„Miért”-ek és „Hogyan”-ok a gyermeknevelésben – 1. rész

Elolvasási idő: 5 perc
Elolvasási idő: 5 perc
2002-ben, tizennyolc évvel ezelőtt, Pálhegyi Feri bácsi kérésére egy sorozatot írtam a Biblia és Család magazin részére, „Isten gyermekeket bízott ránk” címmel.

Ez alatt a tizennyolc év alatt sok mindent megéltünk a családunkban, két nagyobbik fiunk már felnőtt fiatalember. Többször volt lehetőségünk házasgondozó csendes napokon a gyermeknevelésről tanítani a Kedvesemmel. Minden egyes alkalommal rácsodálkozunk arra, hogy a fiatal pároknak milyen nagy segítség a gyermeknevelés kihívásaiban világos, a Szentírás igazságaira épülő támpontokat adni ebben a sok tekintetben, így a gyermekek nevelése és fegyelmezése területén is eltorzult értékrenddel rendelkező társadalomban, amiben élünk. Mostani sorozatomban ezeket az igazságokat, útmutatásokat szeretném ismét csokorba venni.

Kicsit hezitálva vágok bele mondandómba, hiszen tisztában vagyok azzal, milyen nagy téma a gyermeknevelés és a fegyelmezés kérdésköre.

Tudom, hogy mind a világi, mind a hívő irodalom számtalan könyvben foglalkozik ezzel a kérdéssel, és a médiákban is rendszeresen találkozhatunk ilyen témájú műsorokkal, cikkekkel.

Édesanyaként nekem is rengeteget kellett tanulnom, és túlzás nélkül: mindennap rácsodálkozom arra, hogy szülőkként mit is bízott ránk Isten! Ha igaz az, hogy a jó pap holtig tanul, akkor igaz az is, hogy a szülők is folyamatosan tanulnak annak érdekében, hogy gyermekeiket a nekik megfelelő módon neveljék (Példabeszédek 22,6): „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” Amíg itt élünk a földön, amíg gyermekeink és unokáink Isten kegyelméből körülvesznek minket, felelősséggel tartozunk irántuk. A gyermeknevelést sohasem késő elkezdeni, de én mégis azt gondolom, hogy a legjobb még a gyermek születése előtt.

A gyermeknevelés a fogantatás előtt kezdődik

Személyes tapasztalatunk, hogy mennyi örömöt és áldást ad, ha ezt a tanácsot megfogadjuk. Már a házasságkötés előtt, majd fiatal házasként, amikor a gyermekvállalásról beszéltünk és imádkoztunk, mindig örömmel és izgalommal voltunk tele. Szerettünk volna gyermekeket vállalni, és készültünk a fogadásukra – már jóval a fogantatásuk előtt. Jegyespárként és fiatal házasként érdemes erről a kérdésről beszélgetni, Isten vezetését keresni az életünkben. Mindnyájunknak más-más az élethelyzete, a körülménye. Van, akinek félelmei vannak a gyermekvállalással kapcsolatban (pl. anyagi nehézség, karrierépítés, felborul az eddig megszokott kényelmes életvitel stb.). Ilyenkor érdemes feltenni a kérdést:

Miért nem vállalunk gyermeket? Valóban olyan az élethelyzetünk, hogy nem vállalkozhatunk erre a feladatra?

A Bibliában azt olvassuk:Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet.” (1Mózes 1,28) Ez nekünk is szól, és ha felelősséggel éretté váltunk a gyermekvállalásra, akkor Isten gondoskodni fog rólunk.

Másoknak sok fájdalmat és nehézséget okoz az, hogy bár szeretnének, nem lehet gyermekük. Ez egy olyan élethelyzet, amit aki nem él át, el sem tud képzelni. Ezeknek a pároknak sok esetben lelkigondozásra, segítségre van szükségük, hogy meglássák: Isten szereti őket, és így van terve az életükkel.

Amikor gyermekeket várunk, szeretettel várjuk őket.

Két kulcsszó: imádság és gondoskodó szeretet.

Nem mindegy, hogyan várjuk a gyermekeket. A pszichológia is sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel. A terhességről szóló könyvekben olvasunk arról, hogy születendő gyermekünkre gondoljunk szeretettel, simogassuk a pocin keresztül, beszéljünk hozzá, hallgassunk kellemes zenét stb. Hívő emberként is gyakorolhatjuk ezt, sőt ennél sokkal többet is! Amikor Bibliát olvasunk vagy imádságban Istennel beszélgetünk, akkor ne feledjük, nem vagyunk egyedül, hanem a szívünk alatt élő kicsiny ember is jelen van mennyei Atyánkkal töltött csendes perceinkben.

Kismamák és kispapák! Imádkozzatok születendő gyermekeitekért!

Egészségük, fejlődésük mellett vigyétek az Úr elé egész életüket, megtérésüket, megszentelésüket. Ezek az imádságok meghatározhatják és végigkísérhetik egész életüket.

Isten terve a mi életünkre nézve az volt, hogy vér szerinti gyermekünk mellé örökbe is fogadjunk egy gyermeket. Amikor megértettük ezt, és készek voltunk ennek a hívásnak eleget tenni, elkezdtünk imádkozni. Nem tudtuk, hogy Isten kit akar ránk bízni, milyen körülményekből és háttérből, de azt tudtuk, hogy Isten, aki életre hívta őt, ismeri. Évekig imádkoztunk ismeretlenül is azért a gyermekért, akit a jó Atya a családunkba akart helyezni, és közben készültünk erre a feladatra. Amikor eljött az idő, családunkba került Éliás. Az akkor kétéves Nimród nagy boldogan újságolta mindenkinek: „Eljött hozzánk az Éliás! Az Úr Jézus Krisztus küldte, hogy szeressük!” Meg kell mondanom, hogy ez a mondat a mai nap is a szívemben zeng. Az évek során, a gyermeknevelés nehézségei és kihívásai közepette is ez a felismerés, ez a feladat, ez az imádságra adott válasz bátorított minket a mindennapokban. Mert valóban, gyermekeink Isten tulajdonai, akiket ránk bízott, hogy szeressük őket.

Folyt. köv.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp