legyilkolva, leigázva vagy elűzve.
Mindannyian valljuk, hogy az a kor nem jöhet vissza, mert olyan módon nem oldható meg egyetlen ország népesedési gondja sem. Minden ország kötelessége, hogy szembenézzen a túlnépesedése vagy a népességfogyása nyomorúságával, és saját maga oldja meg. Országok és országok között jöhet csak létre népességátadás, ha ebben két ország megegyezik egymással. Mint ahogy népességcsere is csak így lehet ma már, nem pedig országok feletti hatalom kényszerével, mint a világháborúk idején és utána.
Már jó ideje elfogadta a nemzetközi közösség – talán van ilyen – az országhatárok tiszteletét. Ez azt is jelenti, hogy az egyes országok kötelessége úgy alakítani az országuk sorsát, hogy azok sokáig élhessenek ott, akik ott születtek. Ha ezt piaci, gazdasági, turisztikai vagy bármilyen más haszonszerzési okok miatt felrúgják egyes érdekeltek, azzal a környezetszennyezést is az emberiségre borítják. Mert akinek az ország nem az otthona, csak épp ott tartózkodik, annak kevésbé lesz gondja az élhető jövőre.
A népességnövekedést nem globálisan kell megállítani, mert akkor nem tartjuk tiszteletben az egyes országok felelősségét saját maguk, saját jövőjük iránt. Ahogy egyetlen család se a szomszédok felelősségére vállal gyermeket, de nem is a szomszédok gyerekeit csalogatja magához, ha neki épp nincsen.
Egymással békében csak úgy maradhatunk, ha úgy viselkedünk, mint a jó szomszédok, akik semmit nem tesznek a másik portáján, amíg meg nem egyeztek egymással.
Az országok akkor fognak igazi felelősséggel lenni maguk iránt – mert probléma esetén könnyű átrohanni a szomszédba –, ha otthon, a saját házuk előtt sepregetnek.
Akik mindenütt, az egész bolygón sepregetnek, azoknak nézzük meg előbb a saját portájukat! S ha az egész országukban gyönyörű rend van, akkor beszéljünk velük, akár kérjünk is tanácsot, esetleg jobb seprűt! De akkor sem nekik kell sepregetni előttünk.
Háló Gyula, aki szereti sepregetni a járdát a háza előtt
